A közelgő ünnepek kapcsán sokakban merül fel, hogy vajon mit ajándékozzunk a szeretteinknek?
Többen azonban abban a tévhitben vannak, hogy a szeretetüket csak ajándékokban kell vagy lehet kifejezni, holott a szeretetkifejezésnek számtalan módja van. Erre hívja fel a figyelmet a pszichoedukációval foglalkozó önismereti szakember, PATAKI BEÁTA.
– Mennyire érzik manapság az emberek szeretve magukat?
– Egyéni és csoportos önismereti programjaim alkalmával gyakorta látom, hogy azokat az embereket, akik testi tünetekkel, valamilyen érzelmi, egyéb életvezetési problémával küzdenek, ugyan szeretnék megtudni azok mozgatórugóit, de nehézségekbe ütköznek a gyakorlati megvalósítás tekintetében. Azaz a gyógyuláshoz fontos megérteni és megtalálni, hogy egy-egy probléma hol fakad belőlünk? Nyilván a legtöbbször tudattalanul.
Például a szülők gyakorta úgy hozzák el hozzám a gyerekeiket, hogy „javítsam meg” őket, találjam meg a tünetek okát, okait. Azonban a gyerkőcök nem romlottak el, csak leginkább együttérzésre, megértésre vágynak. Igaz ez ránk, felnőttekre is, hogy úgy próbálunk közelíteni a gyógyulásunkhoz, mint egy nyomozási folyamathoz. Nem elég, ha intellektualizálunk és profilozzuk az életünket, kiderítünk a múltunkból minél több információt, hiszen ezzel nem leszünk előrébb. A gyógyulás ugyanis nem intellektuális, hanem lelki szempontok megismerése és belátás kérdése. Az emberek egyszerűen csak szeretetre vágynak, szeretetet akarnak kapni és a szeretet kölcsönösségét akarják átélni. Így a kérdésre válaszolva, rengetegen érzik úgy, hogy nem kapnak elég szeretetet, megbecsülést. Akár anélkül, hogy ezt tudatosítanák.
– A szeretethiány, mint érzés mikor, hogyan alakulhat ki?
– Már eleve fontos tisztáznunk, hogy mi is a szeretet! Mert azt sokan teljesen félreértelmezik. Szeretetnek definiálnak olyan élményeket, amelyek
sajnos nem azok. Például a legtöbben azt mondják, hogy normális, vagy boldog gyerekkoruk volt. Majd például hozzáteszik azt, hogy persze anyám vagy apám keményen bánt velem, a „teher alatt nő a pálma”, a „maga módján szeretett”, „eljárt a keze, de ember lett belőlem”, „ő olyan volt, amilyen”, esetleg „állandóan ivott”, „nem fejezte ki a szeretetét”, „nálunk nem volt divat az érzelgősség, a nyalizás”, „soha nem dicsértek, öleltek, simogattak, vigasztaltak meg”, „ha kitűnő tanuló voltam, az természetes volt”, „állandóan csak kritizáltak”, „nem foglalkoztak velem”, „mindig dolgoztak”, vagy
„teljesen máshogy bántak velem, mint a testvéremmel”. A végtelenségig tudnám sorolni.
Sajnos még a legbántóbb, legmérgezőbb dinamikák mentén működő családok leszármazottai is azt a narratívát őrzik, hogy: „a szüleim a maguk módján jó emberek, a maguk módján szerettek”. De ha fennállnak bizonyos kritériumok: érvénytelenítés, uralkodás, kontroll, együttérzés hiánya, titkok, degradálás, viccnek álcázott szóbeli erőszak, csenddel vagy szavakkal verés, elhanyagolás, meghittség, őszinteség hiánya mentális betegségek, személyiségzavarok, hierarchiának álcázott alá-fölé rendeltség, elnyomás, manipuláció, alkohol- vagy munkafüggőség, nárcizmus, akkor ezen esetekben nem beszélhetünk szeretetről. S erre rálátni, ezt elismerni nagyon nehéz.
– Ezek szerint fontos, hogy szembe nézzünk azzal, ha esetleg nem szerettek minket igazán?
– A konzultációk során ezzel gyakran szembesülnek a vendégeim. Rádöbbennek, hogy tüneteik, problémáik oka sokszor az, hogy bizonyos jól bejáratott panelek, hiedelmek, régi normatívák, ferdítések, torzítások, hárítások mentén gondolkoznak. Olyan élettörténet-verziót ismételnek, amit már megszoktak, ami egy ún. propaganda szöveg. Ez biztonságot ad, azonban tudattalanul megbetegít, mert nem igaz. A gyógyulás az, ha friss, felnőtt szemmel nézünk vissza a kapcsolatainkra, a velünk történtekre. Reálértéken látjuk az eseményeket. Azaz úgy látjuk a dolgokat, ahogy vannak, voltak.
