Kezdőlap Kiemelt EGYÜTTMŰKÖDÉS A KÖRNYEZETÜNK ÉS A TERMÉSZET VÉDELMÉBEN 

EGYÜTTMŰKÖDÉS A KÖRNYEZETÜNK ÉS A TERMÉSZET VÉDELMÉBEN 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai hisznek a társadalmi felelősségvállalásban, és ezt aláírásukkal is bizonyították.

A mai napon újabb négyoldalú megállapodás született az ország legnagyobb megyéjében. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság, valamint a KEFAG Zrt. képviselői úgy határoztak, hogy a lehetőségek kölcsönös kihasználásával, a felkészültségi szintjük emelésével, az ismereteik kicserélésével teszik hatékonyabbá a jogszabályokon alapuló feladataik végrehajtását.

Vállalták, hogy a környezetvédelem szempontjainak kiemelt érvényesítése, az élővilág és a települési környezet megóvása érdekében munkájuk során szorosabbra fűzik az együttműködést, és összehangolják tennivalóikat.

Az aláírók reményei szerint az együttműködésben rejlő lehetőségek hatékonyabban szolgálják a jogszabályok betartását, a jogsértő cselekmények megelőzését, felfedését, a természetkárosító és egyéb jogosulatlan cselekmények megelőzését, a jogosulatlan vadászat visszaszorítását, a környezet és a természet védelmét.

A megállapodást dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, vármegyei rendőrfőkapitány, Ugró Sándor igazgató, Csonka Tibor vezérigazgató és Sulyok Ferenc vezérigazgató írták alá.