Kezdőlap Zene Ringo Starr: Look Up

Ringo Starr: Look Up

A Look Up Ringo Starr huszonegyedik stúdióalbumaként jelent meg a Universal Music Enterprises gondozásában. Egy valamikor Beatles-tag megszólalása mindig nagy figyelmet kelt – főképpen hogy ez a július 7.-én 85. születésnapját ünneplő Ringo első stúdióalbuma több mint öt év után a 2019-es What’s My Name óta. A neves Variety egyenesen „2025 egyik legjobban várt albumának” aposztrofálta.

Ringo ezt megelőzően csak egy négyszámos kislemezt adott ki 2021-ben „Change The World” címmel – úgyhogy jogos volt a várakozás. Új teljes nagylemeze egy jó hangulatú, countryzenei hatásokat mutató album, mely az Egyesült Királyság country albumlistáján az első, a Billboard 200-as listáján pedig a 147. helyet érte el.

A tavaly Nashville-ben és Los Angelesben felvett, de csak idén kiadott Look Up album 11 dalt tartalmaz, amelyek közül kilencet T-Bone Burnett írt vagy társszerzője azoknak – de közreműködött a produceri munkálatokban is. Ringo Starr az összes dalban énekel és dobol, valamint társszerzője volt az album záródalának, a „Thankful”-nak, amelyben Alison Krauss is közreműködött.

Burnett amúgy az ikonikus Nashville legkiválóbb és legmenőbb tehetségeit hívta meg közreműködni a lemezre, köztük Billy Strings-t, Larkin Poe-t, Lucius-t, Molly Tuttle-t és a már említett Alison Krauss-t. Mellettük az albumon olyan elismert zenészek is játszottak, mint Dennis Crouch, Paul Franklin, Daniel Tashian, vagy Joe Walsh.

Ringo élethosszig tartó szeretete a countryzene iránt mindig nyilvánvaló volt illusztris karrierje során. Számos country és country-hangulatú dalt adott elő és írt a Beatles-szel töltött évei alatt is (pl. „Act Naturally”, „What Goes On”, „Don’t Pass Me By”), valamint a korábbi Rory Stormmal és a Hurricanes-szel is fellépett, és 1970-ben felvett egy country albumot, a Beaucoups of Blues-t, amely második szólóalbuma volt. Sőt – a country és a blues iránti szeretete arra sarkallta, hogy tinédzserként megpróbáljon Londonból Texasba emigrálni, miután olvasta, hogy Lightnin’ Hopkins Houstonban él.

Az egykori Beatle új albuma egy véletlen találkozással kezdődött 2022-ben T-Bone Burnett-tel egy Los Angeles-i rendezvényen. Ringo már az 1970-es évek óta ismerte a közel vele egykorú legendás gitáros-énekes, dalíró-producert – így aztán Ringo csak úgy lazán megkérte Burnett-et, hogy írjon egy dalt az általa tervezett EP-hez. Burnett a feladatot komolyan vette, és kilenc dallal tért vissza, melyek közül mindegyik country-hangulatú, ami Ringo-t aztán örömmel indította el a Look Up felvételének útján.

„Nem számít, hol helyezkedsz el/Az emberiségben/Van irgalom/Van kegyelem/Nézz fel

Fel a fejed fölé/Ahol a zene szól/Van egy fény, ami ragyog/A legsötétebb napokban/Nézz fel//Élj, hogy megküzdhess egy újabb nappal/Jó dolgok fognak jönni hozzád.” – énekli Ringo új lemeze címadó dalában – és a dal előrelátó szövege és Ringo béke és szeretet iránti töretlen elkötelezettsége ihlette meg a videoklip rendezőjét: Wyndham Garnett-tet: