Kezdőlap Egészség Ezért érdemes ellátogatni Gyulára

Ezért érdemes ellátogatni Gyulára

Gyula egy csodálatos, virágzó turizmusú kisvárosi atmoszférában, Magyarország délkeleti régiójában található, Békés megye gyöngyszeme mintegy 800 éves történelmi múltra tekint vissza. A zöldellő parkok, lombos fák, virágokkal borított utcák, hívogató cukrászdák igazi vendégváró kisvárossá teszik az egyébként is egyedülálló természeti és kulturális értékekben, hagyományokban gazdag települést. A színes látnivalók széles palettájának, a világhírű műemlék épületeknek köszönhetően Gyula az egyik legnépszerűbb turisztikai desztináció az országban. Kiemelkedő a város gyógyturizmusa is, ugyanis a Gyulai Várfürdő minősített gyógyhely, amely minden évszakban kellemes pihenést és kikapcsolódást nyújt a fürdőzés szerelmeseinek.

A Gyulai Várfürdő, Magyarország egyik legszebb fürdője, az egykori Almássy-kastély parkjában épült fel, amelyet természetvédelmi területnek is nyilvánítottak. A minősített gyógyhely élményfürdő, aquapark és uszoda is egyben, amely minden korosztálynak garantáltan élménydús szórakozást ígér. A strand a parkos területen helyezkedik el, így a fürdőzés mellett az őspark botanikai látnivalókat kínál, amelyek igazán egyedülállóvá varázsolják a környezetet.

A gyógyfürdőben különböző hőfokú gyógyvizek biztosítják a nyugodt pihenést, feltöltődést és gyógyulást, valamint a fürdőkúra jótékony hatásának fokozására fizikoterápiás kezelések is rendelkezésre állnak. Az együttes alkalmazás a betegek mielőbbi felépülését segíti elő.

Az Aquapalota a várfürdő egyik közkedvelt része, ugyanis a víziparadicsomban nem csupán a baráti társaságok, hanem a családok is egy kellemes napot tölthetnek el együtt. Baba és gyermekmedence várja a kisebbeket, és amíg a gyerekek játszanak, a felnőtteknek a buzgárok, víz alatti masszázsok, hidromasszázs eszközrendszerek, és az ülőfürdő gejzírek igazi wellness élményt nyújtanak. Mindezeken kívül a pihenni vágyókat finn szauna, gőzkabin, infraszauna és aromakabin is várja az élménycentrumban, amelyek segítik a méregtelenítést, serkentik a vérkeringést, fokozzák a szervezet ellenálló és regeneráló képességét, stresszcsökkentő hatással is rendelkeznek.

Emellett a Gyulai Vár 24 kiállítótermében várurak és várúrnők egykori lakrészeiben sétálva a látogatók megismerkedhetnek a várbeli élet mindennapjával, megtekintve a fegyvertárat, börtönt, kápolnát és a kiszolgáló helyiségeket. A Construm Várborozóban a helyi különlegességeket lehet megkóstolni, illetve a várban többféle helyi termék – lekvárok, zöldségkrémek, szörpök, borok, pálinkák – is megvásárolható.

A Gyulai Várfürdő hivatalos honlapja (varfurdo.hu)

Komló Hotel – GYULA

2016. júliusában nyitotta meg ismét kapuit Gyula város első –  legpatinásabb szállodája, a négycsillagos Komló Hotel, mely az ország megválasztott második legnépszerűbb szállodája.

A felújítás eredményeképp a luxus, az elegancia és tradíciók ötvözetében különleges módon jelennek meg a modern kor elvárásai és trendjei.

A szállodától kényelmesen megközelíthető távon belül található mind a Vár, mind a Fürdő. A transzferjárat páratlan lehetőséget biztosít a helyi látványosságok gyorsabb elérésére, a valódi időutazást garantáló retro kocsi jóvoltából.

A hotel 37 db ízlésesen és egyedien berendezett, kényelmes szobával rendelkezik, bennük extra méretű, antiallergén és süppedésmentes matracokkalantiallergén ágyneműkkel felszerelt franciaágyakkal. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a hotel portáján kölcsönözhető levegőtisztító berendezés segítségével az allergiás, légúti megbetegedésben szenvedő vendégek zavartalan pihenése is biztosított. A Komló Hotel Gyula kiemelt figyelmet fordít emellett a vendégek értékeinek megőrzésére, biztonságára, hiszen kamerával felszerelt védett és zárt vendégparkolóhoz tartozó belépőkódot csak a szálloda vendégei kapnak, továbbá a szobákban található biztonsági széfek méretük alapján nagyobb tárgyak megőrzésére is alkalmasak.

