Kezdőlap Zenei élet Angels and Demons – Andrew von Oeyen

Angels and Demons – Andrew von Oeyen

„Angyalok és démonok” – ez a címe Andrew von Oeyen új Warner Classics albumának, melyen az ellentéteket keresi az „angyali” és „ördögi” tematikával zongorára írt művek és átiratok révén.

A még csak huszonöt esztendős, de már elismerésre méltó karrierrel büszkélkedő, német és holland felmenőkkel rendelkező Andrew von Oeyen az Egyesült Államokban született – ahol ötévesen kezdte zongoratanulmányait, és tízévesen adta legelső szólókoncertjét, tizenhat évesen pedig már Esa-Pekka Salonen vezényletével a Los Angellesi Filharmonikusokkal hangversenyezett.

A Juilliardon és a Columbia Egyetemen diplomázott, de tanult Alfred Brendelnél és Leon Fleishernél is. 1999-ben elnyerte a tekintélyes Gilmore Young Artist Award díjat, 2001-ben pedig a Léni Fé Bland Alapítvány Országos Zongoraversenyének első díját.

Andrew Von Oeyen jelenleg Los Angelesben és Párizsban él amerikai és francia állampolgárként. Mára elegáns zongorázásáért és briliáns technikájáért nemzetközileg is elismert művészként a világ legpatinásabb koncerthelyszínein is szívesen látott fellépő, és a világ vezető zenekaraival koncertezik; 2017 óta készít felvételeket a Warner Classics számára.

„Régóta elképzeltem egy előadást, amelyet a menny és a pokol, a spirituális és a testiség, a szentek és a bűnösök ellentétes témáinak szenteltem volna. Miközben a hallgatót utazásra vezeti az emberi érzelmek legsötétebb zugaiba, de az elragadtatás és a katarzis felé is.” – mondta el Andrew von Oeyen zongoraművész Angels and Demons című albumának indíttatásáról.

Az érdekes, és kínálkozó tematikát követve Andrew von Oeyen az eleve szóló billentyűsökre komponált műveket a zenekari, operai, sőt a kórusrepertoárból származó zenék átirataival kombinálja – így ennek révén nem csak a zongoraművek egyedi interpretációival, de nagyon szórakoztató érdekességekkel is találkozhatunk új felvételén.

Tematikája szellemében az „angyali” hangulatot Andrew von Oeyen értelmezésében Bach: G-dúr francia szvitje, Bach: d-moll versenymű tétele, Bach-Busoni korál előjátéka, Debussy: Holdfény szonátája, Messiaen: Húsz elmélkedés a gyermek Jézus életéből című zongorasorozatának egy tétele, és Fauré: Requiemjének ’In Paradisum’ részlete jeleníti meg.

Ellentétpárként a „démoni” érzelmeket Liszt: I. Mefiszto-keringője, Saint-Saëns: Sámson és Delila operájának Bacchanáliája, valamint Edward MacDowell Első modern szvitjének és Két fantáziadarabjának egy-egy tétele szimbolizálja a lemezen.

Andrew von Oeyen új albumán az ellentéteket keresi – és ez már önmagában nagyon hálás feladat, de egyben nagy kihívás is bármelyik zongoraművész számára. Ezek révén nagyszerű előadásokban ismerhetjük meg a művész technikás játékát, kiemelkedő képességeit, líraian lágy és szuggesztíven erőteljes megfogalmazásait. Ráadásul egy mindvégig szórakoztató hallgatni valót kínáló lemezen.

Komlós József