Az Erato/Warner új dupla CD-jén a XIX. század közepén alkotó, úttörő szerepű női komponista: Luise Farrenc mindhárom szimfóniáját nagyszerű korhű előadásban hallgathatjuk meg, két nagyzenekari nyitánya kíséretében.
Louise Farrenc 1804-ben: éppen csak öt illetve hat évvel Mendelssohn és Schumann előtt született – Jeanne-Louise Dumont-kénta neves francia szobrászcsaládba. Édesapja Jacques-Edme. nagyapja François, ükapja Edme; testvérbátyja pedigAuguste Dumont – mindannyian hírneves szobrászok voltak. Művészek között nőtt fel, és már nagyon korán megmutatkozott kivételes zenei tehetsége. Egészen kisgyermekként kezdett zongorázni, és olyan mesterek tanították, mint a Clementi-tanítvány Cécile Soma, aztán Ingnaz Moscheles, Johann Nepomik Hiummel; majd tizenöt éves korától Anton Reicha-nál kezdett zeneszerzői tanulmányaiba.
NohaLouise Farrenc korában a női szerepbe még mást gondolt a társadalom, ez a kor már az volt, amikor Európában olyan hölgyek tűntek fel kortársaiként, mint Clara Schumann vagy Fanny Mendelssohn; de említhetem akár Brunszvik Terézt is. A tehetséges nők immáron tágabb teret követeltek maguknak a társadalomban, ledöntve a merev nemi korlátokat – és ezt tette Louise Farrenc is. Felvilágosult szülei pedig épp úgy támogatták a maga korában szokatlan karrierjét, mint korai házasságkötése után fuvolaművész és zeneműkiadó férje: Aristide Farrenc.
Louise Farrenc korának egyik legelismertebb koncertzongoristája és pedagógusa lett, utóbbi minőségében egyenesen történelmet írt: a Párizsi Konzervatórium első női professzorává nevezték ki 1842-ben, és ezt a tisztét meg is tartotta 1872-ben bekövetkezett haláláig.
Dolgos élete alatt a világhírű konzervatóriumban külön női osztályt hozott létre, ahol női zongoraművészeket képeztek; zeneszerzőként pedig zongoraműveket, kamaraműveket, énekhangra és kórusra írt darabokat éppúgy alkotott, mint szimfonikus nagyzenekari kompozíciókat. Sőt – utóbbiakat a korban ugyancsak szokatlan módon, nőként maga vezényelte, nem egyszer a Berliozzal közösen rendezett koncerteken.
A francia komponista hölgy fennmaradt három szimfóniáját és két nagyzenekari nyitányát halljuk ezen a dupla CD-s összkiadáson. Mégpedig a Luise Farrenc elkötelezett népszerűsítőjének és kutatójának számító francia dirigens hölgy: Laurence Equilbey. vette fel őket kiváló korhű zenekarával: az Insiula Orchestra-val.
A két rövidebb terjedelmű nyitány: a No.1 e-moll és a No.2 Esz-dúr a legkorábbi, mindkettő 1834-ben keletkezett; míg az I. c-moll szimfónia 1842-ben, a II. G-dúr 1845-ben a III. g-moll pedig 1847-ben íródott. Igaz, csak pár esztendővel később mutatták be e nagy lélegzetű szimfóniákat a nyilvánosság előtt: forradalmi időkben, a nagy Mendelssohn és Schumann szimfóniák komponálásának időszakában, mikor a szimfónia még mintegy „német műfajként” volt elkönyvelve Párizsban, és Louise Farrenc szimfóniáival is úttörő szerepet vitt.
Louise Farrenc öt itt meghallgatható műve is egyébként pontosan ezt a kort tükrözik vissza: felismerhető bennük a nagy klasszikusok hatása, mint amiképpen Schumanné is. De elmondható, hogy önmagukban is jó és erőteljes darabok egytől egyig: felfedezésre és rögzítésre méltók.
S vajon ki mutathatná be őket méltóbb keretek között, mint a Laurence Equilbey vezényelte, pont e kor esztétikájára specializálódott Insula Orchestra? Játékukkal a művek áttetsző, kifejező és érzelmekben gazdag, pompás előadásokként csendülnek fel.
Komlós József JR
