Kezdőlap Egészség Gyógyulás testi-lelki síkon

Gyógyulás testi-lelki síkon

Úgy érzi, nincs harmóniában önmagával? Visszatérő betegségei vannak? Lehet, hogy régóta meg-
bújó lelki blokk húzódik meg a háttérben, mely már betegség formájában is megjelent? Ha szeretné
kideríteni, mi áll valójában a probléma mögött, keresse fel Kecskeméten, a Harmónia
Lélekközpontot, ahol számos alternatív kezelés segíti a hatékony gyógyulást.
A teljes gyógyuláshoz elengedhetetlen, hogy holisztikusan, azaz az egész testet egyben vizsgálják, a betegség mögött álló testi és lelki okokat egyaránt
felderítsék. A kecskeméti Harmónia Lélekközpontban ennek tükrében többféle alternatívát kínálnak, hogy mindenki megtalálja a saját betegségére, lelki
problémájára vagy éppen életében való elakadásra a gyógyírt. A kezelések során a spiritualitást ötvözik a természet erejével, hogy az életenergia harmóniában
legyen, sejtszinten beindulhasson a gyógyulás.
Kócsó Tünde bioenergetikus természetgyógyász, a Harmónia Lélekközpont vezetője több mint 20 éve kezdett a természetgyógyászat felé fordulni.
Egykoron fényterápiával kezdte, majd jött a kristályterápia, bioenergetika, fülakupunktúrás addiktológia, fitoterápia-gyógynövény ismeret, hormonegyensúly
tanácsadás káros anyagok kivezetésével, mára pedig szinte teljessé vált a holisztikus-spirituális paletta.
Tünde a páciensek különböző problémái tükrében folyamatosan bővíti saját tudását, képességeit, a Harmónia Lélekközpont szolgáltatási körét. Amikor egy
vendég felkeresi a Harmónia Lélekközpontot, gyakran a Quantum testelemzéssel veszi kezdetét a közös út. Az állapotfelmérés során számítógépes rendszeren
keresztül megmérik a szervezet pillanatnyi energetikai állapotát, a szervezet rezgésszintjét egyes szervekre lebontva. Sok más mérőszám mellett jelzi az oxigén
ellátottságot, savasodás és stressz fokát. A mérés nem minősül diagnózisnak, de jelzés értékű lehet probléma esetén is, hogy milyen segítséghez forduljon.
Hasznos a betegségek megelőzésében is.
A másik nagyon kedvelt állapotfelmérő szolgáltatás a Light Mandala, mely a test fizikai állapotáról ad valós képet. Bő egy óra alatt a szkennelő feltérképezi a
fizikai testet, jelzi, mely szerveknél talál energetikai elváltozásokat, a talált problémákra programot ír. A szkennelő képes arra is, hogy felismerje mely ételekre,
italokra nincs szüksége a szervezetnek, illetve mely vitaminok, gyógynövények segítenek az egészség megőrzésében. Az eredmények alapján lehet elindulni,
hogy mely kezelések ajánlottak, célravezetők a gyógyulás érdekében.
A Harmónia Lélekközpontban különböző terápiás berendezések is választhatók. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a Tachyon kamra, mely egy
űrtechnológián alapuló terápia. A tachyon energiája harmonizálja és megnöveli az energia mátrixot, amely minden anyagot formál, és ezáltal mentális, érzelmi,
éteri és fizikai testet is. Képes beindítani az öngyógyító mechanizmusokat, tisztítja
a csakrákat, beindíthatja fizikai és lelki gyógyulást. Sejtszintű tisztítást, sejtszintű gyógyulást képes előidézni. Hatékonyságát elsősorban stresszoldásban,
hormonrendszer és idegrendszer helyreállításában tapasztalták meg a Lélekközpontba járók. Nagy kedvenc a kristályterápia is, melyet már több mint 8 éve nagy
sikerrel alkalmaznak nem csak fizikai és lelki problémáknál, de a sportolók is nagyon kedvelik a teljesítmény növelése miatt, illetve sportsérülések esetén is. A
kristályterápia segít a szervezet öngyógyító mechanizmusainak aktiválásában, immunrendszer erősítésében, fájdalmak csillapításában. Stresszes állapotoknál,
