A háromszoros Grammy-díjas amerikai jazz énekesnő: Samara Joy felvillanyozó új albummal jelentkezett az ünnepeket megelőzően az Universal/Verve kiadásában.
Samara Joy – a pár hete még csak huszonötödik életévét betöltő amerikai jazzénekesnő 2021-ben adta ki debütáló albumát, amelynek révén a JazzTimes a legjobb új előadónak választotta meg. Második albuma, a Linger Awhile (2022) pedig máris első helyet ért el a Billboard Jazz Albums listáján. A 2023-as Grammy-díjátadón elnyerte a legjobb jazz énekalbum és a legjobb új előadó díjait – 2023-as kislemeze, a „Tight” pedig elnyerte a legjobb jazz előadás díját a következő díjátadón.
Samara Joy feltörekvő fiatal jazz zenészekből álló zenekara a turnézásokkal eltöltött idő, a hosszú utazások és az elmúlt egy évben oly gyakori fellépések alatt kovácsolódott össze egy olyan egységes egésszé, mellyel az énekesnő szerves egységet alkot, dalaikban szinte egyszerre lélegeznek.
Mostani megjelenésüket a legendás Van Gelder Stúdióban vették fel, és az ott eltöltött három nap alatt egy igazán emlékezetes és mai lemezt tudtak készíteni a jazz – e stúdióban is dolgozó – hatalmas egyéniségeinek jól ismert, sőt az elmúlt ötven évben klasszikussá is vált szerzeményeiből és saját ötletekből.
Nagyon hangulatos, igazán finom és kifinomult album született, mely a könnyen befogadható, klasszikusnak számító jazz hagyományok ösvényén halad – és bizonyosan a műfaj kedvelőinek egészen széles közönségét lesz képes megszólítani, szórakoztatni, és megnyerni.
Komlós József