George Frideric Handel egyik legjelentősebb mesterművét: a Theodora című oratóriumot igazán ragyogó sztárgárdával rögzítette és jelentette meg e napokban az Erato/Warner.
A Theodora a szerző egyik kései műveként: 1750. március 16-án került a Covent Garden színpadára – mint drámai oratórium. Témaválasztásában messze eltért Handel oratóriumaitól, mert nem ókori történetet szcenizált, hanem a kora kereszténység és Róma egyik mártírjának vértanúságát jelenítette meg. A három részből álló, körülbelül három órás oratórium végkifejlete is egészen eltér az akkori oratóriumokétól: itt nincs semmiféle győzelem, a történet a hősnő és a hős halálával ér véget.
Talán pontosan ez lehetett az oka annak, hogy a Theodara nem lett népszerű Handel korában – az utókor ítélete viszont egészen más természetű: ma viszont ezt tartja a zenetudomány a mester egyik legjelentősebb alkotásának.
Mint már utaltam rá: Handel hatvannégy évesen, a Solomon és a Susanna utáni következő évben komponálta meg és mutatta be a Theodorát – és ezt követte rá egy évre a Herkules választása, majd 1752-ben a Jephta, és végezetül utolsóként 1757-ben az Idő és az Igazság diadala. Már ebből is látható, hogy alkotója életében is kivételes és fontos állomás volt.
Szerkezetében ez a mű is a barokk operát és a Handel oratóriumokat követi: amennyiben minden résztvevő énekes számára egymás után nagyszerű lehetőségeket kínál képességeik csillogtatására. mert az áriák ezzel együtt Handelhez mérten kimagaslóan igényesek, technikailag nehezek és hatásosak is egyben.
Egy ilyen léptékű és technikai követelményű operát színpadra állítani – pláne lemezre is venni, mégpedig a régi zenei gyakorlat követelményei szerint – természetesen hatalmas feladat és nem mindennapi vállalkozás. Az Erato/Warner egy nagyon erős gárdával szánta rá magát, akik napjaink operaszínjátszásának csúcsait képviselik.
Öt kimagasló énekes áll a képzeltbeli színpadra. Theodorát, a keresztény mártírt a New Orleansi születésű, kubai felmenőkkel rendelkező, gyönyörű vibrátójú szoprán: Lisette Oropesa énekli. Barátnőjét, az ugyancsak keresztény Irene-t pedig egy másik amerikai világsztár, talán a legnagyobb Erato/Warner csillag az egész sorból: Joyce DiDonato, a mezzoszoprán, aki ismét csodás, és stílusos választás.
A férfiak között még egy amerikai sztár következik – akinek ugyancsak megjelent két remek lemeze az utóbbi időben a francia világcégnél: Michael Spyres, aki Septimus római tisztként ezúttal tenorban énekel férfiasan, erővel és mélységekkel. Aztán az Antiochia kormányzójára kiosztott baritonszerepben itt van még egy remeklő amerikai: az 1985-ös születésű John Chest – aki már tízen-egynéhány esztendeje ott van a legjobbak között a világban. Na és nem utolsó sorban, de nem amerikaiként, hanem franciaként Theodora szerelmét és a római tiszt: Didymus alt szólamát Paul-Antoine Bénos-Dijan formálja meg – aki a kontratenorok legújabb generációját képviseli olyan hatással, hogy egészen biztosan sokat hallunk még róla az elkövetkezőkben.
A zenei keretet pedig napjaink valószínűleg legjobb korhű együttese az Il Pomo d’Oro Zenekar és Énekkar szolgáltatja – a mindig új ötletekkel és lenyűgöző megoldásokkal teli Maxim Emelyanychev vezényletével és csembalójátékával.
Nem mindennapi, különleges esztétikai csúcspont ez az album: mindenki csúcsformában énekel és zenél ezen az érezhetően nagyon átgondolt, minden tekintetében nagyszerűen kivitelezett, gyönyörködtetően szép felvételen.
Komlós József JR
