Kezdőlap Események Bicentenáriumi Petőfi-szilveszter Kiskőrösön

Bicentenáriumi Petőfi-szilveszter Kiskőrösön

december 30. – 2023. január 1.

Petőfi Sándor szülővárosa Kiskőrös a költő születésének 200. évfordulója alkalmából eddig
nem látott, nagyszabású Petőfi-szilveszterre készül. Magyarország legismertebb költőjének
születését ünneplő esemény idén országos jelentőségű lesz, melynek kulturális nagykövete
Miklósa Erika, a Magyar Szent István Rend kitüntetettje, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima
Primissima díjas koloratúrszoprán énekesnő.

Kiskőrös város vezetése negyed évszázada indította el az Országos Petőfi Sándor Társasággal
és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetésével együtt a Petőfi-szilveszter eseményét,
melyen az óév utolsó, valamint az újév első napját nagy költőnk emlékének szentelik. Petőfi
szülővárosa e jeles alkalomnak minden évben kiemelt figyelmet szentel, évtizedek óta
kulturális programfolyammal készül. A város evangélikus templomában csak e napon
tekinthető meg az az 1823-as anyakönyv, mely Petőfi eredeti keresztelési bejegyzését
tartalmazza.

Idén három napig tart a Petőfi-kultuszt éltető, korábbi Petőfi-szilveszterek hagyományaira
épülő programfolyam, melynek kiemelkedő kulturális eseménye lesz a Szilveszteri
hangverseny, ahol Miklósa Erika operaénekesnő mellett színpadra lépnek Kiskőrös
nemzetközi szinten is elismert komolyzenei művészei, Csővári Csilla operaénekes, valamint
Boldoczki Gábor Liszt Ferenc-díjas trombitaművész. A koncert egyedülálló zenei élményéhez
járul hozzá a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Hollerung Gábor karmester
vezényletével. A zene mellett a tánc is kiemelt szerepet kap a Petőfi bicentenárium egyik
legrangosabb kulturális eseményén, ahol a Badora Dance Company művészei is a közönség
elé lépnek.

A koncerthez nagyszabású szilveszteri vacsora is társul, hogy a komolyzene kedvelői a
kulináris élvezeteknek is hódolhassanak. A Petőfi bicentenárium ihlette menüsor a reformkor
nagyjainak kedvenc ételeiből áll össze. Itt először kóstolhatja meg a nagyközönség a Márciusi
Ifjak által kedvelt Petőfi-féle kávélikőrt, mely több éves előkészítés után külön erre az
alkalomra készült el.

A Petőfi bicentenárium évében a magyar kultúra és a költészet iránt elkötelezett emberek
számára különleges, egyszeri és megismételhetetlen élményt kíván nyújtani Kiskőrös város
azzal, hogy mindenkit hív és vár a háromnapos programfolyamra, melynek részeként a 2023-
as év első óráit a város főterén, Petőfi szülőháza előtt tölthetik a résztvevők, ezzel is méltón
emlékezve nemzeti identitásunk meghatározó költőóriására.