Kezdőlap Kiemelt Irodalmi Kör adventje

Irodalmi Kör adventje

Az idén alakult Gózon István Irodalmi Kör adventi műsorral várta az irodalombarátokat a kiskunhalasi Vasutas Művelődési Házban december 17-én. A Pásztortűz Egyesület szervezésében csendes irodalmi délután várta az érdeklődőket.

Rendezvényükön Monda Margit, az irodalmi kör alapítója köszöntötte a megjelenteket. Fekete Zsuzsanna előadásában Nagy L. Éva kecskeméti költőnő Karácsony képkeretben c. költeményét mondta el. Molnár Erzsébet saját, a karácsony szent ünnepével kapcsolatos költeményét szavalta el. Baloghné Domokos Ilona a mindennapi életből merített prózai írását osztotta meg a hallgatósággal. Zelenák Györgyi Fülöp Benjáminné kiskunmajsai költőnő karácsonyi versével kívánt boldog ünnepet a jelenlévőknek.
Györgyi után Monda Margit Levél c. versét olvasta fel Pásztor Gergely. Margit Monda saját, Karácsony c. költeményének a szeretet és béke jelentőségének csillogóan magas szólamait tolmácsolta. Németh Nelli egy bizonyos Juca nevű gímszarvastehén felnevelésének történetét foglalta össze meseszerűen.

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

Fotó: Pásztor Gergely