Fontos fel- és elismernünk, ha rosszul bántak velünk, ha elhanyagoltak vagy túlterheltek minket. A traumafeldolgozás idejére félre kell tennünk a történeteinkben szereplő számunkra fontos személyek szempontjait, védelmét, felmentését, különben nem leszünk képesek meggyógyulni, változtatni.
Fontos terápiás és egyben spirituális szempontból is definiálni, hogy mi is a szeretet? A szeretet kizárja az egót, a bántás, a kontroll bármilyen formáját, a tiszteletlenséget, a kirekesztettséget, a megszégyenítést.
– Akkor mi is pontosan a szeretet?
– Az, amikor egyenrangúan tekintünk egymásra. Nincs alá- és fölérendeltség, kitettség, nincs megfelelési kényszer. Csak őszinteség, kedvesség, és kíváncsiság, érdeklődés egymás iránt. A szeretet nem egy romantikus érzés, vagy nem csak az, hanem inkább egy elköteleződés, egy döntés, komoly munka. A szeretet egy erkölcsi norma, egy értékrend, egy látásmód, egy attitűd, ahol én és a másik egyenrangúan, elfogadóan nyitottan fordulunk egymáshoz. Ez azonban egyúttal kizárja a játszmákat, a bántás bármilyen életvitelszerű formáját. A szeretetkapcsolatokban egyszerre vagyunk önreflektívek, akár önkritikusak, de meg tudjuk fogalmazni a kéréseinket, az igényeinket, a kifogásainkat is a másik felé. Az embertársunkkal való együttlét nem teher, hanem lehetőség szerint öröm és ezeket a kritériumokat minden fél kölcsönösen magára, egymásra is vonatkoztatja.
– Ebbe beleférnek a konfliktusok?
– Természetesen igen. A konfliktusok az életünk részei. Azt jelentik, hogy különbözőek vagyunk, és eltérő igényeink vannak. Ennek elfogadása és megértése nem megalkuvás, meghunyászkodás és beletörődés, hanem egy olyan kapcsolat, ahol te és én egyenrangúak vagyunk, ugyanolyan fontosak. De természetesen nem kell egyformának lenni, a különbözőség is megfér egymás mellett a szeretetteljes kapcsolatokban.Azonban az erkölcsi normáink ugyanazok. Mindketten ugyanazt értjük szeretet alatt, különben a kapcsolat nem lesz kölcsönös. Akár mérgezővé is válhat.
– Honnan tudhatjuk, hogy egy kapcsolatunk mérgező, vagy nem szeretetteljes?
– Akkor, ha például valaki sokkal többet tesz bele, vagy vesz ki a kapcsolatból, mint a másik. Amikor az egyik sokkal jobban függ a másiktól, amikor az érzelmi, vagy anyagi felelősségvállalás messze nem kölcsönös. Ha valakinek az érzelmi, egyéb igényei rendszeresen sérülnek, elhanyagolásra, félresöprésre, érvénytelenítésre kerülnek. Pl. te csak hisztizel, már megint követelőző vagy, ugyan már, neked semmi sem elég. stb.
– Sokan ismerik a szeretetnyelvekről szóló elméleteket! Ez segíthet?
– Erről számtalan könyv jelent már meg, személy szerint én magam ezekért nem rajongok. Illetve szomorúan tapasztalom, hogy egyáltalán a szeretet kifejezéséről könyvet kell írni. És nem teljesen természetes, hogy mi is a szeretet: meghitt, gyengéd érintés, kedves szavak, ajándékok, szívességek, figyelmességek, közösen töltött örömteli idő. Nézzük meg a lelkileg még egészséges gyermekeket: megölelnek, rajzolnak valamit ajándékba nekünk, szeretnének velünk lenni, játszani, hoznak nekünk gesztenyét, szeretnének segíteni abban, amit csinálunk, mégha nagyobb felfordulást is okoznak ezzel. Tehát a szeretet kifejezésének módjai természetes módon fakad belőlük. Mindannyiunkból egyébként, csak elszokunk tőle, elfelejtjük, illetve nem kapunk viszonzást, és leszokunk róla. Kénytelenek vagyunk. És máris ugyanott tartunk, ahonnan ez a cikk elkezdődött.
Szerintem a szeretet egyértelműen kifejezhető, nyilvánvalóan kell és lehet a másik tudtára adni. A szülő-gyermek kapcsolatnál, a biztonságos kötődés kialakításához is az kell, hogy a szülő simogassa, puszilgassa a gyermekét, játsszon vele, tisztába tegye és még sorolhatnám.
