Kezdőlap Zenei élet James Bay: Changes All The Time

James Bay: Changes All The Time

James Michael Bay – a harmincnégy esztendős angol énekes-dalszerző és gitáros negyedik stúdióalbuma 2024. október 4-én jelent meg a Mercury Records-nál, és az új lemez dalai a slágerlistákon és a rádiós játszási listákon is máris az élbolyba törtek.

James Bay lemezkarrierje pontosan tíz esztendeje: azaz 2014-ben kezdődött, mikor kiadta „Hold Back the River” című kislemezét, amely egyből platinalemez lett. Az ezt követő esztendőben pedig megjelent debütáló stúdióalbuma, a Chaos and the Calm is. Ez az album az Egyesült Királyságban az első, az Egyesült Államokban pedig a 15. helyre került.

Ezek révén 2015 februárjában James Bay megkapta a Brit Awards „Critics’ Choice” díjat; a 2016-os Brit Awards-on pedig átvehette a legjobb brit férfi szólista díját is. Bay a 2016-os Grammy-díjátadón három jelölést is kapott: a legjobb új előadó, a legjobb rock-album és a legjobb rock-dal kategóriában.

A repülőrajtot vett karrier következő állomásaként 2018 májusában jött ki James Bay második stúdióalbuma: az Electric Light – majd hosszas kihagyás után 2022-ben a Leap című nagylemez jelent meg. A közben már világszerte jegyzett gitáros-énekes alapos rákészüléssel jelentkezett a Changes All The Time című legújabb albumával – melyről jó pár dal máris sláger lett:

Az angol énekes-dalszerző a Changes All the Time nagylemezét két kislemezzel vezette fel: az „Up All Night” és az „Easy Distraction” 2024. július 19-én és 2024. augusztus 30-ándebütált.

Érdekesség, hogy az új albumot eredetileg a James Bay születésnapját követő harmadik hétre 2024. szeptember 20-ra tervezték kiadni, de aztán a megjelenést ismeretlen okok miatt két héttel kitolták. Mindenesetre végül egy friss gitárhangzású, élvezetes CD-nek illetve vinyl nagylemeznek örülhetnek az igényesebb pop-rock zenék kedvelői.

Komlós József JR