Kezdőlap Fejlesztés Együttműködik a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Graboplast a sportpadlók fejlesztése terén

Együttműködik a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Graboplast a sportpadlók fejlesztése terén

A partnerséggel a hazai kézilabda-utánpótlást támogatja a magyar padlógyártó

Megállapodást kötött a Graboplast és a Nemzeti Kézilabda Akadémia. A sporttudományos együttműködés a NEKA számára a magas színvonalú szakmai képzéshez szükséges források növelését teszi lehetővé, a magyar vállalat számára pedig a Grabo sportpadlók fejlesztéséhez elérhetővé válnak az Akadémia éles versenyhelyzetekben szerzett tapasztalatai.

A sportpadlók terén globálisan harmadik legnagyobb szereplőnek számító Graboplast megállapodást kötött a magyar kézilabdautánpótlás-nevelés kiemelkedő bázisának számító Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) támogatásáról. Az együttműködés lehetővé teszi a NEKA számára a magas színvonalú szakmai képzéshez szükséges források növelését, míg a Graboplast a sporttudományos módszerekkel mért, különböző típusú és tulajdonságú sportpadlókra vonatkozó adatokat a NEKA-val közösen kiértékelve fejlesztési célokra kívánja felhasználni. A közel 120 éves Graboplast évtizedek óta gyárt sportpadlókat, kézilabda-pályaborításokat, és a világ számos országában több mint 100 helyszínen, többek között Ausztriában, Kanadában és Dubaiban is a cég pályáin játszanak a kézilabdacsapatok. Itthon pedig olyan neves sportcsarnokokban találkozhatunk a hazai fejlesztésű sportpadlókkal, mint a győri, felcsúti, szombathelyi létesítmények vagy akár a Régi Veszprém Aréna.

Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője az együttműködés kapcsán elmondta, hogy megtiszteltetés és büszkeség számukra, hogy egy tradicionális és ilyen sikeres múltra visszatekintő céggel tudnak együtt dolgozni a jövőben. Hisznek abban, hogy kölcsönösen tudják segíteni egymást és a sporttudományos együttműködésnek köszönhetően mindkét fél számára előnyös tapasztalatcserére kerülhet sor. Mocsai Tamás hozzátette, hogy minden sportklub számára elsődleges cél a sérülések számának csökkentése, a megfelelő sportpadló használata, így bízik abban, hogy a Graboplast által gyártott termékek az akadémiának is segítséget jelenthetnek. A NEKA sporttudományos háttere magas színvonalú, szakemberei folyamatosan keresik az innovatív megoldásokat és alkalmazzák a legújabb módszereket. Kiemelte, hogy biztos abban, hogy a Graboplast sokéves tapasztalata segítségükre lesz ezen az úton.

Ivan László, a Graboplast vezérigazgatója a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy a Graboplast szakmai partnerként támogatja a magyar kézilabda-utánpótlást, és a Nemzeti Kézilabda Akadémiával hisznek abban, hogy kemény munkával Magyarországról is lehet világszínvonalú eredményeket elérni. A vállalat a sportpadlók szakértőjeként a sportcélú burkolatok két típusát gyártja, a PVC sportpadlókat és a sportparkettákat, ezzel globálisan a harmadik legnagyobb szereplőnek számít. A Graboplast vezérigazgatója rámutatott, hogy a különböző technológiákkal készülő sportburkolatok a Nemzetközi Kézilabda Szövetség IHF tanúsítványa mellett számos egyéb sportszövetség nemzetközi minősítésével is rendelkeznek, így a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) és a Tollaslabda Világszövetség (BWF) tanúsítványai is igazolják a termékek kiváló minőségét, a nemzetközi előírásoknak való megfelelőségét. Mindemellett a sportpadlók allergén anyagoktól is mentesek, így 2023-ban a berlini ECARF Intézet antiallergén tanúsítványát is megszerezte a vállalat.

A Graboplastról:

A közel 120 éves győri székhelyű magyar vállalat speciális PVC padlókat és parkettákat gyárt három városban Győrben, Tatabányán és Kecskeméten, mára Közép-Kelet Európa vezető speciális padlógyártó vállalatává fejlődött. A magyar tulajdonban lévő vállalat 2022-ben 21,7 milliárd forintos árbevételt ért el. A Graboplast termékei a legmodernebb technológiák alkalmazásával készülnek, melyeket a több mint 500 főt alkalmazó vállalat öt kontinens mintegy 100 országába szállít. A saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat Győrben és Tatabányán gyártja, Kecskeméten fa parkettákat készít. A Graboplast a lakossági padlók előállítása mellett olyan saját fejlesztésű, nagy hozzáadott értékkel rendelkező speciális padlóburkolatokra koncentrál, mint például a sport-, közületi-, design- és a járműipari padlók.

www.graboplast.com