Elmúltak az ünnepek, de sokan év közben is megtapasztalják egy-egy nagyobb családi vacsoránál a stresszes helyzeteket, a kellemetlen veszekedéseket. Mit tehetünk, hogy az élet kitüntetett pillanatait mindenki örömmel élje meg? Erről beszélgettünk hazánk egyik elismert, pszichoedukációval foglalkozó önismereti szakemberével, PATAKI BEÁTÁVAL.
– Hogyan készüljünk egy-egy ünnepre, életünk egy kitüntetett pillanatára?
– A régi görög mitológiában az idő múlásának két arca volt. Kronosz a múló idő. Felkelünk, eszünk, dolgozni megyünk, főzünk, gyereket nevelünk, lefekszünk, mintha egy mókuskerékben lennénk, mindennap ismétlődnek a folyamatok. Ez ugyan monoton is lehet, de a kiszámíthatóság biztonságot is ad.
Bele is feledkezünk a dolgokba, mintha csak egy órarendet követnénk, így csak azt érezzük, rohan az idő. A mitológiából ismert Kairosz pedig az idő mélységét jelképezi, az élet kitüntetett pillanatait. Ezen utóbbiról kellene szólnia az ünnepeknek. Éppen ezért nagyon jó egy ráhangolódás, egy Advent, ami nem a bevásárlásokról szól.
– Miért van az, hogy a családi asztalnál sokan összevesznek?
– Jól érzékelteti ennek okát egy Covid alatt készült érdekes tanulmány, kutatás, mely azt boncolgatta, hogy a bezártság alatt hogyan érzékelték az emberek az idő múlását. Egy részük úgy érezte, felgyorsult az idő, még nagyobb teher hárul rá. Az összezártság miatt elképesztő mértékben megnőtt a családon belüli erőszak előfordulása. Ehhez nagyon jól hasonlítható egy családi ünnep is, ahol szintén az összezártság, a kimondatlan dolgok, elfojtott érzelmek miatt felszínre törhetnek a feszültségek. A kérdezettek másik része viszont az idő lassulását érezte a járvány alatti karanténban, élvezte, hogy mennyire sok időt tölthet a szeretteivel. Ez igaz az ünnepekre is. Minden attól függ, hogy év közben, addig ki hogyan élte meg érzelmeit.
– Az élet kitüntetett pillanatai mindig pozitívak?
– Nem, hiszen az ünnepek, a boldog alkalmak mellett az életünk meghatározó, más aspektusból kitüntetett része lehet egy temetés, egy kapcsolat lezárása, egy ballagás éppúgy, mely mellett nem lehet „csak úgy” elmenni. Nem lenne szabad tabuként kezelni, igenis az ezekkel járó, sokszor nehéz érzéseket ezek-kel a fájó témákkal kapcsolatban is meg kellene élni. Egy szeretetteljes kapcsolatban igenis mindent meg lehet és meg is kell beszélni, nem baj egy kisebb veszekedés, hiszen az igények, szükségletek egyeztetése konfrontációt, kockázatvállalást, erőfeszítést, bátorságot igényel, és
néha egyáltalán nem könnyű.
– A gyerekekkel is őszintének kell lenni a szomorú események kapcsán?
– Az élet kitüntetett pillanatai közé tartozik például a szülők válása, sajnálatos halála, vagy egy házi kedvenc elvesztése. A gyermekkel meg lehet ismertetni a szomorú tényeket, természetesen a saját korának megfelelő szinten. Az a jó, ha megadják meg neki a lehetőséget, hogy megélje a veszteséget, a gyászt, az érzelmeit, a szomorúságot, engedik, hogy beszéljen róla. Így lehet belőle csak egészséges érzelmi világú
felnőtt. Ha úgy nő fel, hogy megpróbálják megóvni az élettel eredendően együtt járó elkerülhetetlen szenvedéstől, akkor a felnőttként hirtelen
rázúduló terhek alatt könnyen összeroskadhat.
– Ezek szerint a szomorú dolgokat ne kezeljük tabuként?
– Pontosan. Ne akarjuk azonnal megvigasztalni a gyermeket például egy kisállat halála esetén. Nem szabad azonnal „kivenni” őt a szomorú érzésekből, rögtön megkönnyíteni, például egy új kisállattal. Természetesen fontos, hogy együtt érző, gyengéd szívvel legyünk jelen a gyermek számára, de ne „érvénytelenítsük” a gyászt azzal, hogy kizárólag a Mennyország vízióját festjük le, vagy, hogy azt mondjuk nincs semmi baj, vagy ne légy szomorú. Bizonyos mértékű stresszt, ellenállást, fájdalmat, veszteséget mindenkinek fokozatosan meg kell tanulnia, el kell tudni viselni.
