Kezdőlap Zenei élet Elképesztő tömeg várta szombaton Sopronban Varnus Xavért

Elképesztő tömeg várta szombaton Sopronban Varnus Xavért

Varnus Yavér hatalmas érdeklődés és ugyanakkora siker mellett két koncertet is adott nemrégiben Kecskeméten a Kodály Iskolában. Hazai turnéja során pedig mindenütt ugyanez a felfokozott várakozással övezett szeretetteli fogadtatás várta. Az alábbi filmfelvétel soproni fellépéséből és az azt megelőző érdeklődésből ad némi ízelítőt.

Varnus Xavér korábban tett ígéretét tartotta meg, mikor május 6-án, sok év után egy nagyszabású koncertre ismét ellátogatott a Leghűségesebb Városba. Ott pedig a harmadik legnagyobb hazai evangélikus templomban: a dunántúli evangélikus közösség egyik legfontosabb központjában lépett fel.

Egy esztendővel korábban, már a meghirdetésekor mindössze húsz perc alatt elfogyott mind a 3200 jegy az interneten a belvárosi evangélikus nagytemplomban rendezett koncertjére – melyen már a kapunyitás előtt két órával egy közel egy kilométeres sor várta, hogy bejusson.

(Komlós József JR)

Varnus Xavér Sopronban Beethoven népszerű V. (Sors) szimfóniájának a mindenki által jól ismert első tételéből készített átiratát is bemutatta: