- 8-10. között társklubjuk az Első Kecskeméti LC által több mint 30 éves múltra visszatekintő
Jótékonysági Filléres Börzéjén 4 fővel és önkéntesekkel vettek részt segítőként. A Kecskeméti Szent
László LC tagjai a pénteki és a vasárnapi munkában, a több kamionnyi áru kipakolásában,
kínálásában, végül a maradékok összepakolásában tevékenykedtek.
10 kg pamut anyagot, melyből a Mosolysziget napközi otthonban tevékenykedők rongyszőnyegeket készítenek majd.
December 20-án egy önkéntes nagylelkű felajánlásaként a klub közvetítésével iroda bútorokkal, szekrényekkel gazdagodhatott a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A jövő év eleji bővítést követően nagyobb irodahelyiséggel rendelkeznek majd. Ennek bebútorozásához járult hozzá a klub 2 ütemben, szeptember folyamán és most. Ugyancsak december 20-án a klub közvetítésével egy használt jó állapotú ülőgarnitúrával gazdagodhatott a KINCS Nagycsaládosok Egyesülete egy tagja is.