Kezdőlap Diákélet Kecskeméten pattogtak a kosárlabdák a hétvégén

Kecskeméten pattogtak a kosárlabdák a hétvégén

A versenyengedéllyel nem rendelkező középiskolás kosarasok Diákolimpia® országos döntője zajlott a hétvégén. A dobogó tetejére ezúttal pannonhalmi és budapesti csapatok állhattak, de ez a három nap inkább az örömsportról szólt a résztvevőknek.

A B kategóriás kosárlabda nagyon népszerű országszerte, összesen 150 csapat nevezett be idén erre a versenyre a középiskolások között, érdekesség, hogy több mint kétszer annyi fiú-, mint lánycsapat, és kiemelkedő számú nevezés érkezett Veszprém vármegyéből. Az országos döntő összesen majdnem 450 fő (20 fiú- és 16 lánycsapat) részvételével Kecskeméten zajlott, amelyet a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület rendezett. Fontos kiemelni Bács-Kiskun vármegyét, ahonnan egyedüliként a fiúk és lányok között is 2-2 iskola jutott be a csúcseseményre. Emellett vannak kiemelkedő iskolák is, akik mindkét nemben képviseltették magukat: a Diósgyőri Gimnázium (Miskolc), a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár (Budapest), a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, valamint a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium. A kecskeméti kosárlabda utánpótlás centrumában, a Mercedes Kosárlabda Akadémián pénteken dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő és dr. Erdős Dániel, az MDSZ ügyvezető igazgatója nyitották meg az eseményt. A fiúknál óriási csatában dőlt el az aranyérem sorsa, a döntő vége előtt 0,7 másodperccel még a Nikola Tesla vezetett, a pannonhalmiak utolsó sikeres dobása fordította meg a mérkőzést, és így a Bencés Gimnázium megvédte bajnoki címét. A lányoknál a tavalyi első 5 helyezett közül 4 ismét ott volt az elődöntőkben, és a Nikola Tesla már az elődöntőben visszavágott a tavalyi döntős vereségért a szekszárdiaknak, majd meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. A budapesti gimnázium így egy arany- és egy ezüstéremmel térhetett haza.

A hétvégi eseményen indította el az MDSZ a hulladékmentes sportolásról szóló kampányát is. A Sport Without Waste elnevezésű program keretében a tanév végéig több Diákolimpia® országos döntőn jelenik meg a fenntarthatósággal foglalkozó edukációs stand, és buzdítja a résztvevőket a környezettudatos sportolásra, pl. saját kulacs használatára, és a keletkező hulladékok szelektív gyűjtésére.

A versenyen az alábbi iskolák szerezték meg a dobogós helyezéseket:

Fiúk:

I.Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium
II.Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár, Budapest
III.Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium

All star csapat tagjai:

Kocsis Botond, Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium

Görömbey András, Budapesti Eötvös József Gimnázium

Boldvai Koppány, Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

Kocka Uros, Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár, Budapest

Kovács András, Pannonhalma Bencés Gimnázium és Szakkollégium

Legtöbb pontot dobó játékos: Kocsis Botond, Szombathely Kanizsai Dorottya Gimnázium

Lányok:

I.Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár, Budapest
II.Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
III.Szekszárdi Garay János Gimnázium

All star csapat tagjai:

Haag Panna, Szekszárd Garay János Gimnázium

Kecskeméti Fanni, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

Hegyesi Alexandra, Mezőberény Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola

Sankovic Antonija, Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár

Juhász Anna Bianka, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

Legtöbb pontot dobó játékos: Sankovic Antonija, Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár