Kezdőlap Fejlesztés Korszerűsítik a falut

Korszerűsítik a falut

Bátmonostor nagyon várja az 51-es főút elkerülő szakaszát

A területfejlesztési források és egyéb pályázati támogatások hatékony felhasználásával tovább fejlődött Bátmonostor. Annak ellenére is, hogy a polgármester szerint a külső tényezők nem éppen ennek kedveztek. 

„A gazdasági életet befolyásoló tényezők, mint a világjárvány vagy az orosz-ukrán háború, illetve az emiatt elszabadult infláció nem tette könnyűvé az önkormányzat munkáját. Ezért is nagy eredmény, hogy az elmúlt években is sikerült jelentős fejlesztéseket véghez vinni” – kezdi a beszélgetést Béleczki Mihály polgármester.  

Mint a Bács-Kiskun vármegyei települések mindegyikén, itt is nagy segítséget jelentettek a terület- és településfejlesztési programok (TOP és TOP Plusz). Ezek keretében korszerűsítették, illetve bővítették például négy utcát érintően a csapadékvíz-elvezető hálózatot, mintegy 1,5 kilométer hosszan. Erre azért is volt szükség, mivel az utóbbi időkben egyre gyakoribbá váló villámesőzések után a víz megállt az utcán, veszélyeztetve az ingatlanokat. A kialakított záportározó pedig a csapadék helyben tartását segíti elő.  

Megvalósult a polgármesteri hivatal, az iskola, valamint a sportcsarnok épületének energetikai korszerűsítése. Felújították és kibővítették az önkormányzat szociális konyháját, amely nem csak a rászorulók számára nyújt szolgáltatást, hanem az óvodásokat, iskolásokat is kiszolgálja. Az épületet – ahogyan az óvodát is – hőszigetelték, új nyílászárókkal látták el, valamint napelemekkel szerelték fel. „A TOP Plusz keretből továbbá egy teljes utca – a Baracskai – újraaszfaltozására is nyertünk támogatás, ez a jövőben fog megvalósulni” – teszi hozzá a polgármester. 

A beruházások sora azonban itt nem ér véget. A Magyar Falu programnak köszönhetően a könyvtár épületét is sikerült energetikai szempontból korszerűsíteni. Továbbá egy szolgálati lakást szintén teljes körűen felújítottak. 

A Vidékfejlesztési Programban újult meg a Vaskút és Bátmonostor közötti út mintegy 3,5 kilométer hosszan. A LEADER programból pedig jutott pénz a temető körbekerítésére, járdafelújításra, valamint a sportöltöző rendbe tételére.

Az anyagi jellegű fejlesztések mellett Béleczki Mihály a közösségépítésre is nagy hangsúlyt tesz az 1500 lelkes faluban.
„2010-ben vettem át az irányítást, akkor mindössze két helyi esemény volt évente. Azóta az általunk elindított, minden évben július utolsó hétvégéjén sorra kerülő lecsófesztivál hagyománnyá nőtte ki magát, de több más rendezvény is rendszeressé vált.
Ezek közé tartozik a májusfa kitáncolás, a szüreti mulatság, az idősek világnapja alkalmából a 60 év felettieket meghívjuk egy ebédre, és aktív a falu a nemzeti ünnepeken, valamint az adventi várakozás idején is” – hangsúlyozza a településvezető.

Ami a gazdasági helyzetet illeti, nincsenek sokan munka nélkül, ami a polgármester szerint abból is látszik, hogy kevesebben jelentkeznek közmunkára. Ugyanakkor fellendülésre itt is lenne igény. „Nagyon várjuk az 51-es út Bátmonostort elkerülő szakaszának a megépítését, a mohácsi Duna-híd megvalósítását, valamint a hercegszántói határátkelő teherforgalmi részének a bővítését. Ha mindez megvalósul, akkor úgy pezsdülhet fel a térség gazdasága, hogy közben a településünket elkerüli a teherforgalom, vagyis kisebb lesz a zaj- és a légszennyezés” – mondja a jövő kapcsán a polgármester, hozzátéve, hogy az önkormányzat tervei között szerepel egy idősek otthona létesítése is.