Kezdőlap Kiemelt Ezért van égető szükség a műanyag-hulladék csökkentésére

Ezért van égető szükség a műanyag-hulladék csökkentésére

BUDAPEST (2023. július 1.) – Évről-évre megdőlnek a mikroműanyag-szennyezéssel mértékével kapcsolatos teóriák, mert kiderül, hogy jóval nagyobb koncentrációban vannak jelen a tengerben és az élővizekben, mint azt a kutatók eredetileg gondolták. „A mikroműanyag-szennyezés megállítása érdekében éppen ezért kiemelten fontos, hogy a lehető legjobban lecsökkentsük az eldobható műanyagok használatát a
mindennapi életünkben” – hívta fel a figyelmet Tóth Andi, a SodaStream zero waste influenszere.
A bolygó vizeit vizsgáló Ocean Race legfrissebb kutatása szerint a mikroműanyag-szennyezés szintje hat év alatt nyolcszorosára nőtt az óceánokban és a tengerekben. A viszonyítási alapot a 2017-es vizsgálat jelentette, amelyhez képest tehát drámai emelkedés volt tapasztalható. A szervezet vizsgálatai szerint a sűrűn lakott
tengerparti területeknél lehetett a legnagyobb koncentrációt mérni.
Ennél is aggasztóbb, hogy az összes szárazföldtől legtávolabb, csaknem 3000 kilométerre lévő tengeri területen, a déli Csendes-óceánon lévő Nemo-pontnál is kimutatták őket. Mindent összevetve az Atlanti- óceán és a Déli-óceán vizeiben 100 és 2000 részecske/köbméter koncentrációban volt jelen a mikroműanyag.
A Plastic Free July, tehát a Műanyagmentes Július kezdeményezés célja, hogy csökkentse a globális műanyag- szennyezést. Ennek érdekében Tóth Andi, a Dobd ki a szemetest! című könyv szerzője, zero-waste tanácsadó, valamint a SodaStram hazai influenszere a következő tippeket ajánlja:

  1. 1. Bevásárláshoz mindig vigyünk magunkkal textil bevásárlótáskát, vagy kosarat a műanyag bevásárló szatyrok helyett.
  2. 2. A boltban használjunk textil bevásárlózsákokat a műanyag zacskók kiváltására, amikor például
    pékárut, zöldséget, vagy gyümölcsöt vásárolunk.
  3. 3. A PET-palackos üdítők helyett használjunk saját, újratölthető kulacsot! Készítsünk frissítőket otthon!
    Ez lehet akár csapvízből készült szörp, vagy akár szódavíz és gyümölcsök felhasználásával készített
    szénsavas üdítő.
  4. 4. A műanyag szívószálak fémből készült változatokkal könnyedén kiválthatóak! Ezek ugyanolyan
    higiénikusak, ráadásul mosogatógépben, vagy akár kézzel is elmoshatók.
  5. 5. Műanyag fólia helyett otthon használjunk tányért, vagy fedőt az ételek lefedésére! Az ételek hűtőben történő tárolására érdemes inkább kisebb méretű, jól záródó üvegtálakat, vagy befőttes üvegeket használni, ezekben is sokáig friss marad az elkészült étel.
  6. 6. A gyári csomagolások tipikusan az egyszer használatos eszközök kategóriájába tartoznak. Lehetőség
    szerint kerüljük a műanyag csomagolásokat. Ennek érdekében érdemes tájékozódni azokról a vásárlási
    lehetőségekről, ahol megoldható, hogy saját csomagolásban vihessük el a kiadott ételt, italt,
    élelmiszereket.
    +1 A mikroműanyagok és mikroszálak legalább olyan fontos elemei a műanyagszennyezésnek, mint
    bármilyen más kidobott műanyag eszköz, még akkor is, ha szabad szemmel többnyire nem láthatóak. Éppen
    ezért javasolt kerülni azon eszközök használatát, amelyekről mikroműanyagok válhatnak le (szivacs,
    csillámpor, műszálas textil, valamint a műanyagból készült takarító eszközök.

A SodaStream-ről
A SodaStream a világ első számú otthoni szénsavasító készülék gyártó márkája (mennyiség tekintetében), amelyet a PepsiCo 3,2 milliárd dollárért vásárolt meg. A SodaStream lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy másodpercek alatt könnyen átalakítsák a hagyományos csapvizet szénsavas vízzé vagy ízesített üdítőitallá.
A SodaStream szénsavasító berendezéseivel 45 országban van jelen, a termékek több mint 90 000 kiskereskedelmi üzletben állnak rendelkezésre 45 országban, gépeit 22 millió háztartásban használják rendszeresen. A SodaStream gépek magyarországi forgalmazását 2008-ban kezdték meg a viszonteladói hálózat kiépítésével, amelynek köszönhetően
jelenleg közel 450 boltban érhetőek el a termékek, és az üzletek száma folyamatosan bővül. Ha többet szeretne megtudni a SodaStreamről, kövessen minket a Facebookon, a Twitteren, a Pinteresten, az Instagramon és a YouTube-on a www.SodaStream.com és www.sodastream.hu webhelyeken.