Kezdőlap Diákélet Lezajlottak az Atlétika Diákolimpia® országos döntők, háromdiákolimpiai csúcs született

Lezajlottak az Atlétika Diákolimpia® országos döntők, háromdiákolimpiai csúcs született

Összesen öt korcsoport versenyzett három helyszínen az Atlétika Egyéni és
Váltófutó Pályabajnokság, illetve Többpróba országos döntőkön az elmúlt egy
hétben. A II. és IV. korcsoportosok Budapesten, a III. korcsoportosok
Zalaegerszegen, az V-VI. korcsoportosok pedig Győrött álltak rajthoz.
A többpróba versenyekre, amely az egyik legnépesebb sportág a Diákolimpiában,
a három korcsoportra összesen 754 iskolából neveztek 24163 tanulóval, akik
egyrészt egyéniben, illetve csapatban (6 fő) is összemérték erejüket.
Az Egyéni és Váltófutó Pályabajnokságra az összes nevezés idén 921 iskolából 21
251 fő, és ez a szám majdnem 30 %-kal több, mint a tavalyi.
Idén három új diákolimpiai csúcs született, méghozzá az V-VI. korcsoportban:
Kriszt Sarolta (gödöllői Török Ignác Gimnázium) 100 m gáton, Kocsis Anna
Luca (Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum) 100 m-en és
Sulyán Alexandra (Újpesti Bródy Imre Gimnázium) 200 méteren döntötte meg
az eddigi korosztályos csúcsokat, amik egyben diákolimpiai csúcsok is lettek.
Az augusztus Atlétikai Világbajnokságra készülve a résztvevők különleges
lehetőséghez is jutottak: minden diáksportoló és felkészítő pedagógusaik, akik az
idei Atlétika Diákolimpia® tavaszi körzeti, megyei és országos döntőin részt vettek,
kedvezménykupont kaptak, amivel 50 %-os áron 4 darab jegyhez vagy bérlethez
jutnak a sport világesemény esti programjaira, a délelőtti számokat pedig
mindössze 2023 forintért nézhetik meg a lelátókról. Az országos döntők
dobogósainak és felkészítő tanáraiknak ezen túl további exkluzív lehetőségként
ingyenes belépőjegy is jár a VB délelőtti eseményeire.
Az Atlétika Diákolimpia ® országos döntőinek online eredményei az alábbi linken
érhetők el: www.doeredmenyek.hu/atletika. Az országos döntő képei
megtekinthetők a Diákolimpia® Facebook oldalán.
A Diákolimpia® versenysorozatról általában
A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 12 MDSZ által rendezett, és további 40 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 300 000 ezer nevező közül 15 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia ® fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ a köznevelésért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia ® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők. A Diákolimpia ® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulnak meg.
A Magyar Diáksport Szövetség
A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb
magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba, és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.