Kezdőlap Események Három év után újra Reggae Camp

Három év után újra Reggae Camp

Lakitelken rendezik meg hazánk első számú reggae ünnepét

Idén huszadik alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Három év
kényszerpihenő után, július 25. és 29. között új helyszínen, Lakitelken a Tőserdő
Autóskemping területén a műfaj magyar előadói – többek között Sena, MC Kemon, Copy
Con, Manaky, PASO és persze a Ladánybene 27 – váltják egymást a színpadokon. 5 nap
Jamaica, egyedülálló természeti környezetben, a Holt-Tisza közelében.
Egy békés és családias fesztivál, ahol a jamaicai reggae muzsika kedvelői és művelői jönnek
össze öt napra évről-évre. A reggae legfontosabb üzenete: a béke és szeretet, a tisztelet és
az összefogás jellemző a rendezvény hangulatára. Idén a Reggae Camp a magyar előadókat
helyezi fókuszba. Határainkon innen és túlról érkező magyar zenekarok, DJ-k, sound
systemek, MC-k alkotják a line up-ot, akik a fesztivál négy zenei helyszínére hozzák el a
jamaicai életérzést és hangulatot.
„Csodálatos és emlékezetes éveket töltöttünk Ceglédfürdőn, ahol három hatalmas Camp-et
és a covid járvány utáni időkben három kisebb „Együttlétet” szerveztünk meg. Nehéz szívvel hoztunk döntést a helyszínt illetően, de most egy új történetnek kell kezdődnie. A 2020-as év és az azt követő nehézségek mély nyomokat hagytak a hazai reggae társadalomban is.
Vakmerő vállalkozás lenne a 2014-2019 közötti évek nagyságrendjében gondolkodnunk.
Továbbra sem szeretnénk „agyonszponzorált” rendezvény lenni, vagy aktuálisan népszerű
műfajok képviselőivel lazítani a zenei irányvonalunkon. Jamaica zenéjére és a benne rejlő
nyugalomra-békére most talán még nagyobb szükségünk van, ezért a Camp egyik fő
küldetése, az egymás iránti tisztelet és szeretet idén kicsit nagyobb betűkkel lesz felvarrva a zászlónkra…” – emeli ki a fesztivál főszervezője, Bodnár Tibi.
Az új helyszín, a lakitelki Tőserdő Autóskemping a kanyargó Holt-Tisza közelsége miatt
kellemes mikroklímával bír, és csodálatos kirándulóhelyszínek érhetők el gyalog, kerékpárral
és csónakkal is. A nappali órákban, egészen az első koncertek kezdéséig, majd az utolsó
koncert záróhangjai után hajnalig a Batta Island „Megengedő terén” zajlanak zenés és
beszélgetős aktivitások. A területen lévő kis erdő közepén lévő tisztáson kap helyett a
DUBYARD, ahol az esti-éjszakai dub-party-kat bonyolítják le. A kempinggel szemben lévő
Tősfürdő strand pedig a nappali medencés bulik helyszíne lesz, itt kap helyet ugyanis a
StrandSystem helyszín. A party helyszínünen az elektronikus és akusztikus roots, DUB és
steppa zenék ezúttal ismert hazai sound systemek és selectorok tálalásában lesznek
elérhetők. Az eredeti jamaicai hangzást speciális hangrendszer biztosítja így otthonosan
zenélhetnek rajta a hazai sound system kultúra közösségének aktivistái, élükön a Dubapest
HiFi legénységével.
Szerdától szombatig üzemel majd a nagyszínpad. Az első napon az Irie Maffiából ismert két
„főhős”, Sena és MC Kemon is fellép önálló projectjével a Sena Dagadubbal, Kemonicatoin
Banddel, valamint a szolnoki Red Eyes és az élőben is kifogástalan dubot játszó Burkus König. A csütörtök őrületes bajai SKA-val indul a StabilFrazír csapatával, őket Magyarország második legöregebb reggae bandája a Re-G követi, majd a közeli Szolnok City polgárainak nagy örömére COPY CON érkezik a színpadra zenekarával, a Reggae Express Band-del. Az estét a Jamaicát többször is megjárt rasta, G RAS és zenekara a Planeteerz zárja.
A pénteki estét a Zentáról érkező, a reggae-t a hip-hop-pal és finom délvidéki ízekkel
fűszerező Sin Seekas nyitja az energiabomba Sóti Julival a frontvonalban. Őket a hazai reggae talán legerősebb vidéki helytartói a miskolci Sky Fanatic követi Nahaj Pee vezetésével. A lassan reggae-veteránnak számító Tigris zenekar a szomszédos Szolnokról érkezik Az estét a reggae-t világszínvonalon játszó Manaky őrületes koncertje zárja.
A PASO és az LB27 közös fellépésével lesz a Reggae Camp csúcspillanata. Az estét a
szombathelyi KUGLER nyitja meg. Őket követi kiskunfélegyházi A Láma Dalai zenekar, majd
KRSA és a PASO. Észak-Komáromból érkezik több LB27 riddimet saját verzióival nemzetközi
szinten is sikerrel futtató Superior, majd az estét, ahogy az általában lenni szokott, az idén 38 éves házigazda, a Ladánybene 27 koncertje zárja.
A fentieken túl A „Camp faluban”, azaz a nagy színpadunk és a fesztivál sátrunk közvetlen
közelében rengeteg egyéb programot is kínálunk. Itt zajlanak nappali programjaink,
előadásaink, beszélgetéseink, dancehall tánc oktatás, reggae workshop, Zöld Zóna teaház,
Reggae Helyőrség Találkozó, Jamaican Wood Carving (eredeti jamaikai, egyedi, kézzel
készített fafaragások), gyermek játszóház, és itt üzemel a Camp gasztro-központja is.
LB27 – Zárd ki a világot!:
https://www.youtube.com/watch?v=_et9PFLfPYc&ab_channel=LB27ReggaeBand
További információ, jegyek:
https://www.facebook.com/events/890322358726827
https://www.ticketportal.hu/event/LB27-Reggae-Camp-2023
Fontos információ, hogy A 2019-2020-ban vásárolt és a TP rendszerében bent tartott early
bird és kedvezményes bérletek az idei Camp-re ÉRVÉNYESEK.
A Reggae Camp 2017 óta a Magyar Fesztivál Szövetség tagja és együttműködik a
Fesztiválportál.hu közösséggel. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Hangfoglaló
Programiroda.