A kortárs európai jazz tizenhárom év óta osztatlan elismerésnek örvendő zenekara, Vincent Courtois, Daniel Erdmann és Robin Fincker triója – megkomponált számokból álló, fülbemászó témákkal teli konceptalbumaik után – tisztán improvizációból született lemezével új oldaláról mutatkozik be.
A Nothing Else ugyan egy CD-s kiadvány, ám a dupla lemeznek tervezett és aszerint tagolt album tizenhat kontúros és szuggesztív számból áll. Címük többnyire olyan helyekre vonatkozik, ahol a világjáró trió turnéi során megfordult, és hangzásából emlékeket hagyott hátra. A két szaxofon és a cselló különös együttese lebilincselő hangzásoknak nyit teret, az improvizációk frissességéhez társuló szenvedélyes, örömmel és humorral teli előadásmód ellenállhatatlanul megragadja a hallgató képzeletét.
Az album címe – Semmi más – magával vonná a „csak” szócskát, amely után bármit oda gondolhatunk, miután meghallgattuk a tizenhat számot. A darabok rövidek, pontosak, szuggesztívek, könnyen emészthetők és általánosságban jellemző rájuk valamiféle könnyedség. A tizenhat szám egy előre meg nem tervezett, nyílt végű folyamat eredménye: annak a zenei találkozásnak a lenyomatát őrzi, amely a francia csellista, Vincent Courtois, a francia-angol fúvós Robin Fincker (klarinét, tenorszaxofon) és a francia-német szaxofonos Daniel Erdmann között jött létre a Budapest Music Center csodálatos koncerttermében.
Ez a három zenész valójában tizenhárom éve lépett fel először a párizsi Banlieues Bleues fesztiválon. „Emlékszem, rendkívül nyugodt és oldott volt a felvétel folyamata; szeretek januárban stúdióba vonulni, az ember az újévre összpontosít, minimális a stressz” – mondja Daniel Erdmann.
S ehhez Robin Fincker a következőket teszi hozzá:
„Egyetértek, oldottan és könnyedén ment minden. Jó ideje nem láttuk már egymást a covid korlátozások miatt, a BMC pedig olyan közeget teremtett, amelyben a zene természetes módon születhetett meg. Alig használtunk fejhallgatókat a felvétel során, egyszerűen a terem akusztikájára játszottunk rá. Bogi, valamint a BMC csapata és köztünk megvan a kölcsönös bizalom, ami nagyszerű, ha az ember ilyesféle »kockázat-zenét« rögzít. Nem éreztünk semmilyen nyomást azzal kapcsolatban, hogy mit kell létrehoznunk, ami pedig gyakran jellemző a stúdiókra.”
