Milyen módon hat mindannyiunk életére tudattalanul a manipuláció? Mit takar ez a szó? Hogyan
tudjuk felismerni és magunk mögött hagyni a manipulatív, diszfunkcionális vagy mérgező közeget?
A negatív irányú befolyásolás veszélyeiről, kialakulásáról, és a szabadulásról beszélgetett
szerkesztőségünk PATAKI BEA, pszichoedukációval foglalkozó önismereti szakember, addiktológus
természetgyógyásszal.
– Mit jelent a manipuláció kifejezés?
– A manipuláció meggyőzést, befolyásolást jelent. Ahol a befogadó fél nincs tisztában azzal, hogy mi történik. Minden embernek eredendően megvannak az
alapvető szükségletei, igényei, gondolkodásmódja és értékrendje. A manipuláció az, ha egy személy, külső hatás, egy médium jelentősen eltérít bennünket ettől.
Olyan „érzelmi bombát dob be”, ami pozitív vagy negatív módon triggerel. Elbizonytalanít, szorongást, bűntudatot kelt, felháborít, feldühít, vagy toxikusan lelkesít,
elbűvöl, magával ragad. Rámutat egy látszólag lényeges, elemi erejű témára, ami befolyásoló hatással lesz ránk. Felkorbácsol vagy akár lázba is hoz, de
végeredményben eltérít „önmagunktól”. Egy számunkra fontos, ikonikus személy könnyen eléri nálunk, hogy „irányt váltson a gondolkodásunk”. Azon kapjuk
magunkat – ha egyáltalán felismerjük, mi történik –, hogy menekülünk, harcolunk, lefagyunk, bizonygatunk, vagy bólogatunk, egyetértünk, sajátunkként kezeljük
a „fejünkben elültetett” ötleteket, gondolatokat, érzést. Akarva-akaratlanul belebonyolódunk az „ügy” aspektusaiba. Lehorgonyzunk, beleragadunk, érintetté
válunk, érzelmileg túlzottan bevonódunk. Olyan, mintha szabadon, önként indultunk volna az adott irányba, de ez nem igaz, nem belőlünk fakadt az ötlet, nem a
saját utunkat járjuk már, hanem egy más által kiszabott ösvényt taposunk.
– Mikor jelenik meg az ember életében legelőször a manipuláció?
– Már gyermekkorunkban megtapasztalunk bizonyos szintű manipulációt. Korán rákényszerülünk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. A környezet, a család,
a társadalom engedélyeket és tiltásokat sugall arról, hogy mi a jó, mi a rossz, és nekünk a viselkedésünkkel együttműködést kell tanúsítanunk. „Mit fognak szólni
ha…” Sokszor észrevétlennek
tűnik a határ az előnyös követelménytámasztás és az uralás, az egészséges, gazdagító keretezés és a kontrollálás, a szükségszerű szabályozás, a jó szándékú
mentorálás, nevelés és a személyiségfejlődést károsító, a saját szándékainktól, eredendő tendenciáinktól elszakító befolyásolás, nyomásgyakorlás között.
– Tehát elmondható, hogy a gyermekkor jelentős szerepet tölt be a későbbi manipulatív természetű kapcsolatok kialakításában?
– Igen. 3 éves kor előtt az egyénnek még nincs kifejlődött éntudata. Ijesztő belegondolni, de a Kapcsolat előbb létezett, mint az Én. A kötelék a legelső, ami az
anya vagy az elsődleges gondozó és a gyermek között kialakul. Az az élmény, viszony, bánásmód, amit a világba érkezésünkkor, és utána a környezetünkben
tapasztalunk, bármilyen legyen is,
normalitássá, megszokottá válik. Teljesen más alapelvek mentén fogunk működni, ha a fejlődésünket támogató, kibontakoztatni engedő, válasz-kész, elfogadó
és szerető közegben nevelkedünk; vagy pedig azt tanuljuk meg, hogy tűrnünk, alkalmazkodnunk, engedelmeskednünk kell, vagy ki kell bírnunk. Fokozatosan
mondunk le az identitásunkhoz, az érvényességünkhöz való jogunkról. Ha az énünk kisarjadását, ezt az elemi erejű folyamatot meggátolják, eltérítik, akkor nem
egy egészséges és szeretetvezérelt én-tudat, hanem egy hiány- és szégyenvezérelt ál-én jön létre. És onnantól ezt szüntelenül kompenzálnunk kell. Ezt vagy
egy túlzottan odaadó, önfeláldozó, alkalmazkodó magatartással, vagy pedig egy önközpontú, az akaratát kiterjeszteni vágyó, másokat túlzottan kihasználó,
haszonvezérelt működéssel fogjuk tudni megtenni. Ez lesz a jellemünk vezérlőelve, drive-ja.
