A biztonságtudatosság erősítése, a katasztrófavédelmi és tűzvédelmi ismeretek bővítése, valamint a közös kutatási és oktatási projektek megvalósítása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, melyet a Neumann János Egyetem és a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság írt alá 2025. október 17-én.
Az eseményen Dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora kiemelte:
„A tűzoltók és a katasztrófavédők munkája a közösségi szolidaritás szimbóluma, amely mögött komoly műszaki, informatikai és tudományos háttér áll. Egyetemünk célja, hogy ezen tudásra és elhivatottságra építve, közös kutatásokkal és képzésekkel járuljunk hozzá a megelőzés és az életmentés szolgálatához.”
A rektor hangsúlyozta, hogy az együttműködés több szinten valósul meg. Egy új tantárgy, a Tűzoltási alapismeretek már a hallgatók számára is elérhető, emellett közös kutatási projektek indulhatnak a műszaki, informatikai, anyagtudományi és agrárterületeken. Napirendre került egy egyetemi önkéntes tűzoltóegyesület,
valamint egy Biztonságtudatossági Tudásközpont létrehozása is, mely utóbbi országosan is egyedülálló kezdeményezésként támogatja a megelőzést és a katasztrófavédelem társadalmi beágyazottságát.
Gyapjas János tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta, hogy az életvédelem a legfontosabb feladatuk, de a megelőzés kulcsa a tudás és a felkészültség. A Neumann János Egyetemmel kialakított partnerség révén a gyakorlati tapasztalataik és az egyetem tudományos kapacitása kiegészítik egymást, ami valódi, kézzelfogható eredményeket hozhat.
Az aláírás szimbolikus kezdete egy olyan együttműködésnek, amely a tudomány, az oktatás és a katasztrófavédelem összefogásával szolgálja a közösség biztonságát és a jövő generációk felkészültségét.

















