Partnereivel, a város vezetésével és munkatársaival ünnepelte alapításának 40. évfordulóját a Kecskeméti Televízió kedden délután a Sheratonban. A találkozón Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kiemelte: a KTV eddigi hiteles működését megmutatja, hogy 40 év után is egyben van a csapat, s rendelkeznek érzékelhető fejlődési pontokkal, kitörési lehetőségekkel, folyamatosan tűzik ki a célokat, érkeznek az új küldetések és kihívások.
„A Városi Tanács elhatározza a Városi Televízió intézményének létesítését. Az intézmény elnevezése: Városi Televízió, Kecskemét. (…) Tevékenységi köre: lakosságtájékoztatás, műsorok sugárzása, reklámsugárzás, külső megrendelésre komplett videós munkák vagy részmunkák végzése.” – írja Kecskemét város 1985. február 27-én kelt tanácsülési határozata. Ezekkel a mondatokkal vette kezdetét a Kecskeméti Televízió 40 éves, jubileumi partnertalálkozója. A kedden délután a Four Points by Sheraton hotel konferenciatermében megrendezett eseményre a jeles évfordulót ünneplő intézmény fenntartójának, Kecskemét Megyei Jogú Városnak a vezetését, képviselőit, legnagyobb gazdasági és kulturális partnereit, a KTV korábbi főszerkesztőit és jelenlegi kollégáit invitálta meg.
Kozák Polett, a Kecskeméti Televíziót magába foglaló Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője köszöntőjében elmondta, a négyévtizedes KTV jelenleg is nagy érték a városi közéletben, hatalmas archívumának pedig tulajdonképpen a város vizuális emlékezetében érhető tetten a jelentősége.
„És, hogy minek köszönhető, hogy ennyi kincs halmozódott fel a televízió szerkesztőségében? Annak, hogy mindig voltak olyanok ebben a városban, akik szívügyüknek tekintették a helyi híreket. Akiknek még hír volt egy iskolai szavalóverseny, egy városi gyereknap, egy faültetés valamelyik városrészben, vagy egy újabb fejlesztés valamelyik cégnél. Mert a mi iskolánkról, a mi gyerekeinkről, a mi városrészünkről, a mi cégünkről szól” – fogalmazott a Kozák Polett, hozzátéve: „Én hálásan köszönöm önöknek, hogy ma itt vannak, hiszen önök mindannyian hozzátettek néhány jelenetet a közös filmünkhöz. És ez a film forog tovább. Mert mi írjuk a város digitális történelmét. Így együtt.”
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, „az elmúlt 40 év nagy idő, önök mindannyian hihetetlenül sokat láttak a mi kis kecskeméti történelmünkből és életünkből. Önök azok, akik ezt hitelesen közvetítik”. Szemereyné Pataki Klaudia megköszönte a televízió és a médiacentrum szakembereinek – riportereknek, operatőröknek, vágóknak, szerkesztőknek – azt az elkötelezett munkát és kitartást, amit évről-évre végeznek. Mellettük az alapítókat, valamint a támogatókat is méltatta. A televízió munkatársaihoz fordulva így szólt: „Kérem, hogy tartsák meg jó szokásukat, a hitelesség képviseletét. Érdemes, hiszen látjuk, 40 év után is egyben van a csapat, 40 év után is itt vannak a fejlődési pontok, 40 év után is vannak új kitörési lehetőségek, vannak új célok, új küldetések, új kihívások…” – fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia.
Az ünnepélyes, de színes programelemekkel is tarkított műsor egyik legérdekesebb része volt, amikor a sok évtizede készült filmhíradók frissen digitalizált anyagaiból láthattak részleteket a vendégek egy ezekhez kapcsolódó kvízjáték során. A kérdések olyan ikonikus filmfelvételekhez kötődtek, mint Kodály Zoltán látogatása, Katona József újratemetése, a konzervgyár egykori termelési sikerei, sportesemények, a hetényi határ veszélyeztetett növényei vagy az emlékezetes, 1985-ös Akadémia körúti tűzvész. A felvételek javarésze a jogelőd Bács-Kiskun Megyei Filmstúdió filmtekercseinek jelenleg is tartó megmentéséből származik. A digitalizálási, archiválási munkáról a projektben résztvevő társintézmény, a Katona József Könyvtár munkatársa, Katona Tibor mutatta be az intézmény Bujdosóné dr. Dani Erzsébet vezette delegációjának tagjaként.
Forrás: https://hiros.hu/mi-irjuk-a-varos-digitalis-tortenelmet-unnepelt-a-40-eves-ktv/

































