Kezdőlap Zenei élet Weinberg & Dutilleux: Gordonkaversenyek – Moreau, Poga

Weinberg & Dutilleux: Gordonkaversenyek – Moreau, Poga

Két emelkedő pályájú művész főszereplésével, két – a XX. század közepén született – erőteljes hatású gordonkaversenyt hallgathatunk meg az Erato/Warner új megjelenésén.


Két emelkedő pályájú művész főszereplésével, két – a XX. század közepén született –
erőteljes hatású gordonkaversenyt hallgathatunk meg az Erato/Warner új
megjelenésén.

Az elmúlt években érezhetően megnőtt az érdeklődés a lengyel születésű szovjet zeneszerző: Mieczysław Weinberg (1919-1996) zenéje iránt. Mindez a Lengyelországban és az Oroszországban egyaránt tapasztalható reneszánszának is köszönhető – ahol 2004 óta úgy emlegetik: mint a harmadik legnagyobb szovjet zeneszerzőt Prokofjev és Sosztakovics mellett.

Hat éve a Warnernél megjelent Weinberg V. szimfóniája – melyet a nemzetközi cégnél most ez a csellóverseny követ, melyet 1948-ban, a második világháború borzalmait követően komponált. De Weinberg c-moll csellóversenye sok más jelentős remekművel együtt a Szovjetunió 1948-as formalizmusellenes kampányának egyik áldozata lett, amely a zeneszerző asztalfiókjába került – és csak 1957-ben: négy évvel Sztálin halála után kerülhetett sor a bemutatójára.

Pedig egy igazán szép darabot fedezhetünk fel ebben a dallamokban tobzódó versenyműben, mely Mieczyslaw Weinberg sok más kompozíciójához hasonlatosan gazdagon merít a kelet-európai askenázi zsidók kultúrájából és a klezmer dallamvilágából.

A Tout un monde lointain… cím viszont egy távoli világot idéz – és Dutilleux öttételes, elvontabb, modernista hangütésű alkotása pedig valóban egy egészen más világba visz minket, mint Weinbergé.

A Weinberg előtt mindössze három évvel: 1916-ban született, és pontosan húsz esztendeje: 2013-ban elhunyt Henri Dutilleux 1967 és 1970 között komponált gordonkaversenye Charles Baudelaire érzéki verseiből merít ihletet. Az eredetileg Rosztropovicsnak készült, modern hangütésű és kiterjesztett hangszerelésű versenyművet az utókor a XX. század legjelentősebb gordonkaművei között tartja számon – számos előadást megért, több felvétel is készült belőle.

Most pedig egy remek újabb felvételen halljuk. Az 1994-es születésű párizsi gordonkaművész: Edgar Moreau már 2010 óta számos versenyen ért el első helyezést: ide értve a tizenöt évesen megnyert Rosztropovics Csellóversenyt és rá két évre a Nemzetközi Csajkovszkij versenyt is. Idén már tíz esztendeje, hogy az Erato/Warner világcég kizárólagos művészeként szerződtette le – és éppen Edgar Moreau legutóbbi albumát méltatva írta róla a Gramophone: „A hangszíne gyönyörű, a megfogalmazása elragadó.”

A lemezen a Kölni Rádió Zenekaraként és a Kölni Filharmónia rezidens zenekarakéntn egyaránt működő WDR Sinfonieorchester működik közre – élén Andris Pogával. Poga 1980-ban született Rigában; szülővárosában és Bécsben tanult trombitálni és vezényelni. 2007-ben kezdte meg karmesteri pályáját, és ekkor az év debütálójaként át is vehette meg az év Zenei Nagydíját. Ezt követően pedig Párizsban és Bostonban csiszolta tovább tudását segédkarmesterként.

Közös vállalkozásuk eredménye egy élvezetes felvétel lett: szólista és karmester egyaránt
nagyszerűen teljesít a kíséretet ellátó zenekarral együtt ezen a XX. századi modern – és izgalmassága mellett mégis végig gyönyörködtető albumon.


Komlós József JR