Kezdőlap Fejlesztés Az anyagi stabilitás megőrzése mellett apró lépésekben fejlesztenek

Az anyagi stabilitás megőrzése mellett apró lépésekben fejlesztenek

Rém polgármestere, Papp Imréné Zsuzsa 25 éve áll a település szolgálatában, 25 éve dolgozik Rém Község Önkormányzatánál. A stabil gazdálkodás jegyében folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket a fejlesztésekre, hogy a település intézményei korszerűen, energiahatékonyan működhessenek. Emellett fejlesztik a közterületeiket és minden évben több olyan közösségépítő programot szerveznek, melyek összekovácsolják a rémi lakosságot.

– Az elmúlt öt év beruházásai közül melyek voltak a legfontosabbak?

– 2019–2024 között több mint 450 millió forint értékben nyertünk el pályázati támogatásokat, melyekből településünk életétnagyban meghatározó és előrevivő beruházások valósulhattak meg. A két legnagyobb volumenű projektünk a minibölcsőde építése és az egyedi szennyvíz tisztító berendezések létesítése volt. Ezek mellett többek között felújítottuk a ravatalozót, urnafalat létesítettünk, megújítottuk az orvosi rendelőt és eszközöket vásároltunk hozzá, járdákat építettünk és felújítottunk, játszóteret hoztunk létre. Jutott még közösségi programokra, eszközbeszerzésre a közmunkaprogramhoz, valamint a felelős állattartás elősegítésére is.

– Önerőt kellett biztosítania az önkormányzatnak?

– Településünk csak pályázati támogatásból tud fejleszteni, de szükség esetén némi önerőt ki tudunk gazdálkodni.

– Jelenleg is zajlanak beruházások?

– Kivitelezés alatt áll a könyvtárunknál a napelem és klíma berendezés telepítése, és a polgármesteri hivatalnál az informatikai eszközbeszerzés.

– Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

– Fontos feladat továbbra is Önkormányzatunk anyagi stabilitásának megőrzése, intézményeink zavartalan működésének biztosítása. Intézményeink, épületeink állagának megőrzése, további fejlesztések pályázati lehetőségek kihasználásával. A megkezdett és folyamatban lévő pályázatok befejezése. A közvilágítás üzemeltetésére keressük a legtakarékosabb megoldást. Nem utolsó sorban továbbra is figyeljük a pályázati lehetőségeket a bel- és külterületi utak, valamint a járdák állapotának fejlesztésére, illetve a mezőgazdasági külterületi földutak javítását is szeretnénk elérni a földtulajdonosok összefogásával.

– Túl a beruházásokon, az infrastrukturális fejlesztéseken, milyen célokat tűztek még ki?

– A lakosság irányában is nyitottak vagyunk: a közös gondolkodás és cselekvés híve vagyok. Kiemelt feladatunk az idősek megbecsülése, tisztelete, és a fokozott figyelem az egyedül élők felé. Szorgalmazzuk a párbeszédet a vállalkozói szférával, együttműködések kialakítására, problémák és lehetőségek feltárására. Célunk a közbiztonság javítása, fenntartása a megalakult Rémi Polgárőr Egyesülettel együtt működve. A civil szervezeteinket is szeretnénk a lehetőségeinkhez mérten segíteni.

– Miért érdemes Rémre látogatni?

– Mindig szívesen fogadjuk az idelátogatókat. Van vendégház a faluban. A csendre, pihenni vágyóknak egész évben tökéletes úti célpontja lehet Rém. Érdemes megtekinteni az Ólómhegyi kilátót, a települést körül vevő erdőket, a gyerekek szeretik a Parkerdőt játszótérrel, és érint minket a kék túra útvonal.

– Melyek a legjelentősebb községi rendezvények?

– Az év során több programmal is készülünk. A legnagyobb esemény a Kakasfesztivál – Falunap, melynek már sok éves hagyománya van Rémen. Emellett népszerűek és kedveltek az Adventi vásárok, a Töklámpás felvonulások, az Idősek napi rendezvények és természetesen a Gyermeknapok. A jövőben célunk a Közösségi Ház és Könyvtár kulturális szerepének megőrzése, a hagyományos közösségi rendezvények megtartása, lehetőségek függvényében új programok szervezése.