Kezdőlap Kiemelt Egy nehézéletű, „legendás” lelkész  

Egy nehézéletű, „legendás” lelkész  

Június 9-én zajlott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltár online, egyháztörténeti konferenciája. Görögkatolikus, római katolikus, evangélikus, református egyházi személyek meghurcolása került fókuszban a tudományos tanácskozáson. Ezek közül Végső István (Clio Intézet) történész Ván Benjámin református lelkész életéről tartott előadást.

Egy nehézéletű, „legendás” lelkész – Ván Benjámin református lelkész élete a kutatások tükrében címmel Végső felvázolta a karizmatikus protestáns egyházfi tevékenységét. 

Ván Benjámin (1892-1985) kiskunhalasi református család sarja volt., Bár híres volt nagytudásáról, istentiszteleteken elmondott beszédjeiről, retorikai képességéről, egész életében ellentmondásos figurája volt szülővárosának és egyházának. 

Már fiatalon eljárás indult ellene a teológián majd az irodalmi tevékenysége miatt. Azzal vádolták, hogy kriptokatolikus. Máig emlegetett prédikációiban természeti képeket használt, amelyeket sokszor félreértettek, félremagyaráztak. 

Rejtegetett, segített üldözötteket 1944-től. Felszólalt a kommunista államhatalommal szemben. Végül 1953-ben nyugdíjazták. Máig él a legenda, hogy ki is tiltották a városból, de ennek nincs írásos nyoma. A „békepap mozgalom” idején valószínűleg a saját egyháza próbált szabadulni tőle. Az örök agglegény lelkész ismét a természet felé fordult, pásztorkodással, állattartással foglalkozott. 1977-ben tért vissza a településre. Máig nagy tisztelet övezi a nevét.

Az előadás itt nézhető vissza: https://youtu.be/XgehRoXJexs

Az egyháztörténeti konferencia visszanézhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=KIkgP6BuXKE&t=7s

Üdvözlet,

Végső István