Az egyedülálló és utánozhatatlan Art Deco irányzat figyelembevételével kialakított hangulatos belső térrel rendelkező szálloda páratlan kényelmet, minőségi szolgáltatásokat – úgy mint wellnes sarok, finn szauna, merülődézsa, masszázs szoba, szolárium, valamint Sensolite fényterápiás központ – továbbá exkluzív gasztronómiai élményeket kínál valamennyi vendége számára. A kedves érkezők a hotel étteremrészében választhatnak az ünnepi ajánlatok, tálak, heti ebédajánlatok, konyhafőnök ajánlatai, vagy szezonális ajánlatok közül, valamint természetesen A’la Carte fogyasztásra is van lehetőség. Érdemes az étterem exkluzív nemzetközi italkínálatából is választani, hiszen finomabbnál finomabb üdítőitalok, kávékülönlegességek, limonádék, teák és alkoholos italok (többek között gyulai sörkülönlegességek) érhetők el széles választékban.

A Komló Hotel Gyula tökéletes választás esküvői helyszín gyanánt is.

Szálloda Gyula belvárosában | Komló Hotel Gyula **** (komlohotelgyula.hu)

Termál Bisztró, a Gyulai Várfürdőben

A Termál Bisztró, a Gyulai Várfürdőben található magyaros étterem egész évben várja kedves vendégeit különféle különleges, családias ízekkel. A változatos kínálattal rendelkező megfizethető áron működő, valamennyi vendég számára kényelmesen megközelíthető étterem kül-és beltéri helyiségekkel is rendelkezik, hogy az év minden napján megfelelő környezetet biztosítson a pihenni vágyók számára. Az udvarias, figyelmes kiszolgálás mellett a jó hangulat és a finomabbnál finomabb ételek garantáltan örök és feledhetetlen (íz)élményt nyújtanak a strandra látogatók számára.

(2) Facebook

100 éves cukrászda

Az ínycsiklandó ételek elfogyasztása után gusztusos sütemények által kínált valódi ízélményben lehet részese minden Gyulára látogató, Magyarország második legrégebbi híres-neves 100 éves cukrászdájában, melynek ajtaján belépve egy csésze forró, gőzölgő tea mellett valódi időutazásban részesülhet. Az 1840 óta sikeresen működő cukrászda a város szívében található, alapította Salis András cukrászmester, majd őt követve számos vezető vitte tovább a hagyományokat. A jelenleg önkormányzati tulajdonában lévő épület új nevét 1952-ben kapta. A korai klasszicista jegyeket viselő épületben található, reformkori hangulatot előidéző mindig is ideális közösségi helyként funkcionáló cukrászda Dél-Alföld csodálatosan szép, egyedi, értékes gyöngyszemeként különleges élményt nyújt valamennyi vendége számára.

Az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeumot rendeztek be korabeli eszközökkel, amelyek egyedi látnivalót nyújtanak az országban.

Balogh Anna kalauzolt, fogadott bennünket, amikor szerkesztőségünk Gyulára látogatott!

Balogh László cukrászmester 2004 óta üzemelteti a Kézműves Cukrászdát, mely a város egyik leggyakrabban felkeresett ékköve. A cukrászdában kapható a Kézműves Cukrászat által előállított sütemények széles választéka és főzött fagylaltok, illetve Cadeau kézműves bonbonok, csokoládék, kézműves szaloncukrok, quadrat valamint finestselection csokoládék. A családi vállalkozásként működő cukrászda falai közt nem mindennapi élmény egy minőségi kávé, forró csokoládé vagy szálas tea elfogyasztása sem.Tiszántúl egyik legnívósabb cukrászdájában a 2012-es felújításnak köszönhetően a betérő vendégek európai színvonalú környezetben fogyaszthatják el a jobbnál-jobb cukrásztermékeket. 

Kézműves cukrászda – Cukrászok (cukraszok.hu)

Százéves Cukrászda Gyula – My WordPress Blog (szazevescukraszda.hu)

Az idei évben is megrendezésre került a Gyulai Méz-és Mézeskalács Fesztivált december 9-én. Az országos rangú seregszemlén hazánk legjobb termelői mézei közül választották ki a legjobbakat. A Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közös pályázatot írt ki az „Év kiváló Magyar méze 2023” cím elnyerésére. A megméretés célja: a kereskedelmi forgalomba kerülő termelői és áruházi természetes eredetű mézek minőségi kontrollja, szakszerű bírálata. Idén 398 mézzel neveztek be a hazai méhészek. A zsűri két körben és több kategóriában bírálta a mézeket. Nevezési kategóriák a következők voltak: Akácméz, Repce méz Napraforgó méz, Hársméz, Virágméz, Egyéb fajtamézek, Mézkészítmények.

Balogh Erika gyulai méhész, a belvárosi sétáló utcában található Gyulai Mézeskuckó üzemeltetője, aki maga is aktív tagja a fesztivált szervező Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesületnek. Az ismert méhész elmondta: a kezdeti céljuk nem változott, a hazai termelői mézeket népszerűsítik. Szeretnék minél több emberhez eljuttatni az üzenetet, hogy a méz egészséges, ráadásul ételek sokaságához felhasználható. Aki igazán egészséges mézet szeretne, válassza a hazai méhészek mézeit, melyek kellő gondoskodással, csak természetes alapanyagokból készülnek.