méreganyagok hatékonyabb eltávolításában, sportsérülések gyorsabb regenerálódásánál. Hatékony megoldás lehet a pihentető alvás elősegítésében, az
elektroszmog szervezetet ért negatív hatásainak enyhítésében, de lelki blokkok oldásában is. Tünde az állapotfelmérések után általában komplett terápiákat
alkalmaz, vallja, hogy ha több eszközzel, terápiával egyszerre támogatjuk a szervezetet, sokkal hatékonyabb, így kevesebb ideig kell járni a páciensnek
terápiára. Így legtöbbször ötvözi az egy-másfél órás alkalmaknál a plazmagenerátort, Mandala VN Star fizikai regeneráló készüléket, kristályterápiát a lelki
blokkok oldásával, illetve sokszor ezt még fokozza fülakupunktúrával. Így a tapasztalatok alapján elmondható, hogy az így ötvözött terápia hatékonysága már
sokaknál egy-két alkalom után is érezhető.
Kócsó Tünde több szakemberrel dolgozik együtt, közülük is a leggyakrabban Nagy László gyógymasszőrrel, gerincterapeutával, lélekterapeutával.
Nagy Lászlót gerinc és ízületi fájdalmakkal, valamint lelki problémákkal egyaránt felkeresik. Jól képzett gyógymasszőrként, gerincteraputaként hatékony és
gyors segítséget ad a fájdalommal küzdő vendégeknek. A szakmában nagyon nagy elismertségre tett szert, tanult anatómiát, reumatológiát, ortopédiát,
ideggyógyászatot, traumatológiát és belgyógyászatot is, így valóban hozzáértő kezekben van a hozzá forduló vendég. Szakértelmét mi sem fémjelzi jobban,
nemcsak Kecskemétről, hanem az ország más pontjairól is bizalommal keresik. 2003-ig, mielőtt Kecskemétre költözött, a bajai kórházban dolgozott.
Amit azonban igazán magáénak érez az a lélekterápia, hiszen vallja, a testi gyógyuláshoz elengedhetetlen. A léleképítő terápiája során nagy hangsúlyt fektet
arra, hogy a nőben gyógyuljon meg a női energia, a férfiben a férfi energia. Ez lehet az alapja a gyógyulásnak és egy sikeres párterápiának is. Ráadásul, ha egy
édesanya lelki síkon meggyógyul, harmóniába kerül önmagával, a gyermeke
élete is hamarabb rendbe jön.
Előadásokat is gyakran tart, elsősorban arról, hogyan tudják a nők megélni a nőiességüket. Ha nem sikerül nekik, mi akadályozhatja ebben őket? Miként
tudnak nőként kiteljesedni?
Nagy László a lélekterápiáját a Light Mandala Astral Star készülékkel teszi teljessé. A szakember az évek alatt már számos csodát látott. A kezelés során az
asztrális síkon dolgozik, a felfedett lelki elakadásokra helyreállító programot készít. Nemcsak a mostani életbeli elakadásokon tud segíteni, hanem magzatkori
vagy előző életbeli blokkokat is képes feloldani. Sejtszintű tisztítást végez. Több generációs blokkokat old. Akár fénykép alapján is képes dolgozni, így a távolabb
élő hozzátartozókon is lehet segíteni.
Kócsó Tünde és csapatának a célja az, hogy minden ember megtalálja a számára leghatékonyabb terápiát, hogy testi-lelki síkon egyaránt kiegyensúlyozott,
egészséges legyen. A kezeléseknél, ami erre lehetőséget ad, Tünde segít abban is, hogy otthon is tudják a későbbiekben alkalmazni a vendégek. Ezekhez
oktató videókat osztott meg a Facebook oldalán. A teljesség igénye nélkül elérhető még a Harmónia Lélekközpontban az Access Bars, a Japán arcmasszázs, a
méregtelenítő reflexzónás talpmasszázs, a kristályokkal való csakraharmonizálás, a Pszi-sebészet, az oxigénterápia, a méregtelenítő cellulitmasszázs
energetikai zsírbontással.

Harmónia Lélekközpont: Kecskemét, Dobó krt. 8. • Tel.: +3630 87 83 870
Passage Üzletház belső teraszról nyílik • Facebook: Harmónia Lélekközpont