Kezdőlap Zenei élet Liszt: Zongoraversenyek – Levanon, Sanderling

Liszt: Zongoraversenyek – Levanon, Sanderling

Yoav Levanon második Warner Classics albuma Liszt Ferenc előtti tisztelgés, melyben az I. és a II. zongoraverseny mellett az ugyancsak zongorára és zenekarra komponált Haláltánc is elhangzik a Michael Sanderling vezényelte Luzerni Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

A még csak húsz esztendős Yoav Levanon négy évesen lépett először színpadra, és hamarosan megnyerte első országos zongoraversenyét Izraelben. Egy évvel később első aranyérmét is megkapta egy nemzetközi zongoraversenyen az USA-ban, és fellépett a New York-i Carnegie Hall rangos színpadán.

Az Izraeli Kamarazenekarral megtartott zenekari bemutatkozása után részt vett a Tsinandali Fesztiválon, Grúziában, ahol Mozart- és Bach-versenyeket játszott két zongorára és zenekarra az elismert zongoristával, Szergej Babayannal. Később megkapta a Fundación Excelentia „Fiatal Tehetség Díját”, és Szófia királynő jelenlétében lépett fel a Madridi Nemzeti Auditóriumban. 2019-ben az egyik legfiatalabb zongoristaként vonult be a neves Verbier Fesztivál történetébe, ahol „felfedezésként” ünnepelték. A világszerte sugárzott debütáló szólóestje a 2019-es fesztivál eseményei közül a legnagyobb online nézettséget szerezte meg.

Yoav Levanont kiváló zongoraprofesszorok és zenészek tanították Izraelben, de mellettük Schiff Andrással és Murray Perahiával is dolgozhatott. Egy igazán fiatal művészről beszélünk, aki keresett koncertművész – és nem véletlenül. Már első lemeze is meglepetésszámba ment, és ez a Liszt versenyekből összeállított albuma egyenesen elsöprő erejű.

Yoav Levanon minden kétségen felül briliáns technikával rendelkezik, de emellett hatalmas erő és fiatalos lendület van benne – amely megidézi virtuóz játékával a maga korának karikatúráin a zongorák billentyűit szétverő Lisztet. De ahogyan azt bemutatkozó szólólemezén is hallhattuk tőle, a végtelen energiák mellett Yoav Levanon azt a könnyed kezű kifinomultságot és érzékenységet is játékában hordozza, amely a Liszt daraboknak ugyanúgy sajátja, mint a tomboló szenvedély.

 „Liszt első zongoraversenye a virtuozitás és a drámaiság erőteljes bravúrja, a második pedig árnyaltabb, befelé forduló felfedezést kínál. Együtt megragadják Liszt művészi látásmódját, ötvözve a technikai ragyogást a mély érzelmi rezonanciával.” – vallja Yoav Levanon, – aki a magyar zongorista-zeneszerző hagyatékát támogató, szerető és megértő jelenlétnek tekinti, amely végigkísérte őt zongoristaként és zenészként való útja során.

A Luzerni Szimfonikus Zenekar Svájc legrégebbi: 1806-ban alapított szimfonikus zenekaraként nemzetközi elismerésnek örvend. Az 1967-es születésű neves gordonkaművész és karmester, a legendás kelet-német karmester: Kurt Sanderling fia 2010-ben vezényelte először vendégként a Luzerni Szimfonikus Zenekart, a 2021–2022-es szezontól pedig főzeneigazgatóként irányítja az együttest. Lemezeken is egyre többet halljuk őket: Elisabeth Leonskaja, a zongorázás nagyasszonya után most Yoav Levanonnal, az ifjú titánnal készítettek egy kiváló felvételt a Warner számára. A szólistával együtt élő színes játékkal, kiemelkedő formát mutatva járultak hozzá e nagyszerű hallgatni valót kínáló, végig élvezetes lemezhez.

Komlós József