Kezdőlap Gyerekek Cirókás Nap: Mesevilág és Cirkusz egyetlen napon

Cirókás Nap: Mesevilág és Cirkusz egyetlen napon

A Ciróka Bábszínház ősszel izgalmas nyomozásra invitálta a hétvégi előadásokra ellátogató családokat, a népszerű Vasárnapi Mesébelépő játék keretében: ki mindenki koptatta Kecskemét utcaköveit az évszázadok során? A titokzatos szereplők kilétére hónapról hónapra derült fény. Katona József, Ferenczy Ida, Kodály Zoltán, III. Mohamed, Szent Miklós sorban helyet kaptak a város főterét ábrázoló térképen…

A játék záró eseményére, a Cirókás Napra, május 12-én vasárnap kerül sor közös játékokkal és egy igazi bábcirkusszal. A nyomozásban részt vevő gyerekek, akik az évad során legalább nyolc matricát összegyűjtöttek, egy különleges meglepetéssel térhetnek majd haza!

Program

9:30-tól folyamatosan: Játékos Kalandtúra A gyerekek 4 izgalmas kihívásban tehetik próbára ügyességüket és rátermettségüket. Az évad előadásai ihlette feladatoknál a társulat színészei lesznek segítségükre.

11 órakor a nagyteremben egy igazi világszám következik! Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel Dobronka Cirkusz, világszám! című vendégelőadása garantáltan elvarázsolja a közönséget. Lélegzetelállító mutatványok, szívmelengető történetek és mosolyokban gazdag pillanatok várnak mindenkit!

De ez még nem minden! Az előadás előtt kiderül, ki lesz a következő évad Tiszteletbeli Társulati Tagja, aki a legtöbb vasárnap délelőttöt a Ciróka Bábszínházzal töltötte. Fényképe felkerül a társulati tablóra, és a következő évad valamennyi vasárnapi előadását vendégként látogathatja.

Kalandtúra tehát 9:30-tól, vendégelőadás 11 órakor!

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Ciróka Bábszínház!

Ciróka Bábszínház

Kecskemét 6000, Budai u. 15.

Telefon: 76/482-217

E-mail: [email protected]

Weboldal: www.ciroka.hu

Közösségi média:

Facebook: ciroka.babszinhaz

Instagram: @cirokababszinhaz