Kezdőlap Egészség Harmóniában Önmagaddal…

Harmóniában Önmagaddal…

A Harmónia Lélekközpont kitűnő lehetőséget kínál vendégei számára a stresszoldásra,kikapcsolódásra, továbbá a természetes úton történő gyógyulásra. Nagy hangsúly kerüla test-lélek-szellem egységére, a rendezvénysorozat is többek között innen kapta nevét, melynekfő arculata áprilisban a testi-lelkiméregtelenítés lesz, ezért is kaptaa „Fortélyok a testi-lelki megtisztulásodért”alcímet. Amennyiben a hőn áhított egészségünk megteremtése, valamint az önmagával harmóniában élő ember megalkotása a cél,a test és lélek megtisztulásra szorul a fizikai, szellemi, valamint gondolati mérgektől.

Tünde az elmúlt évben egy rendezvényszervező cég ügyvezetőjeként több nagyobb szabású eseményt lebonyolított már, majd
párjával saját céget alapítottak, T&CS EVENTS Rendezvényszervezés néven. Csaba műszaki szakemberként tevékenykedik és Tünde
Lélekközpontjában, valamint közelmúltbanlezajlott rendezvényén ismerkedett meg kiváló, természetes gyógymódokkal foglalkozó szakemberek terápiájával, organikus alapanyagokból készült táplálék-kiegészítőkkelés spirituális módszerekkel. Elmondása szerint a spiritualitás sem áll messze a mérnökigondolkodásától, hiszen minden energiamérhető.

A Harmóniában Önmagaddal programsorozatra látogatók megismerhetnek számtalan természetes lélekterápiát, a gyakorlatban kipróbálhatnak fizikai és lelki jólétetjavító és támogató terápiákat, masszázsokat, emellett kóstolhatnak organikus eredetűtáplálék-kiegészítőket, vitaminokat, egészséges ételeket. Mindemellett részt vehetnekelőadásokon, melyeket orvosok, természetgyógyászok, és egyéb alternatív gyógymódokat alkalmazó szakemberek tartanak.A látogatóknak lehetőségük lesz beszélgetni, konzultációkon részt venni, sőt különféle meglepetésekben részesülhetnek,a szervezők által biztosítva az életszeretethez és lelki békéhez szükséges vidám hangulatot.

Tünde és Csaba továbbá jelentősnek tartja a nyugati és keleti orvoslás együttes alkalmazását, ugyanis köztudott és bizonyított, hogy ha a kórházi beteg lelki támogatásban részesül, érezve a szeretet energiáját,kevesebb időt vesz igénybe a felépülés.

A Harmóniában Önmagaddal rendezvénysorozatra szeretettel várják a jelentkezőket, mind kiállítóként, mind előadóként(nem csupán Kecskeméten), mindazokat,akik úgy érzik, olyan termékkel vagy szolgáltatással foglalkoznak, ami a test-lélek-szellem egységének megteremtését szolgálja. Szívesen látják mindemellett az olyan előadókat, konzultációs lehetőséget kínálóorvosokat is, akik vallják a természetgyógyászat létjogosultságát és fontos szerepét.

Az erre a rendezvényre létrehozott Facebook oldalukon megtalálhatóak a kiállítókkal és előadókkal készülő riportok, így az érkezők a rendezvény előtt tudnak tájékozódni, kivel szeretnének találkozni, kihezszeretnének időpontot kérni akár konzultációra, akár terápiára, valamint az előadások témái is olvashatók. Érdemes a rendezvényig sűrűn ellátogatni az oldalra, mertaz napi szinten frissül, kiegészülve új,releváns információkkal. Weboldalukat isajánlott áttekinteni akár érdeklődőként,akár látogatóként, vagy kiállítóként.

T&CS EVENTS Rendezvényszervezés   •   Tel.: +3630 8783870

https://tcsevent.com/   •   https://www.facebook.com/harmoniaban.onmagaddal/