– Ezek szerint a krízishelyzeteken segít, ha átadjuk magunkat az érzelmeknek?
– A krízis szót sokan helytelenül értelmezik, hiszen e görög eredetű szónak két jelentése van: mélypont és változás. Nem feltétlenül csak negatív értelemben élhetünk át krízist. Sokszor ez a kitüntetett időszak egy sorsfordulatra adhat lehetőséget, egy új életszakaszra utalhat, amiből később jót is kihozhatunk. Egy elágazás, egy szükséges változás, valamit másképp kell csinálni. Egy olyan gazdagító irány, amerre a nehézség nélkül nem mentünk volna. Az érzések megélése pedig segíti az egészséges énkép fenntartását, az esetleges feszültségek levezetését.
– Az érzelmek megélése kapcsán, mi a véleménye a Facebook like-gyűjtésekről?
– Pontosan idevezethet az, ha a gyerekek fiatal korukban nem tudják megélni az élet szép és nehéz kitüntetett pillanatait, nem szembesülnek a nehézségekkel, nem alakul ki egészséges lelki erőnlétük, énképük. A közösségi oldalak sokszor álságos módon túl
ajnároznak mindent, leginkább csak a vidám, „műtermi, retusált” pillanatokat. Az emberek, akik nem tudatosak, és nem egészséges az énképük, csak azt látják, „én itt szenvedek,
a másiknak meg milyen csodálatos az élete”. A like-számok pedig egy új interakció formává nőtték ki magukat, torztükrözésként, sokszor hamis megerősítésként funkcionálnak. Sokan, mivel gyenge lábakon áll az önbizalmuk, a like-vadászat, a reakcióképzés által szeretnének
visszaigazolásokat, megerősítést kapni. A like-okra, mint futóhomokra építik önérdem érzetük ingatag bástyáját. Hozzáteszem, a like akár egy valódi tükrözési forma is lehetne, ha az embereknek lenne úgy általánosságban véve egészséges, tudatos, letisztult értékrendjük.
– Miért alakulhatott ez így?
– Addiktológus természetgyógyászként úgy látom, a vég nélküli képernyőgörgetésnek konkrét önismereti mozgatórugói vannak. Teljesen ebben a cikkben ezt nincs lehetőségem kifejteni. De általánosságban azt mondhatjuk, hogy azok a fiatalok, emberek esnek a kütyük, like-ok, virtuális tartalmak rabságába, akik – tudják vagy sem – nem kaptak pszichológiai értelemben vett és elengedhetetlenül fontos, tartós és
biztonságos érzelmi kötődést, feltétel nélküli, mély szeretetet egy fontos, fogékony korban 0–3 éves kor között, és később sem kifejezetten. Így bizonyos értelemben lesz a belső világukban egy izolált, magányos, bizonytalan én rész, aki hiányvezérelt, vágyik a figyelemre. Egy ember, aki valaha megélte az elsődleges kapcsolataiban a szeretetteljes együttlét örömét, az soha nem cseréli el később sem a társas kapcsolódás
vibráló lehetőségét, a csodás pillanatokat kizárólag posztok olvasására, videók órákon át való megtekintésére.
– Mi lenne a megoldás?
– Az önismeret, a tudatosság felszabadít. Nem szabad az érzelmeket azonnal csillapítani, meg kell élni. Jól esne a feszültségeket gyorsan csökkenteni, de nem ez a jó megoldás. Ha gyerekkorban nem alakul ki az érzelmi biztonság, akkor sokkal nehezebb lesz a felnőtt lét.
Szerencsére, ma már sokan követik a válasz kész, együtt érző, személyes kapcsolaton alapuló nevelést. És például nem hagyják sírni a gyereket, vagy nem veszik el idő előtt
tőle a cumit vagy a számára oly fontos takarót, plüssállatkát. Ezen átmeneti tárgyak használata is fontos része az érzelmi biztonság kialakulásának. Akinél ez kimarad, sokkal nagyobb eséllyel talál magának felnőtt korban más „átmeneti tárgyakat” valamilyen addikció formájában. És lesz szex függő, alkoholbeteg, droghasználó, vagy éppen like-vadász, társfüggő, munkafüggő. Az általam alkalmazott játékos, önismereti terápiás módszer segít, hogy a hozzám forduló megismerje saját értékeit, felismerje helyzete, problémája mozgatórugóit, és elinduljon a jóllét felé. Érdemes felkeresni a
honlapomat, a www.gyogyitopillanatok.hu és a Facebookon a Gyógyító Pillanatok oldalt. A mottóm: A tudatosság felszabadít!
