Kezdőlap Kecskemét Budapest ŐRIZETBEN AZ ILLATBOLTOK „RÉME”

ŐRIZETBEN AZ ILLATBOLTOK „RÉME”

Szinte saját magát buktatta le második „akciója” után egy budapesti férfi, aki több százezer forintnyi parfümöt akart ellopni egy kecskeméti bevásárlóközpontból.

Még 2023. november 9-én tett feljelentést a rendőrségen egy 47 asszony egy ismeretlen férfi ellen, aki egy drogériából parfümöket tulajdonított el. Az eladók gyanúsnak találták az üzletben ténfergő idegent, akinek láthatóan nem volt vásárlási szándéka, ezért egyikük odament hozzá és felajánlotta a segítségét. A férfi ekkor kereket oldott. A kereskedő a biztonság kedvéért visszanézte a bolt kamerafelvételét, amiből kiderült, hogy az idegen három drága illatszert a táskájába rejtett távozás előtt, és ezzel közel 150 000 forint kárt okozott a tulajdonosnak.

A feltételezett tettest hiába keresték a nyomozók, nem jártak sikerrel… aztán a szerencse mégis melléjük szegődött. Ugyanabból az illatszerboltból 2024. február 12-én ismét bejelentést kaptak, mivel valaki nyolc üveg – összesen mintegy 350 000 forintot érő – parfümöt akart fizetés nélkül elvinni. Az eladók látták, ahogy a tolvaj a termékeket a táskájába rejtette, ezért visszatartották, miközben értesítették a járőröket.

A nyomozók J. Józsefet lopás miatt hallgatták ki. Időközben az is kiderült, hogy a bűnelkövető nem csupán a tegnapi lopásért felelős: egyértelműen felismerhető azon a videófelvételen, ami a novemberi lopást rögzítette.

A budapesti illetőségű férfi ugyan azt mondta, hogy csak véletlenül került a táskájába a fél tucatnál is több üvegcse, de a nyomozók nem hittek neki. A jelenlegi bizonyítékok alapján ugyanis országszerte követhetett el hasonló cselekményeket drogériákban, illatszerboltokban, ezért őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.