Kezdőlap Gazdaság Százmilliárdos programot felügyel a kamara, a VOSZ 50 milliárd felett diszponál 

Százmilliárdos programot felügyel a kamara, a VOSZ 50 milliárd felett diszponál 

Fontos témák kerültek terítékre a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) csütörtöki előadásain Kecskeméten. A VOSZ fórumon kiemelten foglalkoztak a vállalkozásokat sújtó nehézségekkel és Bács-Kiskun gazdasági helyzetével is.

A VOSZ vármegyei szervezete megtartotta éves közgyűlését Kecskeméten, amelyen az ország helyzetét, a vállalkozások mozgásterét és a mesterséges intelligencia gazdaságra gyakorolt hatását is elemezték a meghívott előadók. A VOSZ fórum első előadója dr. Zombor Attila, a megyei kormányhivatal főigazgatója volt, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a gazdasági szereplők tevékenységének a sikerét erősíti a munkájával. 

Zombor Attila az aktuális feladatokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy ezekben a napokban ellenőrzik az árrésstoppal kapcsolatos jogszabályok betartását a boltokban. Gaál József, Kecskemét gazdasági alpolgármestere, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vármegyei elnöke arról szólt, hogy Kecskemét adja a megye gazdasági teljesítményének döntő hányadát. A válság ellenére is halad előre a megyeszékhely, mintegy 10 új gyáregység és logisztikai központ épül ezekben a hónapokban.

VOSZ fórum a gazdaságról

Az elnököt követve dr. Kozák Ákos, a VOSZ társelnöke, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója vázolta az ország jelenlegi helyzetét. Tavaly 0,6 százalék volt,  idén 2-3 százalék között lehet a GDP növekedési mértéke. Szólt az inflációról is, amely újból növekedésnek indult. Megjegyezte, hogy bár a kormány a lakossági fogyasztás növekedésében bízik, a családok óvatosan költekeznek. Svájc után idehaza a legnagyobb a polgárok megtakarítási hajlandósága. Bács-Kiskun gazdasági helyzetére áttérve elmondta, hogy a tavaly őszi nettó átlagfizetés 361 ezer forint volt. Az országban elvégzett beruházás 4,2 százalékát mintegy 333 milliárd forintot itt realizálták. A termelés során keletkezett hozzáadott érték növekedési aránya alapján a megye a 6. helyen áll.

Egyik kihívás a másik után

Az elemzőtől Eppel János a VOSZ elnöke vette át a szót, aki rögtön a vállalkozásokat sújtó nehézségek felsorolásával kezdte. A Covid-19-járvány lelassította a gazdaságot, majd a nyomában járó energiaár-robbanás emelte meg drasztikusan a vállalkozások költségeit, miközben az időközben megszakadt ellátási láncok újrafűzése jelentett kihívást az üzletembereknek. S, ha ez nem lett volna elég, az egész ország a nyakába kapta a háborús inflációt. A bizonytalan helyzetet az is súlyosbította, hogy a családok spóroló üzemmódba váltottak, azaz nagyon óvatosan vásároltak, visszaesett a hazai kiskereskedelmi forgalom, vázolta a helyzetet az elnök. 

Emelkedhet a reálbér

Majd kitért arra, hogy az Európai Unió gazdasági nagyhatalma jelenleg a közösség beteg embere. Az országunk helyzete jelentős részben a német piacoktól függ. Illetve az USA elmúlt két hónapban hozott intézkedései sem erősítik az uniós és a magyar gazdaság pozitív kilátásait. Ezt követőn szólt a VOSZ érdekképviseleti tevékenységéről. Beszélt arról, hogy aláírták a hároméves minimálbér-programot, amely a reálbér-emelkedést segítheti elő. Majd kitért a Demján Sándor programra is, amely 100 milliárdos tőkefinanszírozási programját a kamara felügyeli, ugyanakkor hamarosan egy 50 milliárdos keret erejéig a VOSZ is lehetőséghez jut egy hasonló projekt elindítására.

Mesterséges intelligenciával karöltve

Az elnök után Kánai András jövőkutató tartott előadást. Kitért arra, hogy a becslése szerint legalább 10 ezer kutató, kísérletező csoport foglalkozik ugyanannyi számú mesterségesintelligencia-rendszer megteremtésével. Ott, ahol ennek a rendszernek a különböző változatait alkalmazzák, jelentős termelékenységet tudtak elérni a vállalkozások. Majd arról beszélt, hogy a jövőben mindenki rendelkezni fog egy úgynevezett MI-partnerrel, ugyanúgy, mint ahogy a mai mindennapi életünk szerves részét képezik az okostelefonok is. A rendezvény a VOSZ megyei szervezetének a zárt körű beszámolójával ért véget. 

Forrás: https://www.baon.hu/helyi-kozelet/2025/03/vosz-forum-gazdasag-vallakozas