Kezdőlap Egészség HOGYAN GYŐZHETŐ LE A SZORONGÁS?

HOGYAN GYŐZHETŐ LE A SZORONGÁS?

Megoldás a Tündérszív oldaláról

Szorongás mindennapjaink része, szinte kivétel nélkül mindenkit érint. Gyereket, felnőttet egyaránt.
Mitől szorongunk? Honnan fakad mindez? Mit lehet vele kezdeni? Többek között ezekről
beszélgettünk NÉMETHI ERIKÁVAL, a Tündérszív önismereti trénerével, akinek blogjait és vlogjait ma már országszerte nagyon sokan ismerik és kedvelik.

– Mitől vált ennyire mindennapossá a szorongás az emberek körében?
– A felgyorsult világunkban rettentően nagyok lettek az elvárások, melyekre akarva akaratlanul meg kell felelnünk, hogy része lehessünk a társadalomnak, a közösségnek. Ezzel együtt pedig nőttek a félelmeink, melyek a szorongásokhoz vezetnek. Munkahelyen, iskolában egyaránt jellemző a nagy elvárás, így minden korosztályt érint ma már ez a probléma.
– Milyen félelmek okozzák elsősorban a szorongást?
– Több fajtája is van a félelemnek. Az első a legegyértelműbb, amikor féltjük a testünket, egészségünket. Félünk a betegségektől, a tűztől, a víztől, a balesettől.
Ezeket könnyű beazonosítani. A másik fajta félelem az egzisztenciális. Nem lesz elég pénzem. Nem tudok mit kezdeni a nagy inflációval. Ezeket is könnyű beazonosítani. A harmadik félelem típus az, mely az emberi kapcsolatokhoz kapcsolódik. Megcsal-e a párom? Ha megfigyeljük, valójában nem a helyzetek teremtik a félelmet és a szorongást, hanem azok a gondolataink, amiket a helyzetről gondolunk. Ezek egy részét könnyű beazonosítani, és a szorongások nagy része ezekhez párosítható.
– Van közös gyökerük ezeknek a félelmeknek?
– Igen, attól fél, és azt gondolja az egyén, hogy egy élethelyzetet nem tud majd megoldani. Nem érez hozzá elég erőt. Úgy véli, elbukik, kudarcot vall, nem tud helyt állni. Elveszíti a kontrollt, nem tudja irányítani a helyzetet. Fél, hogy cikivé válik, kiszeretnek belőle, megbukik. Az énkép instabilizálódik, és létrejön a szorongás.
– Mindig konkrétan beazonosítható egy-egy félelem?
– Nem, sajnos sokszor egyáltalán nem tudjuk, hogy mitől is félünk. Például a gyerek mindennap gyomorideggel megy a suliba, de nem tudja pontosan meghatározni a félelem okát. Azért nem tudja, mert a tanult veszélyek között nem találja azt, amivel valójában szembenéz. Tanították, hogy mi mindentől félhet, de azt nem említették a neveltetése során, hogy az is jelenthet veszélyt, hogy majd csalódnak benne, és összeomlik a róla alkotott kép. Ha pedig ez történne, azzal a veszteséggel is szembe kell majd néznie, hogy talán nem szeretik, vagy kiközösítik. Csak érzi, hogy létezik ez a veszteség, de nem tudja maga sem szavakba önteni. Az énképhez kapcsolódik a félelme. Attól szorong, hogy abban semmisül meg, aminek eddig tartották, amit eddig gondoltak róla. Úgy érzi, csalódást fog okozni. Például belesül a prezentációba.
– Egy-egy szorongás korábbi időszakból is származhat? Gondolok itt arra, hogy valaki felnőttként szorong egy tudatalatti gyerekkori trauma miatt.
– Igen, gyakori eset. Például három éves gyermekként valaki azt élte meg, hogy a szülei nagyon veszekedtek, érzékelte a feszültséget, és közben a háttérben egy lámpa villogott, piros fényt adott. Amikor felnőtt lesz, a tudat alatt rögzült lámpa, újbóli látványa, mindig előhozza benne a feszültséget. De ekkor már nem tudja az okát, mi okozza benne a feszültséget. Olyan mintha hipnózist kapott volna az elme.
– Említette, hogy nem mindig feltárható, hogy mi áll a háttérben. Így is van megoldás?
– Sokszor már az is elég, ha észreveszi a jeleket az egyén, odáig kell, hogy eljusson, amikor már tudatosan figyeli önmagát, hogy milyen élethelyzetekben jön elő a szorongása, mikor érez kontroll vesztést, mikor gondolja azt, hogy nem fogja tudni kezelni a helyzetet.
– Hogyan tud Ön segíteni?
– Az önismeretük útján kalauzolom őket. Nem tanácsolok, nem utasítok, csak megmutatok sok-sok nézőpontot, melyek közül ők maguk könnyebben eligazodnak önmaguk útvesztőiben, míg nem egyre tisztábbá válik a kép céljaik, felismeréseik, másokhoz fűződő kapcsolataik terén. Segítek másképp látni önmagukat, felismerni képességeiket, megszeretni önmagukat. Segítek rádöbbenni a gátló hiedelmeikre, tudatosítani a szokásaikat, elengedni azt, ami már nem szolgálja őket, és segítek felállni, ha „padlóra kerültek”.
– Mi a véleménye a szorongást oldó pirulákról?
– Ezeknek is van sokszor helye egy terápiában. De nem mindig szükségesek, az együttérző önmegfigyeléssel és az énkép stabilizálásával már a gyógyulás útjára léphet az illető.

