Kezdőlap Kiemelt KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBEN

KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBEN

A gyorshajtók kiszűrése került fókuszba előző héten és a közelgő „Speedmarathon” kapcsán a héten sem lesz ez másként, ezért felhívjuk minden közlekedő figyelmét, hogy ne járjanak úgy, mint a Szentkirálynál bemért sofőrt.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten ötven anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

További tíz könnyű sérüléssel, valamint öt súlyos sérüléssel járó karambol is volt. Ezekben a balesetekben összesen tizenkilenc sofőr és utas sérült. Az egyenruhások harminc olyan gépkocsivezetővel szemben intézkedtek, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Ellenük eljárást indult.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1389 fő lépte át; ők legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak. A Tiszakécskei Rendőrőrs munkatársai a hét több napján – a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében – sebességmérést tartottak Szentkirálynál. Megdöbbenésükre két olyan sofőr is akadt, aki a megengedett sebességhatár többszörösével közlekedett. Az egyik 50 km/h helyett 112 km/h-val közlekedett, ezért 130.000 forint összegű pénzbírságra számíthat, ha megállították volna emellett még 6 büntetőpontban is részesül. Annak a sofőrnek pedig igazán a zsebébe kell nyúlni a bírság kifizetésekor, aki az 50 km/h helyett 146 km/h- val száguldozott, ugyanis ő 300.000 ft pénzbírságra számíthat és 8 büntetőpontban részesült volna, ha megállítják.

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök a szabálytalankodók kiszűrése, és a közlekedésbiztonság javítása érdekében folyamatosan ellenőrzik a sebességhatárok betartását. Mint arról az ORFK Kommunikációs Szolgálata beszámolt, a héten Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végeznek a rendőrök, amelynek keretében 2023. április 21-én 6 órától – április 22-én 6 óráig úgynevezett 24 órás „Speedmarathon” ellenőrzésre is sor kerül.

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a sebességtúllépés potenciális balesetveszélyt hordoz magában, ezért ismételten arra kérjük a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat!

Az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!