Ennek felismerése, a belátás, az önreflexió az első lépés a változáshoz, a gyógyulás felé.
– Felnőttként hogyan lehet jelen az életünkben a negatív irányú befolyásolás?
– Alapfeltevésünk szerint viszonozni fogják az általunk nyújtott szeretetet, gondoskodást, vagy bárminemű támogatást. Ez jobb esetben így is történik, de a
mérgező, kiegyensúlyozatlan kapcsolatok esetén kizárt. Akkor beszélünk diszfunkcionális, mérgező családi vagy egyéb rendszerről, ha az egyik fél életvitelszerű
érvénytelenítését, félresöprését a rendszer részének tekintik. Sokszor ezt a hierarchiára fogják, amögé rejtik, legyen szó tanár-diák, főnök-beosztott, akár egy
szülő-gyerek vagy párkapcsolatról. Fontos itt kihangsúlyozni, hogy attól, hogy valaki egy adott pozíciót tölt be, tekintélyszemély, az nem jelenti azt, hogy ő többet
ér, ő fontosabb. A hierarchia nem egyenlő a felsőbbrendűséggel. Mindannyian függünk egymástól, de ez nem válhat kitettséggé, kiszolgáltatottsággá!
– Mikortól válik egy kapcsolat elnyomóvá?
– Az elnyomó kapcsolat akkor alakul ki, amikor az egyik fél érdekeit, érzelmi igényeit, természetes szükségleteit, szempontjait a másik fél tehernek,
problémának, rossz viselkedésnek, vagy akár butaságnak, hisztinek állítja be. Gyakran előfordul, hogy az áldozatok nem is veszik észre, hogy kihasználják őket,
mert részesei a rendszernek, ugyanakkor függenek is tőle. Ez a dinamika gyakran megfigyelhető családi, iskolai, munkahelyi, vagy akár párkapcsolati
kontextusokban. Fontos megérteni, hogy az elnyomó kapcsolatban az egyik fél rendszeresen figyelmen kívül hagyja vagy érvényteleníti a másik fél igényeit, és
gyakran manipulatív módon próbálja ezeket elhárítani. Az elnyomás gyakran megtörténik a hatalmi egyensúly felborulása miatt, és az áldozatok kénytelenek
alárendelni magukat vagy lemondani az alapvető igényeikről az odatartozás reményében, vagy a túlélés érdekében. Az elnyomó kapcsolatokban az áldozatok
sokszor kényszerűen vagy önkéntesen feladják saját magukat, elveszítik biztonságérzetüket, és nem tapasztalják meg a kölcsönösséget.
Ha az odatartozásért, a „szeretetért” ezt kell tennünk: lemondani önmagunkról, akkor bántalmazás és manipuláció áldozatai vagyunk. Lehet, hogy a szeretett
személy alkoholista, túlzottan szigorú, mereven vallásos, depressziós, érzelmileg elérhetetlen, túl kritikus, állandóan feszült, vagy nincs jelen stb. A bántalmazás
az bántalmazás, ezen nincs mit szépíteni. De ezt legtöbbször tradíciónak, hűségnek romantizáljuk, megmagyarázzuk. Státusz „mögé bújtatjuk”: „Mert én vagyok
az anyád/apád/tanárod/gurud/férjed/feleséged/vezetőd stb., mégiscsak ő az anyám, apám, férjem stb., ezért meg kell tennem, vagy tűrnöm kell.”