– Többen a szeretetüket az érzelmi megnyilvánulások helyett értékes ajándékokban próbálják kompenzálni. Erről mi a véleménye?
– Ha valaki ezt megengedheti magának, azzal szerintem nincs baj. A probléma inkább az, hogy az utóbbi években, a fogyasztói társadalom térnyerésével a tárgyi ajándékok túl nagy jelentőséget, teret kaptak, de leginkább a szeretet, a közösen töltött idő helyettesítésére. Például sokan nem hajlandóak a mindennapokban azokat a fent említett erőfeszítéseket beletenni a kapcsolataikba, ám egy közelgő ünnepkor drága, hatalmas ajándékot vesznek. Kompenzálni próbálják a mindennapok nemtörődömségét. Mémek készülnek arról, ha pl. egy férfi nagy virágcsokorral érkezik a párjához, akkor vajon mit követhetett el? Félretéve a viccet, és elnézést az általánosításért, de a munkám során azt látom, hogy sok esetben főként az apákra jellemző az, hogy az érzelmek, a bensőségesség kifejezése helyett ajándékkal halmozzák el, vagy szigorú elvek, elvárások fennhangon való ismételgetésével nyomasztják gyermeküket. Előfordul sok családban, vagy akár egy válást követően, hogy egész évben alig foglalkoznak a gyermekek érzelmi igényeivel, az őket foglalkoztató mindennapi csip-csup dolgokkal, nehézségekkel, nem töltenek velük időt, nem hajlandóak vagy képesek megérteni, együttérezni a gyermekükkel, majd ezek helyett egy nagyobb értékű meglepetéssel kedveskednek neki. Én azonban azt látom, hogy az emberi természet olyan, hogy persze örülünk az ajándékoknak, de ha hiányzik a valódi szeretetet, azt mindenki megsínyli, azt nem lehet tárgyakkal pótolni. Klisés, de igaz, hogy a mély szeretetet nem lehet pénzért megvenni.
– Teljesen ellenzi az ajándékot?
– Nem, dehogy. De meg kell találni az egészséges mértéket. A nagy értékű ajándékok, illetve KIZÁRÓLAGOSAN ez a szokás, nem célravezető.
Mert azt tanítjuk vele a másiknak, hogy a személyes élményeket, a tiszteletet, a megbecsülést, a gyengédséget tárgyiasítani lehet, átváltani termékekre. Sok ember a pénzével próbálja a szeretetét kifejezni, de a léleknek nem erre van szüksége. Félreértés ne essék, csodás, ha valaki jómódú és megteheti, hogy drága dolgokat vesz a szeretteinek, de tegye ezt a szeretetteli, gyengéd kapcsolat kialakítását követően, amellett.
– Mi történik az Ön terápiás konzultációin?
– Önmagunk, az élettörténetünk helyes megértése, a torzítások, önámítások, hárítások felismerése, és ezáltal az önmagunkkal való együttérzés, a veszteségeink a traumáink, hiányaink feldolgozása az elsődleges. A gyógyulás az, ha felfedezzük a legmélyebb igazságokat önmagunkkal és a velünktörténtekkel kapcsolatban. Ennek következménye a gyógyulás, a megkönnyebbülés, a jóllét lesz. Egy ponton túl is jutunk azon, hogy a számunkra fontos emberek számtalanszor nem úgy szerettek, ahogy kellett volna.
– Gyors segítséget tud nyújtani?
– A hozzám fordulók a konzultációk alatt értő fülre, érző szívre találnak, de hogy kinél meddig tart a gyógyulás, az előrelépés, az az egyéntől függ. A beszélgetés során kimondják, az általam használt módszer, a SzomatoDráma segítségével pedig dramatikus eszközök segítségével „kijátsszák” magukból a feszültséget. A hozzám fordulók sokszor végre letehetik az évek, évtizedek óta cipelt kimondatlan fájdalmakat, hiányokat. Elrendezhetik önmagukban a lezáratlan konfliktusokat, és sokszor már ez önmagában bőven elegendő ahhoz, hogy elinduljanak a gyógyulás útján. Néha elég néhány perc bizonyos felismerésekhez, és máris a gyógyulás útjára léphetünk, de van, hogy valami hosszabb folyamatot igényel. Ám mindenképp jó ötlet belevágni ebbe az önismeret-önelfogadás-önszeretet-gyógyulás „kalandtúrába” bármely élethelyzetben, életkorban.
Érdemes felkeresni a honlapom: a www.gyogyitopillanatok.hu
és a Facebookon, YouTube-on a Gyógyító Pillanatok oldalt
A mottóm: A tudatosság felszabadít!
