Kezdőlap Kiemelt KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI ÖSSZEFOGLALÓ BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBŐL

KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI ÖSSZEFOGLALÓ BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBŐL

Az M5-ös autópályán tartott fokozott ellenőrzés során – csupán néhány óra alatt – a rendőrök 92 szabályszegővel szemben intézkedtek. Közülük 70 teherautós szabálytalanul előzött.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3435-en lépték át. Ez az előző héthez képest közel 50%-os emelkedést jelent annak ellenére, hogy a jogsértések elkövetőinek mélyen a zsebbe kell nyúlnia, hiszen minimum 39.000 forintra számíthatnak. Ennél magasabb összegű bírságot kell fizetnie annak a sofőrnek, aki az 5-ös számú főúton a 60 km/h-s sebességkorlátozó tábla hatálya alatt 136 km/h-val vezette a kocsiját. A másik top gyorshajtót Tompán mérték be a rendőrök; az autós lakott területen belül 110 km/h-val közlekedett.

Bács-Kiskun vármegye közútjain a múlt héten hatvan olyan baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt. Negyvenkét alkalommal anyagi kár keletkezett, tizennyolc esetben pedig sérültek is az autóban utazók: heten súlyosan, tizenegyen pedig könnyebben. Halálos balesetről most sem kell beszámolnunk.  

Az elmúlt héten harmincnyolc olyan sofőr volt, aki a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott; közülük heten okoztak balesetet.

Kecskemét belterületén, a Csabay Géza körúton közlekedett 2023. október 1-én 19 óra körül egy 62 éves helyi férfi egy autóval. A sofőr egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatban lement a menetirány szerinti jobb oldali – kiemelt szegéllyel elválasztott – füves területre, ahol elveszítette uralmát a kocsi felett, és egy fának ütközött. Az autó a bal oldalán átfordulva úgy dőlt vissza az aszfaltra, hogy a tetején állt meg. Az járműben egyedül utazó autóvezető megsérült. Vele szemben a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, így tőle vér- és vizeletmintát vettek.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai 2023. szeptember 28-án – a Készenléti Rendőrség helikopterének a közreműködésével – a légtérből ellenőrizték az M5-ös autópályán közlekedőket. Az akcióban egy civil is részt vehetett: ő a Facebook oldalunkon, egy játék során nyerte ezt a lehetőséget. A szerencsés fiatalember testközelből láthatta az elrettentő szabálysértéseket, valamint bepillantást nyerhetett a rendőri munkába. Az akció időtartama alatt összesen 84 külföldit és 8 magyar állampolgárt vontak felelősségre. Közülük négyen nem tartották be a követési távolságot, hárman szabálytalanul telefonáltak vezetés közben, nyolcan pedig elmulasztották bekapcsolni a biztonsági övüket. Kirívóan magas volt azoknak a teherautósoknak a száma, akik az autópályán szabálytalanul előztek: 3 sofőr ellen szabálysértési eljárás indult, további 67 kamionsofőrt pedig helyszíni bírsággal sújtottak az egyenruhások. Az akció során 30 olyan intézkedés volt, amelyet a légtérből érkezett jelzés alapján kezdeményeztek.

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!