Kezdőlap Események Autizmus világnapja a Kecskeméti Nemzeti Színházban

Autizmus világnapja a Kecskeméti Nemzeti Színházban

Április 2-án, az autizmus világnapján egy minden szempontból különleges előadás várja az érdeklődőket a Ruszt József Stúdiószínházban: A Ha megtapsolom a harangot témája az autizmus spektrumzavarral élő fiatal felnőttek egymásétól is eltérő, sokféle és egyedi világtapasztalata, kapcsolódásai: kapcsolódás a külvilághoz, egy másik emberhez, egymás belső világaihoz a felnőttkor küszöbén.

2007-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett, illetve széles körű információt nyújtson erről az állapotról.

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója fontosnak tartja, hogy a teátrum amellett, amit alaptermészeténél fogva szolgáltat, átnyújt az embereknek, álljon ki olyan nemes célok mellett, amelyek a hátrányos helyzetben lévőket és segítőiket támogatják, illetve rájuk irányítják a figyelmet. Ennek szellemében nagy örömmel biztosított helyszínt ennek a vendégelőadásnak.

FODOR ORSOLYA, HOLCZER SÁRA, ILLÉS HAIBO – HA MEGTAPSOLOM A HARANGOT 

Szcenírozott dokufikció

Időpont: 2024. április 2. kedd 18:00 

Helyszín: Ruszt József Stúdiószínház, 6000 Kecskemét, Katona József tér 12.

Az előadás hossza: 85-90 perc (szünet nélkül)

Az előadás 12 éven felülieknek ajánlott.

Ha megtapsolom a harangot… Ez számomra egy furcsa szópárosítás. Én az átlagnál jóval többször hallok harangszót és rendszerint mindig más templomból. Azt meg szoktam jegyezni, hogy számomra szép volt-e a harangszó vagy nem, de megtapsolni nem szoktam. Az átlagember az esetek nagytöbbségében szintén nem tapsolja meg, ugyanis nem különösebben figyelnek fel rá, mindennapi életük része. Viszont egy helyen mégis meg szokták tapsolni a harangokat. Harangszentelések alkalmával a harang(ok) első megszólalását általában taps szokta kísérni. Itt sem főleg a harangot tapsoljuk meg, hanem a harang készítőjét, ugyanis nem kis munka egy harang megöntése. Ezen kívül harangszenteléskor a tapssal a helyszínen dolgozók előtt is tisztelgünk, akik nehéz munkával emelik és szerelik be a sokszor több mázsás harangot. Ezen kívül még a kisgyerekek jutnak eszembe, akik most ismerkednek az élettel és rácsodálkoznak a harangszóra és örömükben akár meg is tapsolják azt.

Az előadás saját interjúk, a témában már létrejött művészeti kísérletek, írott anyagok, előfeltevések, cáfolatok, elbizonytalanodások, ráébredések, beszélgetések alapján a képviseleti színészi jelenlét eszközeivel készül. Előadásunkkal szeretnénk elérni, hogy az autizmussal élő fiatalok tapasztalatai és nézőpontjai is becsatornázódjanak a hagyományosan többségi társadalomra fókuszáló művészeti mezőbe.

Koncepció: Fodor Orsolya, Holczer Sára, Illés Haibo

Előadók: Juniki Noémi, Lestyán Attila, Szilágyi Ágota

Koreográfia: Góbi Rita

Író, dramaturg: Holczer Sára

Dramaturg konzulens: Zsigó Anna

Zeneszerző: Szászi Petra

Látványtervező: Illés Haibo

Jelmeztervező: Bukovácz Lilla

Hangtechnikus: Majoros Cserne

Fény: Major Mátyás

Pszichológus konzulens: Szilveszter Áron

Produkciós menedzser: Szőke Tímea

Rendezőasszisztens: Gerstmár Anna

RENDEZŐ: FODOR ORSOLYA

A jegy ára: 1.500 Ft

Jegyvásárlás személyesen a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pénztáraiban (a színház oldalában, valamint a Malom Központban található jegyirodában) vagy online (www.kecskemetinemzeti.hu)