Páhi különleges kis település Bács-Kiskun szívében. Az átutazó lassítani kényszerül, hiszen már az üdvözló táblák sem szokványosak: Békesség az érkezőnek! A mai háborgó és rohanó világban erre van talán a legnagyobb szükség. A körülöttünk és a bennünk lévő békére, békességre. Páhi már környezetében is ezt sugallja, hiszen a falu központjában lévő park megállásra, pihenésre csábít, rendezett utcái, épületei pedig az itt élők gondosságát, és természetesen a település vezetőinek odafigyelését dicsérik. Petz János polgármester a második ciklusát tölti a község élén.
Békés átmenettel vette át a települést elődjétől, aki több mint két évtizeden keresztül irányította az önkormányzati munkát.
-Valóban, egy jól felépített, stabil önkormányzati gazdálkodást vehettem át 2019-ben. Akkor is, azóta is alapvetésem, hogy a jó gyakorlatokat megtartva, de a kor kihívásaival, lehetőségeivel élve és haladva kell óvni értékeinket, hagyományainkat és mindent megtenni a fiataljaink megtartásáért, az itt élő családok komfortérzetéért, vállalkozásaink megbecsüléséért.
Milyen döntések, fejlesztések állnak mindezek hátterében?
-Apró lépésekkel haladunk, de büszkék vagyunk minden „kapavágásra”, – hogy stílusosan, a mezőgazdaságnál maradjak – ami a céljaink megvalósítását segítik. Továbbra is tartjuk a régióban legalacsonyabb iparűzési adónkat, a helyi vállalkozások működése érdekében. A település gazdálkodásának fontos alappillérei és mindenkor számíthatunk rájuk, legyen szó rendezvények, intézmények támogatásól, de a közelmúltban vállalkozói felajánlással, kivitelezéssel újult meg a község temető kerítése, kapuja, ravatalozója. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának koordinálásával számos nyertes pályázat segítette és segíti a jövőben is Páhi épülését, szépülését és biztonságát. Közvilágítás korszerűsítés, biztonsági kamerák elhelyezése, de a megújuló energiaforrások segítségével intézményeink is költséghatékonyan működnek. Korszerű, jól felszerelt, klimatizált 80 férőhelyes óvodánk, 8 fős bölcsődénk segíti a családok mindennapjait. Nagyon szép játszóterünk van, amit reményeink szerint tovább fejleszthetünk egy sport parkkal. Még tudjuk tartani a nyolcosztályos általános iskolai oktatásunkat, ami egyre kevésbé jellemző a hozzánk hasonló kis településeken. A szennyvízelvezetésre beadott pályázatunk eredményessége esetén földrajzi adottságaink miatt, egyedi, de már Magyarországon több településen jól működő rendszer kiépítését tervezzük. Nagyon örülünk a „Vizet a tájba” országos programnak, hiszen a falu határában húzódik a Kiskunsági Nemzeti Park ritka látványossága a kiszáradással veszélyeztetett Kolon-tó, ami rendkívül népszerű kirándulóhely. Éppen ezért nem adjuk fel azon álmunkat sem, hogy bekapcsolódhassunk az országos kerékpárhálózatba. Soha nem érezhetjük azt, hogy hátra dőlhetünk, mindig van új célkitűzés, feladat. Munkámat nagymértékben segíti a képviselő-testület, és alpolgármester asszony sok terhet levesz a vállamról, főként a rendezvények, programjaink szervezése, közösségeink építése, koordinálása terén. Fontos számunkra a helyi civil szervezetek összefogása, működése. A folyamatos párbeszédre, őszinte kommunikációra törekszem a lakossággal, ezt nagyon lényegesnek tartom. Az egyenes beszédből értjük meg egymást, csak így tudunk fejlődni, haladni, így tudjuk közösen, együtt építeni a településünket.


