Kezdőlap Zenei élet Vince Guaraldi Trio: Jazz Impressions of Black Orpheus

Vince Guaraldi Trio: Jazz Impressions of Black Orpheus

A Vince Guaraldi Trio Jazz Impressions of Black Orpheus című klasszikusa hatvanegy év után megújulva: leporolt hangképpel, felturbózva jelenik meg újra 2 deluxe CD-n – illetve 3 deluxe vynil LP-n az Universal kiadó katalógusában.

A francia-brazil koprodukcióban leforgatott „Orfeo Negro” – vagyis Fekete Orfeusz című film a hatvanas évek fordulójának nagy klasszikusa volt: 1959-ben nagydíjat nyert Cannes-ban, 1960-ban pedig megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is.

A szerelmi történet nemcsak a mozikban és pár évvel később a késő esti televízióadásokban aratott hatalmas sikert – hanem zenéje, mely nagyban hozzájárult a film bombasztikus diadalmenetéhez, önálló életre kelt és ugyancsak klasszikussá vált a maga saját jogán. Gondoljunk itt csak a Luiz Bonfá által írt fájdalmasan szép dallamívű Manhã de Carnaval-ra – mely azóta nemcsak világsláger lett, de dallama szinte ismeretlenül is ismerőssé vált. Igaz, az említett szerző mellett a kor olyan nagy brazil klasszikusai álltak a produkció dalai mögött, mint Antionio Carlos Jobim, vagy Joáo Gilberto.

Az amerikai jazz zongorista: Vince Guaraldi figyelmét is felkeltette a téma, a film sikere és annak zenéje – és az akkoriban a jazzben egyre inkább divattá váló bossa nova vonalat követve lett a Vince Guaraldi Trio harmadik albuma a Jazz Impressions of Black Orpheus.

Az 1962-ben felvett zeneanyag megjelenésekor szinte tarolt: a lemez 19 héten át ott volt a Top 100-ban – ahol a 22. helyig kúszott fel. A rajta szereplő Cast Your Fate to the Wind igazi rádiós sláger lett és 1963-ban „A legjobb eredeti jazz szerzeményként” Grammy-t is kapott.

A Jazz Impressions of Black Orpheus azóta a Vince Guaraldi Trio nagy klasszikusává vált, mely egy igazán szépen kibővített új kiadásban látott napvilágot ezüst és fekete korongokon egyszerre. Az eredetiben a Concordnál kiadott lemez a Craft Recordings és az Universal terjesztésében jelent meg újra.

A klasszikus albumtól eltérően viszont 16 korábban kiadatlan tracket is tartalmaz – melyek az album dalainak eredeti alternatív felvételeit rejtik.

Komlós József JR