Kezdőlap Kiemelt VII. Ősök Napja augusztusban BugaconHetedik alkalommal szervezik meg az Ősök Napját

VII. Ősök Napja augusztusban Bugacon
Hetedik alkalommal szervezik meg az Ősök Napját

A Magyar-Turán Alapítvány által életre hívott Magyar-Turán Szövetség 2023-
ban, augusztus 4-5-6-án rendezi meg a VII. Ősök Napját, az eddig megszokott
helyszínen: Bugacon (Bács-Kiskun Vármegye).
A Kurultaj mellett a Kárpát–medencei magyarság legnagyobb közös
hagyományőrző ünnepe, ahol a hagyományőrző csapatok mellett a Kárpát-medence
minden vidékéről érkező magyar közösségek együtt ünnepelnek, és méltósággal
emlékeznek nagy közös történelemformáló őseikre. A magyar társadalmi élet és
ünneprend egyik régi hiányossága és adóssága, hogy nem volt egy olyan ünnepünk,
amikor a magyarság legnagyobb valós őseiről (Árpád Vezérlő Nagyfejedelem, Atilla
Nagyfejedelem) az ő történelemformáló szerepükről (Honfoglalás) és a magyarságot
megtartó tetteiről (Pozsonyi csata) emlékezik meg, közösen, méltósággal az egész
nemzet.
Az Ősök Napja ünnepség révén 2011 óta, két évente, minden augusztusban
méltó emléket állít Atilla Hun Nagyfejedelemnek, Árpád Vezérlő nagyfejedelemnek, a
hun, avar és honfoglaló magyar ősöknek, tiszteleg a honmegtartó Pozsonyi csata
hősei, és minden időkben a Hazáért életüket áldozó magyar hősök emléke előtt.
Az rendezvény 2023-ban, augusztus első hétvégéjén valósul meg, amelynek
főpróbái a résztvevő csapatok részére már csütörtökön elkezdődnek (augusztus 3.) A
nagy nomád szállásra (jurtatábor) saját jurtával érkezők számára (ingyenesen)
augusztus 1-től (kedd) nyílik meg a tábor. A nagyközönség részére augusztus 3.
(csütörtök) délutánjától nyílik meg a sátortábor (kemping). A nagyszabású
hagyományos kézműves vásár augusztus 4. (péntek) déltől nyílik meg, a rendezvény
programjai ugyanezen a napon 14 órától kezdődnek.
A Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepségén, az elmúlt
évekhez hasonlóan, tradicionális seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek és
lovas vetélkedők, íjász programok, a magyar –hun-avar örökséget bemutató szakmai
kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok lesznek. Hatalmas „Nomád
szállás” (jurtatábor) és hadi tábor épül, kézműves bemutatók, nagyszabású
kézműves vásár, gyermek programok és tudományos ismeretterjesztő előadások
fogják jelenteni ünnep fő programelemeit.
További információk és majd a részletes programok is elérhetőek és
olvashatók lesznek a hivatalos honlapon:  www.kurultaj.hu  és a szervezet hivatalos
facebook oldalán: Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűlés (közösség) 
http://www.facebook.com/kurultaj
Emlékezzünk együtt büszkén és méltósággal!
Minden magyar testvérünket, minden rokonnemzet képviselőjét és minden kedves
érdeklődőt szeretettel várunk!
Magyar-Turán Szövetség