Ma már elsősorban nem a férfiak hozzák a párjukat szexológushoz, hanem a nők jelentkeznek azzal, hogy nem tudnak mit kezdeni az állandóan számítógép előtt ülő férjükkel – mondja Sz. Mikus Edit szexológus, akivel a miértekről is beszélgettünk.
– Miközben egyre több szexuális impulzus ér bennünket nap mint nap, mintha egyre jobban rászorulnánk a segítségre ezen a területen. Mi az oka ennek?
– Túl nagy és túl zavaros az információtömeg, ami ránk zúdul. Főleg mióta a tömegmédia és a közösségi média terjeszti és határozza meg a szexuális kultúrát. Sokszor azt sem tudja eldönteni valaki, hogy ő fiú-e vagy lány, mert elhitetik vele, hogy erről ő dönthet.
Ami régen egyértelmű volt, az mára bonyolulttá vált.
– Több mint 40 éve praktizál. Jellemzően mivel fordultak Önhöz a párok akkoriban, és mivel ma?
– Legtöbbször azt hiszik, hogy a probléma a szexualitással van – bár ez nem igaz, csak ott látszik meg legelőször a párkapcsolati zavar. Ugyanakkor van egy változás. Korábban a magukat tökéletesnek mutató férfiak hozták ide a feleségüket, mint a szervizbe az autót, hogy tessék kijavítani, és ha már van orgazmusa, szóljanak. Ma sokkal inkább a nők jelzik, hogy gond van a párjukkal, aki nem akar felkelni a számítógép elől és alig van kedve a szexhez. A nők az élet számos területén átvették az irányító szerepet, a családban is, ami szerintem nem szerencsés. Ez a dominancia ugyanis „kinyírta” a férfiakat.
– Ezt hogy érti?
– A férfiak ma már sokkal szívesebben néznek pornót és maszturbálnak rá, mert az a nő, akit lát, nem fogja kritizálni, nem mondja meg, mit csináljon és nincsenek nagy igényei. Eközben a klasszikus férfi szerepekkel együtt a nőkben a libidó is megnőtt. Ez nem csak a szexuális vágyat jelenti, hanem az életvágyat, az aktivitást, a döntésképességet, határozottságot.
– Egyre nagyobb a stressz a mindennapokban. Ez milyen módon hat az intimitásra?
– A stressz a férfi potenciát, libidót tönkre teszi, a nőkét meg inkább felpörgeti. Főleg a pozitív stressz.
– Régebben nem az volt a mondás, hogy a férfiaknál a stresszkezelés egyik módja a szex?
– A fizikai stresszre ez jobban igaz, de az őrült módon megnőtt lelki stresszt már nem lehet ilyen módon levezetni.
Hiába is próbálja: a stressz kioldja a merevedést. Még az olyan injekciók is hatástalanok ilyenkor, amik egyébként alap-
helyzetben száz százalékosan biztosítják a merevedést. Ezek a szerek rafináltak, mert a merevedést fokozó tabletták is csak akkor működnek, ha az agyban is megszületik a vágy, de a stressz itt is felülír mindent.
– Mi a megoldás? Azt olvastam Öntől egy helyen, hogy szinte minden a kommunikáción múlik…
– Mindig ott kezdjük, hogy hol tart érzelmileg a kapcsolat. Ez egy klasszikus párterápia. Sokan nem tudják, de
a szexológus is pszichológus, nem pusztán szextechnikai szaktanácsadó. Persze a pszichológiának abban a részében, ami a szexualitással foglalkozik, jóval alaposabban ki vagyok képezve, míg az általános pszichés zavarok tekintetében kevésbé. Az integrálpszichológia szemlélete szerint dolgozom 2010 óta, ami a fejlődő pszichológia legfelsőbb szintje.
Korábban hat évet tanultam Lux Elviránál, Buda Bélánál, alapító tagja, majd elnöke voltam a Magyar Szexológiai
Társaságnak. A praxisom alatt egyértelművé vált számomra, hogy önálló szexproblémák nem léteznek, hanem lelki problémák vannak, amelyek a szexben csúcsosodnak ki.
Ezért a lelki hátteret igyekszem feltárni, nagy hangsúlyt fektetünk az önismeretre, és természetesen fejlesztjük a kommunikációt, hiszen ha nem beszélgetnek a felek, akkor nem fogják megtudni, hogy kinek mi az elképzelése. A nők például sokszor elvárják, hogy a férfi találja ki, hogy mit akarnak – ahelyett, hogy elmondanák.
A több mint 40 év alatt több ezer ember kért segítséget tőlem, és több mint tízezer ember hallgatta az előadásaimat.
A segítséget kérő párok kapcsolatát 75 százalékban meg lehet menteni!
– Mi a leggyakoribb félreértés a párkapcsolat terén?
– Hogy a stabil párkapcsolat alapja a hatalmas szerelem. Ez fontos ugyan, de nem elég: alapfeltétel az alkalmaz-
kodás és a jó kommunikáció. Meg persze a helyes női és férfi szerep: a nő ne akarjon férfivá válni, a férfi pedig úgy legyen domináns személyiség, hogy ne váljon elnyomóvá, és elnőiesedés nélkül legyen érzékeny.
Bejelentkezés: 06 20 943 2875-ös telefonszámon.