Kezdőlap Diákélet Táncsics-hét, Koli Kupa és műfüves labdarúgópálya-avató aKecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégiumban

Táncsics-hét, Koli Kupa és műfüves labdarúgópálya-avató aKecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégiumban

Április 19-én népszerű sportrendezvénynek és egy új sportlétesítmény avató ünnepségének
adott otthont a Táncsics Kollégium. A több éves hagyományokkal rendelkező sportdélutánt,
a „Táncsics Koli Kupát” a városi kollégiumok diákjai számára hirdették meg öt sportágban
(kispályás labdarúgás, streetball, váltófutás, ping-pong és sakk). Mintegy 100 sportoló adott le nevezést, öt kollégiumból. A versenyeket ezúttal megelőzte egy új műfüves
labdarúgópálya felavatása is. A pálya létesítését a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia
kezdeményezte, ugyanis az egyesület vidékről szerződtetett utánpótlás növendékei a
kollégium lakói. Az Akadémia pályázati forrásból és a Kecskeméti Tankerülti Központ
együttműködésével valósította meg a beruházást. A jó minőségű pálya nemcsak a focisták,
de a többi kollégista diák számára is hiánypótló. Az igazolt sportolók számára a reggeli
edzéseket, valamint a nyári táborokat válthatja majd ki a helyben adottá vált edzőpálya,
valamint a többi diák délutáni hasznos szabadidős tevékenységéhez, kikapcsolódásához járul hozzá az új zöld felület. Az Akadémia kötelékében más, nem kollégista diákok számára is rendelkezésre áll a pálya, ezért már megkezdődtek az edzések az U8-as és U9-es
korosztályok részére is. A pálya 20 x 40 m alapterületű, rendelkezik reflektor világítással is. A beruházás 2022. július .01-től 2023. február 02-ig tartott, és 40 millió Ft-ból valósult meg.

A 20. Táncsics Koli Kupa résztvevő kollégiumai:
 Kecskeméti SzC Gáspár András Technikum Kollégiuma,
 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Technikum Kollégiuma,
 Református Internátus,
 Kecskeméti Piarista Gimnázium Kollégiuma,
 Táncsics Kollégium.

A Táncsics Koli Kupa eredményei:
Asztalitenisz:

1.hely: Győri Martin (Gáspár A. Technikum Kollégiuma)

2.hely: Makai László (Református Internátus)

3.hely: Kordás Vivien (Széchenyi I. Technikum Kollégiuma)
Labdarúgás:

1.hely: Táncsics „C” csapata

2.hely: Gáspár A. Technikum Kollégiuma 2. csapata

3.hely: Piarista Kollégium

Sakk:

1.hely: Révész Kolos (Református Internátus)

2.hely: Virág Szonja (Református Internátus)

3.hely: Ludescher Dániel (Táncsics M. Kollégium)
Streetball:

1.hely: Táncsics M. Kollégium

2.hely: Piarista Kollégium 1. csapata

3.hely: Református Internátus 2. csapata
Váltófutás:

1.hely: Református Internátus 1:51.50

2.hely: Táncsics M. Kollégium 2. csapata 1:56.62

3.hely: Táncsics M. Kollégium 1. csapata 2:03.00


  1. A helyezettek oklevelet, valamint édességet kaptak, illetve minden résztvevő egy ízletes
    csokoládét. Élményekkel teli, színes, tartalmas, de mindenekelőtt mozgalmas délután volt,
    mely sokáig emlékezetes marad!
    A Táncsics Koli Kupa és avató ceremónia az intézmény fennállását ünneplő Táncsics-hét
    programjainak kiemelkedő eseménye. A hét a névadó, Táncsics Mihály alakja előtt tisztelgő
    ünnepi megemlékezéssel kezdődött. Az est végén a víz világnapjára készített alkotásokat
    díjazták. Másnap a „Te szedd”-akcióhoz csatlakozva a kollégium udvarának és környezetének
    szebbé tételén munkálkodtak a lelkes diákok. A mozgalmas sportos szerdai nap után, a
    csütörtöki napon a diákok számára közkedvelt teaház, zenés-táncos mulatság zárta a hetet.