– Az énkép stabilizálása egyenlő az önbizalommal, önszeretettel?
– Ez sokszor egy hosszú folyamat, mire a vendég eljut az énkép stabilizálásához, mely magával vonja az önbizalom erősítését is. Az önismeret útján felfedi saját erőit, képességeit. Megszereti önmagát, mely a gyógyuláshoz kiváló alap. Fontos, hogy megértse, nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy szeressék. Egy maximalistának például ezért nagyon nehéz. Bennük rendkívül nagy a feszültség, a szorongás. Egy maximalista paklijában nincs benne más, csak a tökéletesség. Sokszor ostorozza magát a hibáiért, bűntudata van. Azt kell megérteni, hogy nem baj, ha ő maga nem tökéletes, mert sokkal szerethetőbb az, aki bár törekszik jó lenni, néha hibázik. Ez emberi. Másokból pedig így együttérzést, bíztatást, szeretetet válhat ki.
– Mennyi idő szükséges a gyógyuláshoz?
– Ez egyén függő, valakinek elég két hónap, valakinek kell másfél év is. Általában kéthetente fogadom a vendégeimet, mert ahhoz, hogy haladni tudjunk, kellenek az életesemények, a megélések, a tapasztalások. Ezekhez pedig idő kell. Lehetőséget adok mindenkinek, hogy figyelje a gondolatait. Ugyanis, ha félünk, a figyelmünk nem a jelenre, hanem a jövőre koncentrál. Elménk a jövőben várja a veszélyhelyzetet. Mint egy horrorfilmet, előre leforgatjuk a mi kis filmünket gondolatban, a legrosszabbra készülve. A tudatos jelenlét egyenlő a stabil énképpel. Ha a jelenben tudunk maradni, az a siker.
– Van saját tapasztalata is a szorongás terén?
– Természetesen, mindenki máshoz hasonlóan én is megjártam a nehéz utat. 9 éve találkoztam Földi Gáborral, ő volt a mentorom, most pedig a társam a Tündérszívnél. Sokat tanultam tőle, neki köszönhetően váltam sikeres önismereti trénerré. Budapesten, Zuglóban fogadjuk személyesen a vendégeinket, de lehetőséget adunk online formában való kommunikációra is. Így az ország bármely pontján élő vendégnek tudunk segíteni. A személyes tanácsadás mellett kurzusokat és előadásokat is tartunk, melyek szintén elérhetők személyes jelenléttel és online egyaránt. Előadásainkon, kurzusainkon, elvonulásainkon és meditációs estjeinken bárki felfedezheti a benne lévő sok csodát és lehetőséget, és megélheti boldog önmagát tudatosabban, szeretettel.
További részletek, kurzus időpontok: www.tundersziv.hu