Kezdőlap Hírek NE VEGYÉL LOPOTT HOLMIT! 

NE VEGYÉL LOPOTT HOLMIT! 

Lezárták: a bajai rendőrök vádemelést javasolnak két férfi ellen. Egyikük ellopott egy kisgépet, a másik pedig megvásárolta a tolvajtól. Most mindketten bíróság elé állhatnak.

Idén január végén a bajai rendőrök lopásról kaptak bejelentést. A sértett elmondta, hogy először észre sem vette, hogy a portáján jártak, csak a testvére szólt neki, hogy valaki árulja a benzines láncfűrészét. Amikor ellenőrzést tartott a kamrában, a kéziszerszámnak már csak hűlt helyét találta. Kiderült, az elkövető a kerítésen mászott át, és azt használta ki, hogy a fészer ajtaja nem volt bezárva. A tolvaj a zsákmányt elvitte egy ismerőséhez azért, hogy azt közösen próbálják meg értékesíteni. Fel is kerestek valakit, aki azonban felismerte a láncfűrészt, és értesítette a sértett testvérét az illegális üzletről.

A rendőrök a tolvajt lopás miatt, segítőjét pedig bűnpártolásért hallgatták ki. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottak ügyében a nyomozás befejeződött. A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak ellenük, ezért az iratokat átadták a helyi ügyészségnek.