Kezdőlap Zenei élet Beethoven: Zongoraszonáták op 101 & 106 – Pollini

Beethoven: Zongoraszonáták op 101 & 106 – Pollini

Meglepetésszerű, nagyszerű megjelenés a nyolcvanegy esztendős olasz zongoraművész: Maurizio Pollini vadonatúj Deutche Grammophon albuma, melyre Ludwig van Beethoven kései zongoraszonátái közül játszott fel kettőt.

Maurizio Pollini a XX. és XXI. századi zongoraművészek egyik legnagyobbika, és egyben a modern hangrögzítés egyik legnagyobb hatású pianistája is. Ezen belül is Beethoven egyik legjelesebb tolmácsolója korunkban – aki ha nyolcvan körül lemezt készít egy sikerekkel teli élet tapasztalataival a háta mögött, már az önmagában is szenzációszámba megy.

Főképpen, ha még azt is hozzávesszük, hogy a múlt évben nyugtalanító hírek járták be a világsajtót egészségügyi állapotával kapcsolatosan: hiszen akut szívproblémai miatt koncerteket kellett lemondani világszerte.

Maurizio Pollini 1976-77-ben vette fel Beethoven utolsó öt zongoraszonátáját arra az immáron bő negyvenöt esztendeje kiadott albumra – amely rögtön díjesőt hozott neki, a Grammohon Award-ot is ide értve. Azóta pedig nem csak egy többször és többféle formátumban kiadott best seller lett e felvételekből, de egyértelműen ikonikus hivatkozási alap is. Aztán az elmúlt évtizedek alatt épített még egy sorozatot – most pedig itt a No. 28 op. 101 A-dúr és a sorban az utána következő: a híres „Hammerklavier” – azaz Kalapácszongora címen elhíresült No. 29 op. 106 B-dúr szonáta vadonatúj felvétele.

„Minden Beethoven-zongoraszonáta egy külön világ önmagában. Mindegyiknek saját karaktere van az első ütemtől az utolsóig. Mindegyik egyedülálló.” – vallja Maurizio Pollini kedves darabjairól – akinek életét és előadóművész pályáját végigkísérték ezek a művek.

Szenzációt keltő mostani megjelenéséhez 2021-ben és 2022-ben vette fel napjaink egyik legnagyobb zongoraművésze a két emblematikus zongoraszonátát a kiváló akusztikájú müncheni Herkulessaal kulisszái között, elsőrangúan bemikrofonozott stúdiókörülmények között – egy nagyon emberi, élettel teli és szinte transzcendens új lemezre.

Maurizio Pollini megint kivételes pillanatokat szerez hallgatóinak kivételes hangsúlyaival, és briliáns zongorázásával. Elementáris erővel és vibráló egyéniséggel prezentált vadonatúj lemezével évtizedek után is képes új hangsúlyokat felmutatni és újat mondani erről a két szonátáról,

Komlós József JR