„Mindkét nembeli fiatalság örült, amikor a húsvét közeledett” jegyezte fel 100 éve Nagy Czirok László néprajzkutató. Neki köszönhető, hogy sok adatot tudunk a régi halasi, húsvéti szokásokról. Többek között ennek szellemében 16 éve szervezi a Pásztortűz Egyesület a hagyományos locsolkodást. Idén a köztévé ismét közvetített az ünnepi halasi eseményről.
A kiskunhalasi húsvéti kútnál a kisszállási Piros Muskátli Tánccsoport néptánccal szórakoztatta a megjelenteket. A nagyszámú közönség ízelítőt kapott a magyar népi kultúrából. Több alkalommal is volt kútvízzel, vödörből való locsolás a programban. Végső István történész, egyesületi elnök mesélt a megjelent médiának az elmúlt másfél évtized húsvétjairól.
A Pásztortűz Egyesület számára az egyik legfontosabb népi ünnep volt és marad a húsvét, amit igyekszünk megélni és méltóképpen felhívni rá a figyelmet a népszokások felelevenítésével. Szerencsére vannak más hagyományápolók, így sokféle és teljes egy húsvéthétfő Halason – mondta az egyesületi elnök. Az eseményről az MTVA élőben kapcsolt, így a Híradó nézői láthatták a halasi locsolkodást.
A program megvalósulásában segítséget nyújtott a Kiskunhalasi Református Egyházközség is.
Fotó: Végső István
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.431778368_867930318437561_7158193572789046708_n-1024x768.jpg)
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.431820686_277976555395552_7171852731034098375_n-1024x768.jpg)
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.431862543_747141710897041_6943942164475683978_n-768x1024.jpg)
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.431866640_1078541719926185_6430050764646819121_n-1024x768.jpg)
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.431923883_441423298459101_6062888523971167871_n-1024x768.jpg)
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.432020649_422978323611366_4608305166869034212_n-768x1024.jpg)
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.432032639_3285674441727247_5313038812950297115_n-1024x768.jpg)
![](https://alfoldiregiomagazin.hu/wp-content/uploads/2024/04/04.02.432071609_1646804725855909_4353970935137158264_n-1024x768.jpg)