Kezdőlap Kiemelt MOBILT ÉS FESZTIVÁLJEGYEKET ÁRULT 

MOBILT ÉS FESZTIVÁLJEGYEKET ÁRULT 

Több embert is megkárosított az a 20 éves férfi, akivel szemben vádemelést javasolnak a kalocsai rendőrök.

Feljelentés érkezett a Kalocsai Rendőrkapitányságra tavaly év elején egy foktői férfitól, mivel elmondása szerint valaki kicsalt tőle 15 ezer forintot. A sértett az egyik internetes portálon bukkant egy hirdetésre, melyben telefont árult kedvező áron egy férfi. Az eladó előleg utalására kérte a sértettet egy megadott számlaszámra, majd elérhetetlenné vált és a készüléket sem küldte.

Az elkövetőt hamar azonosították a rendőrök, majd ki is hallgatták. A nyomozás során kiderült, hogy a 20 éves gyanúsított több embert is becsapott. Augusztusban fesztiváljegyeket adott el, amiket szintén kifizettek a vevők, de nem kapták meg azokat. Ezzel két nőt károsított meg több tízezer forinttal. A férfinek így háromrendbeli csalás miatt kell felelnie.

Fény derült arra is, hogy egy 16 éves ismerőse segítette, akinek a folyószámlájára érkeztek az utalások. Miután felvették az automatákból a bűncselekmény származó összegeket, elfelezték. A kamaszt pénzmosás gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök a napokban befejezték a nyomozást, és vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek.

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. Ezek megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.