Kezdőlap Gazdaság Eljött az idő a felújításra? Könnyebb lesz végre szakembert találni?


Eljött az idő a felújításra? Könnyebb lesz végre szakembert találni?

Míg az előző évek arról szóltak, hogy nagyon nehéz építőipari szakemberekhez és részben alapanyagokhoz is hozzájutni, most olyan irányú változások történtek a gazdaságban, melyek miatt változik a helyzet, felszabadulnak az építőipari kapacitások. De mire számíthatnak a felújítók?

Az előző évek szárnyalása után a gazdasági problémák és a szűkülő hitelfelvétel miatt egyre nehezebb a helyzet az építőiparban: leálltak építkezések, megakadtak felújítások és befagyasztották az állami beruházásokat. Ez azonban a szakértő szerint nem jelenti azt, hogy most már gyorsan, olcsón, jó szakemberekhez jutnának azok, akiknek van megtakarításuk és felújítanának.

Azt már most lehet látni, hogy 2023-ra elég sok építőipari munkát visszamondtak a megrendelők, mintegy 70-80 százalékos megrendelés-visszaesésről beszélhetünk – jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós szakmai vezetője. Az állami beruházásokat visszafogták, sokkal kevesebb az építkezés, és minimális mértékben zajlanak csak felújítások. Jelenleg leginkább azok a felújítási munkálatok maradtak meg az építőipari szakemberek számára, melyeket még a tavalyi támogatásokból indítottak el.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már könnyű lenne jó szakembert találni. A folyamatban lévő fejlesztések ugyanis még mindig felszívják a jó munkaerőt, a jó generálkivitelezőket, így a szabadpiacon továbbra is kevés az igazán jó szakember.

Hozzátette, ennek oka többek között az is, hogy sokan dolgoznak még mindig közülük külföldön, miközben egy jelentős részük lassan kiöregszik a szakmájából, a képzéssel pedig komoly gondok vannak Magyarországon. Nagy Csaba személyes tapasztalatai szerint a legnagyobb problémák a tetőfedő, a bádogos és a burkoló szakmákban fordulnak elő.

A helyzetet csak tovább rontja, hogy megszaporodott a hazai építőiparban működő külföldi cégek száma is, amelyek természetesen külföldi munkásokkal (románok, törökök stb.) dolgoztatnak. Ők azonban nem csak árban mennek alá a magyar konkurenciának, hanem minőségben is.

Ahhoz, hogy most jó szakembert találjunk, vagy óriási szerencse kell, vagy jól körül kell nézni ismerősi körben. Utóbbi ugyanakkor még nem jelent garanciát a minőségre. Jelenleg azok közül válogathatunk leginkább, akik nem végeznek minőségi munkát, ugyanakkor azt a pénzt próbálják elkérni, amit a jó mesteremberek. Nagy Csaba szerint azok nagy része, akik minősíthetetlen munkát végeznek, ki fog hullani a közeljövőben az építőiparból. Hozzátette, hogy jelenleg is rengeteg per zajlik kivitelezési hibák miatt.

Fontos kérdés az is, miként változnak a jövőben az építőipari munkák árai. A jó szakemberek esetében véleménye szerint nem várható csökkenés, már csak azért sem, mert ők jó előre le vannak kötve, illetve az üzemanyagárak drasztikus növekedése és KATA körüli változások tovább emelik a költségeiket.

Ugyanakkor a kevésbé jó szakemberek esetében biztosra vehető az áresés. Ezt már most is lehet látni, Nagy Csaba tud olyan esetről, ahol az elmúlt évben még 13-15 ezer forintos négyzetméteráron végzett burkolást idén már 8 ezer forintos áron is megcsinálják. A piac törvényei tehát működnek: aki munkát akar szerezni, az kénytelen lesz árat csökkenteni, vagy kimenni külföldre dolgozni.

Egy építkezéshez vagy felújításhoz viszont nem csak munkásokra van szükség, hanem alapanyagra is. Az alapanyagoknál az előző évben az volt a jellemző, hogy lendületesen emelkedtek az árak, most azonban úgy tűnik, hogy a verseny itt is kezd kiéleződni. Egyes termékeknél már itt-ott árcsökkenést lehet tapasztalni: ilyenek például a vasanyagok vagy a faanyagok, ahol az év végén érezni lehetett a visszaeső keresletet, amire sok kereskedő némi árcsökkentéssel reagált. Ráadásul hiány sem igazán tapasztalható most már ezen termékeknél, csak a speciális igények felmerülése esetén jelentkezhet várakozási idő.

Természetesen akadnak olyan alapanyagok is, például tégla vagy a kerámia, ahol az eddigi óriási mértékű drágulás ellenére nem tapasztalni az árak mérséklődését. Ennek az is oka, hogy ezen termékek gyártása meglehetősen energiaigényes folyamat, márpedig az energia most nem olcsó – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, aki végül azt is megjegyezte: nagyon nehéz lenne most megjósolni, hogy ebben az évben milyen változásokra készülhetnek az építőiparban és az alapanyagoknál a felújítani vagy építkezni szándékozó ingatlantulajdonosok.