Kezdőlap Kiemelt KÖZELEG A FÉLÉVI BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS

KÖZELEG A FÉLÉVI BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt azt tanácsolják, hogy bizalommal forduljanak egymáshoz, és beszéljék meg az esetleges tanulási, iskolai problémákat.

A napokban a diákok országszerte kézhez kapják félévi bizonyítványaikat, ami sajnos nem minden fiatal számára örömteli.

A szülőnek természetes igénye, hogy gyermeke az iskolában a legjobb teljesítményt nyújtsa és mindez az eredményeiben is visszatükröződjön. Ez az elvárás azonban nem mindig valósul meg, esetenként pedig túlzottnak bizonyul.

A bizonyítványosztás időszakában előfordulhat, hogy azok a gyermekek, akik rosszabb jegyeket kapnak, nem mernek hazamenni, mert félnek a szülői reakcióktól, büntetésektől. A konfliktus elkerülése érdekében inkább az utcán csellengenek, vagy barátoknál húzzák meg magukat.

A közelgő félévi bizonyítványosztás kapcsán a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei prevenciós tájékoztató anyagot állítottak össze, melyben felhívják a figyelmet a rossz tanulmányi eredmények miatt esetlegesen szorongó tanulókra.

Az elkészített tájékoztatót – a Kecskeméti, Kiskőrösi és Bajai Tankerületi Központok együttműködésével – a KRÉTA rendszeren keresztül 145 oktatási intézményben tanuló diák szülője számára kézbesítették.