Véget ért a második válogató Szegeden felnőtt, U23 és ifjúsági korosztályban is. Az utolsó napon Lucz Anna egyesben és párosban is aranyérmet szerzett kétszáz méteren, utóbbit Kiss Blankával. Két ifjúsági versenyző, Kiss Ágnes és Juhász István voltak a válogató legeredményesebb versenyzői, négy-négy aranyéremmel. Para szakágban idén először versenyzett a paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál, de meglepetés is született a nap folyamán.
A szombati napon tíz felnőtt döntőt rendeztek. Női K-1 200 méteren Lucz Anna a második válogatót is megnyerte, mögötte Rugonfalvi-Kiss Janka és Kiss Blanka volt a beérkezési sorrend.
Kiss és Lucz párosban ugyanezen a távon a szám világ- és Európa-bajnoki címvédőjeként rajt-cél győzelmet aratott, így utóbbi már második aranyérmét gyűjtötte be a nap folyamán. Mögöttük a Biben Karina, Szellák Szabina és a Szijjártó-Szabó Sára, Posta Réka alkotta egységek érkeztek be.
„Volt már szerintem jobb pályánk ennél, de örülök, hogy nyerni tudtunk. Az ötszáz páros után jó volt, hogy picit rövidebb volt a pálya.” – kezdte Kiss Blanka.
„Nem kellett tartalékolnom az egyesnél, egy órán belül kétszer kétszáz métert szerencsére kibírok. Szerintem sokat fejlődtem az első válogatóhoz képest, ötszázon is oda tudtam tenni magamat és valamennyivel erősödtem fejben is.” – értékelte a hétvégét Lucz Anna.
Női kenu párosban két egység állt rajthoz kétszáz méteren, a Takács Kincső, Horányi Dóra páros nyert. Az Opavszky Réka, Gönczöl Laura duó ugyan beért mögöttük, viszont pályaelhagyás miatt kizárták az egységet.
„Sokat nem edzettünk együtt, de nem is éreztük hiányát ennek. Nagyon stimmel nekem Dóri evezése, a rajtot leszámítva egy jó pálya volt.” – mondta Takács Kincső.
„Nem gondoltam volna, hogy a sérülésem után idén már ilyen lehetőséget kapok, hogy Kincsővel térdelhetek egy hajóba. Úgy érzem, hogy lassan lépkedek előre, bizakodó vagyok.” – nyilatkozta Horányi Dóra.
Férfi kenu egyes ötszáz méteren kiélezett küzdelmet láthattunk, a középső három pálya sokáig fej-fej mellett haladt, végül Fejes Dániel rúgta be elsőként hajóját, mögötte Kollár Kristóf és Koczkás Dávid érkeztek be a dobogós helyekre.
„Jónak éreztem, az elején tudtam, hogy egy kicsit el fog menni a Jonatán, de próbáltam nem figyelni a körülöttem lévőket. Nagyon jó visszacsatolás ez a hétvége, volt most két hetem egy kicsit összerakni magam, ami szerintem sikerült is.”
K-1 500 méteren a kilencesen induló Noé Zsombor kapta el legjobban a rajtot, nem sokkal a táv fele után azonban már Opavszky Márk volt az élen, aki ezután már ki sem adta a kezéből a vezetést.
„Ez kimondottan nagyon kemény volt számomra, a vége már nagyon fájt. Az volt a célom, hogy megnyerjem az ötszázat, nagyon sokat küzdöttem érte, hogy ez összejöjjön. Kicsit nehezen indult a hétvége, de tegnap egy jó kétszáz méterrel hangolódtam az ötszázra.” – nyilatkozta Opavszky Márk. Hidvégi Hunor a pénteki U23-as ezer egyeshez hasonlóan ismét hatalmasat hajrázott, ami ezúttal egy ezüstérmet ért neki az MTK versenyzője mögött. Noé Zsombor bronzérmesként csapott a célba.
Női kajak egyes ezer méteren szinte a rajt után nem sokkal kialakult a beérkezési sorrend. Rendessy Eszter magabiztosan nyert, Csikós Zsóka és Bakó Olga állhattak fel a dobogó második és harmadik fokára.
„Belülről nem éreztem túl könnyűnek, a rajtot eléggé elrontottam, de örülök, hogy sikerült a végén. Eléggé elfáradtam a válogató végére, nem minden úgy sikerült ahogy szerettem volna a korábbi futamokban, így nehéz volt összerakni.” – értékelt Rendessy Eszter.
Az ötezer méteres futamok első döntőjét a felnőtt női kajakosoknál rendezték, amelyet a hétszeres maraton világbajnok Kiszli Vanda nyert. Mögötte Nemes Réka, majd Csikós Zsóka csaptak be.