– Önmagunkat is tudjuk manipulálni?
– Sajnos igen. Kiskorunktól kezdve megtanulunk megfelelni a környezetünknek. Sokan nőnek fel úgy, hogy a kötődést, törődést, figyelmet csak akkor kapják
meg, ha lemondanak önmagukról. Korán belénk ívódik, hogy ha a személyiségünk fejlődését, kibontakoztatását támogató igényeinket, vágyainkat kifejezzük,
akkor „önzőek” vagyunk. Jobban tesszük, ha „nem okozunk” gondot másoknak a létezésünkkel. Ez a legalapvetőbb (ön)manipuláció az ember életében;
lemondani önmagunkról a valahova tartozás érzésének átéléséért. Gyerekkorban ez ártatlanság, felnőttkorban már önszabotázs, önpusztítás, társfüggőség.
Ha ezt megszokjuk gyermekként, mivel szeretjük a szüleinket, ragaszkodni fogunk a „bántalmazóinkhoz”. Felnőttként is azok iránt fogunk rajongani, azokat
követjük, azokba leszünk szerelmesek, akikkel ez a kibillent kapcsolat, ez a traumás kötés áll fent. Sajnos rengeteg ember érintett hazánkban a témában.
Magyarországon szinte a diszfunkcionális a normális. Olyannyira hozzászoktunk a bántalmazó, manipulatív belső és külső hanghoz, hangulathoz, hogy egy
masszív eszmerendszerré vált. Így a legközelebbi emberi kapcsolataink (tanári, munkahelyi, párkapcsolati, baráti, stb. egyéb) viszonyaink is erre rímelnek,
sorsmintázattá alakulnak. Hiedelmeink benne tartanak a kiegyensúlyozatlan viszonyokban. Ennek tünetei lehetnek: rossz anyagi helyzet, vagy
karrier/pénz/státusz/elismerés/segítés-hajhászás, krónikus betegségek, endometriózis, ciszta, rák, pániktünetek, gerincbántalmak, sérv, pajzsmirigybántalmak,
meddőség, alvászavar; függőségek, gyerekeknél kényszerbetegségek, tik, krónikus, szorongás, evészavar, függőségek, viselkedészavarok stb.
– Hogyan tudunk egészséges, manipulációtól mentes kapcsolatokat kialakítani?
– A felismerés, a belátás, hogy manipuláció, mérgező kapcsolatok áldozataivá váltunk, mint bárki más, tökéletes kiindulás lehet a gyógyuláshoz. Sokszor
ugyanis, ehelyett inkább magyarázatokat akarunk találni, romantizáljuk a helyzetünket, felmentést gyártunk, hárítunk, fetisizáljuk a megbocsájtást és az
elengedést, de ezzel benne is tartjuk magunkat egy olyan érzelmi helyzetben, ami megakadályozza a jóllétet. A gyógyuláshoz nagy én-erő szükséges, mely segít
a határok kiépítésében, kölcsönös, kiegyensúlyozott kapcsolatok keresésében. A gyógyulásra és megbecsülésre és szeretetteljes emberi kapcsolatokra
valamennyien vágyunk, ám fontos emlékeznünk, hogy ez az érdemérzet elsődlegesen belülről,
és nem külső forrásokból kell, hogy fakadjon. Ki kell állnunk magunkért, személyes eredendő szükségleteinkért. A boldogabb és kiegyensúlyozottabb élethez
elengedhetetlen, hogy egészséges szeretetet kapjunk – másoktól és önmagunktól egyaránt. Ehhez azonban fel kell ismernünk, hogy mindennapi
kapcsolatainkban rengeteg bántalmazó hatás ér bennünket, vagy akár mi magunk „kapcsolunk át” bántalmazó üzemmódba.
A mottóm: A tudatosság felszabadít!
