Kezdőlap Kiemelt KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI ÖSSZEFOGLALÓ BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBŐL

KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI ÖSSZEFOGLALÓ BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBŐL

Egy baleset helyszínének a megközelítése mindig nagyon fontos kérdés a mentők, rendőrség és tűzoltók számára is. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök köszönik a közlekedők példamutató magatartását.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harminckét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt. Tizenkét olyan karambol volt, amely sérülést eredményezett; ezekben a balesetekben tizenhárman könnyebben, ketten pedig súlyosan megsérültek.

Múlt héten 726 autóvezető lépte át a megengedett sebességhatárokat. Ők bírságra számíthatnak, amelynek legalacsonyabb összege 30.000 forint.

Az egyenruhások 28 esetben intézkedtek olyan sofőrrel szemben, aki a gyanú szerint a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Három ittas vezető közúti közlekedési balesetet okozott.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is elkötelezetten küzdenek a gyorshajtók és az ittasan vezető sofőrök ellen. A közlekedés résztvevői rendszeres, napi akciókra számíthatnak a következő hetekben, hónapokban is. Az ittas sofőröktől a hatóság a vezetői engedélyt minden esetben azonnal bevonja; a jogsértés elkövetői később több hónapnyi vezetéstől eltiltásra és százezres nagyságrendű pénzbírságra számíthatnak.

Egy közlekedési baleset minél gyorsabb megközelíthetősége sok esetben életet menthet. A sztrádákon – az esetlegesen feltorlódó sorok között – a mentők, a rendőrség és a tűzoltók csak a sofőrök hathatós együttműködésével juthatnak el a sérültekhez. Amint arról röviden beszámoltunk, 2023. január 28-án este személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M5-ös autópálya 73-as kilométerénél, Lajosmizse térségében. A vármegyei autópálya alosztály munkatársai szolgálati helyükről indultak a helyszínre. Út közben a szolgálati gépjárműbe szerelt kamera rögzítette, amint az autópályán közlekedők fegyelmezetten, jól együttműködve, megfelelően használható biztonsági sávot alakítottak ki. Köszönjük mindenkinek!

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!