„Az elején próbáltam a síkvizesekkel ott maradni, ők azért nyilván gyorsabbak. Utána ahogy bírtam, húztam egy iramot, bár nem túl erőset, hogy végig kibírjam. Ezek szerint elég volt arra, hogy ők leessenek és egyedül mentem nagyjából a táv felétől. Lépkedünk előre felé a felkészülésben, érzésre egyre jobb, kezdek fejben is rendbe lenni.” – mondta a sportág örökös bajnoka a futam után.
A férfi kajakosok versenye remek reklám volt a számnak. Amellett, hogy 23-an álltak rajthoz, végig kiélezett, kemény csata folyt az élen, az utolsó körben még négyen is harcban voltak a győzelemért. Végül a szám korábbi világbajnoka, Noé Bálint bírta a legjobban, mögötte Erdélyi Tamás Kolozsvári Brúnót 15 századdal megelőzve lett ezüstérmes.
„Nagyon keményet meccseltünk a fiúkkal. Sajnos az idei szezonban amúgy sem tudok olyan szinten teljesíteni, pláne a futó szakaszokkal ez az ötezer keményre sikeredett nekem. Sok holtponton túllendültem az utolsó kiskörben, a hátszél is segített szerencsére.” – nyilatkozta Noé Bálint.
A férfi kenusoknál nem volt meglepetés, hogy Adolf Balázs több, mint egy perccel jobb volt az egész mezőnynél. Az Óbudai Ganz kenusa jövő heti Európa Játékokon a pálya adottságai miatt C-1 500 méteren fog rajthoz állni. A dobogó második fokára Simon Sebestyén, a harmadikra Uhrin Dávid álhatott fel.
„Egyértelműen edzésnek fogtam föl, próbáltam egy egyenletes, kemény iramot jönni. A finisbe próbáltam beflashelni, mintha ötszázat vagy ezret mennék és úgy akartam meghúzni, berúgni a hajót. Ezresnek mondhatom magam, ötszázasnak még nem nagyon, ettől függetlenül gyorsítottunk és készültünk az Európa Játékokra.” – értékelte győzelmét Adolf Balázs.
A női kenusoknál is érvényesült a papírforma, Kisbán Zsófia közel három perccel bizonyult legjobbnak, Horton Cassandra a második, Hegedűs Karolina a harmadik helyre rúgta be hajóját.
„Nagyon boldog voltam a tegnapi ezer méteres győzelmem után, egy nagyon kemény pályát akartam jönni és szerintem egészen jól sikerült. Eléggé kiadtam magam, de ha a nemzetközi mezőnyben lesz egy kis vizezés és lesz egy kis meccsezés azért az idegileg is kivesz majd belőlem.” – mondta Kisbán Zsófia.
Az U23-asoknál női C-1 200 méteren nagy csatát vívott Opavszky Réka és Horányi Dóra, mindössze két tizeddel volt gyorsabb Opavszky, amely aranyérmet ért számára. Harmadikként Csorba Zsófia rúgta be hajóját.
Még a délelőtti első döntőben, férfi K-4 500 méteren az Opavszky Márk, Szendy Maximilián, Keller Gergő, Tamási Zsombor alkotta négyes hajó bizonyult a legjobbnak.
„Ahhoz képest, hogy ez az első pályánk volt egész jól sikerült, időben is, teljesítményre is. Nem gondoltuk, hogy ennyivel tudunk majd nyerni.” – kezdte az MTK-s Opavszky Márk.
„Úgy gondolom, hogy rutinos versenyzők vagyunk és tudjuk venni azt az akadályt, hogy ilyen korán már döntőt megyünk.” – folytatta Szendy Maximilián.
„Szarvason lent voltak a srácok, egyszer tudtunk összetérdelni a válogató előtt, de szerintem kimaxoltuk ma a pályát.” – tette hozzá a szarvasi színekben versenyző Keller Gergő.
„Mindenféleképpen van még ebben, ha ezt így folytatjuk tovább, akkor sokat lehet még ebben találni.” – zárta Tamási Zsombor.
Az ifjúságiaknál férfi K-1 500 méteren a felnőttekhez hasonló, izgalmas döntőt láthattunk, ahol végül Hidvégi Zalán nyert meg. Mögötte egy másodpercen belül hárman is beértek, Kollek Bálint és Samu Péter értek fel még a dobogóra.
A fiú kajakosoknál 200 méteren is rendeztek döntőt, ahol a még serdülő korú Gazdag Marcell kevesebb, mint egy tizeddel, de jobbnak bizonyult a második helyen beérkező Szabó Gellértnél. A dobogó harmadik fokára Juhász Máté állhatott fel.
Lugosi Gergely és Juhász István alkotta kenu páros a tegnapi ötszáz méteres győzelem után, ma ezer méteren is nagy fölénnyel nyert. A Szegedi Zsombor, Soltész Péter és Mészáros Milán, Mitropoulus Iliász párosok értek fel mellettük a dobogóra. Juhász István így begyűjtötte negyedik aranyérmét is a mostani válogatón.
Kiss Ágnes is folytatta az éremgyűjtést, C-1 200 méteren ő is megszerezte negyedik elsőségét. Benkucs Kira és Kiszely Petra értek be a második, harmadik helyre.
Női K-2 500 méteren Horváth Kata és Szegedi Angelina magabiztosan nyerte a döntőt. Másodikként Gombás Alíz és Pető Hanna csaptak be, a Szulovszky testvérek, Csenge és Petra pedig harmadikként zártak.
„Nagyon elfáradtunk és maxos pályát jöttünk és örülök, hogy ezt Angelinával érhettem el.” – kezdte Horváth Kata.
„Jónak éreztem a pályát, a végén egy kicsi dőlöngélés volt, de szerintem ez csak annyi, hogy nem sokat ültünk még össze.”– egészítette ki Szegedi Angelina.
Az ifjúsági korosztály szombati programjának talán legizgalmasabb futama egy szétlövés volt, női C-1 1000 méteren Sárkány Réka és Matkovics Lili csaptak össze. Előbbi szinte végig hátrányban volt, majd az utolsó kétszáz méteren olyan hajrát tudott indítani, aminek köszönhetően a cél előtt néhány méterrel ellenfele elé tudott kerülni. A Merkapt-Mekler László SE versenyzője így kivívta az olaszországi korosztályos világbajnokságon való indulási jogot.
„Nem is hittem volna, hogy meg tudom nyerni, tudtam, hogy meg kell indulni és akkor nyerhetek. Sokkal frusztrálóbb, hogy csak ketten vagyunk, hiszen ilyenkor nagyon nehéz, hogy ne figyeljek a másikra. Az első világbajnokságom lesz és azért eléggé izgulok.” – értékelt Sárkány Réka.
A másik szétlövés női K-1 200 méteren Tölgyesi Flóra és Szulovszky Csenge között volt, ahol mindössze három század különbség döntött előbbi javára.
Ifjúsági korosztályban is rendeztek K-1 5000 méteres döntőket, a lányoknál Debreczeni Lora, Horváth Maja, Molnár Kinga volt a beérkezési sorrend. A fiúknál ugyanebben a számban Kaed Ádám Said győzött, mellette Borbély László és Kollek Máté állhatott még fel a dobogóra.
A para szakág számára két hete Szolnokon rendezték az első válogatót, ami után ma Szegeden jött a második nagy erőpróba, ami egyébként magyar bajnokságnak is minősült.
Férfi VL2 200 méteren Suba Róbert ezúttal is Juhász Tamás előtt végzett. Szolnokon még egy másodpercen belül, most azonban bő három másodperccel került riválisa elé.
„Sikerült jól elkapni a rajtot, az időjárási körülmények is jók voltak. Tudtam jönni egy jó iramot, bár azért reggel az étkezés nem sikerült olyan jól, azon még kellene csiszolnom. Elégedett vagyok ezzel a pályával és eredménnyel. Várom a kajakot, a nagy összecsapást a fiúkkal.” – nyilatkozta Suba Róbert.
A hölgyeknél ezt a számot az órával versenyző Boldizsár Dalma nyerte.
Férfi KL1 200 méteren a szám paralimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Kiss Péter Pál egy hosszabb kihagyás után aranyéremmel tért vissza. A Honvéd klasszisa mögött Suba Róbert a második, míg Petya klubtársa, Juhász Tamás a harmadik helyen végzett.
„Nagyon vártam már a versenyzést, nagyon szeretem a szegedi pályát és kedvezett is. Január végén egy kezdetleges sérvgyanú miatt volt egy kisebb kihagyásom, ami végül három hónapig tartott. Április végén tudtam rendesen visszaállni, érettségiztem is májusban, ezért gyorsított tempóban haladtunk a felkészüléssel. Nem számítottam rá, hogy ilyen jó állapotban tudok visszaállni.” – mondta Kiss Péter Pál.
KL2-es kategóriában a világbajnok Rozbora András meglepetésre kikapott Kiss Tibortól, aki hosszú idő után idén tért vissza a hajóba.
„Nem számítottam a győzelemre, de nyilván nyerni jöttem. Gyerekkoromban kajakoztam, a balesetem után viszont még semmilyen para vízisport nem nagyon volt. Most egy fél-egy évvel ezelőtt ültem újra hajóba. Ha lehetőség adódik rá, hogy indulhassak a nemzetközi mezőnyben is, akkor mindent megteszek majd, hogy minél jobb legyek.” – nyilatkozta Kiss Tibor.
Női KL2 200 méteren a paralimpiai bronzérmes Varga Katalin Szolnok után, most is magabiztosan nyert Boldizsár Dalma előtt.
„Lehetett volna jobb is, azért volt benne bőven hiba. Azt is hozzá kell tenni, hogy még tegnap állítgattunk a hajó belsején, így ma ez egy teszt is volt. A rajtot egy kicsit túlgondoltam, talán egy egész hetes fáradtság lehet az oka.” – értékelt Varga Katalin.